Akadémista

XII. rész

És innentől kezdve szenvedés volt az egész.

Emma kerülte Helkát, Helka kerülte Marcit, Marci pedig kerülte Emmát.

Az első kettővel nem is volt akkora probléma, hiszen Emma visszament Pestre, Marci pedig Vácra, tehát egyébként sem nagyon futottak volna össze Helkával. A gondok a harmadik alpont miatt kezdődtek: Emmának hiányozni kezdett Marci, Marcinak pedig hiányozni kezdett Emma. Mindazonáltal Marci félt Emma közelébe menni, mert nem tudta pontosan, hogy mit is érez, a lány pedig tulajdonképpen hálás volt a fiú távolmaradásáért, mert egészen biztos volt abban, hogy nem tudna Marcival természetesen viselkedni.

Most legalább volt ideje a vizsgákra és a turné próbáira koncentrálni, nem vette el minden szabadidejét a Marcival való sétafikálás. Végül egész jól vizsgázott mindenből, és február végére úgy érezte, hogy készen áll az utazásra is, annak ellenére, hogy még négy teljes hónapja volt az indulásig.

Amikor aztán befejezte mindegyik koreográfiát, hirtelen rászakadt a semmittevés. Persze, maradt dolga így is, kellett tanulnia, de most már volt ideje megállni néha - néha, és csak gondolkodni.

Ekkor ismerte be azt is, hogy hiányoznak neki Marci meglepi - látogatásai. A közös nevetések, az esti zenélgetések, a fiú vicces - idegesítő beszólásai.

És akkor úgy döntött, hogy elég volt. Nem fogja elveszíteni a legjobb barátját egy ostoba megjegyzés miatt. Fölkapta a telefont, és megkereste Marci számát. Néhány pillanatig tétovázva apró köröket rajzolt a levegőbe a képernyő fölött, majd megérintette a "Hívás-" gombot.

Egy darabig kicsöngött, aztán a telefon elcsendesült. Marci kinyomta.

Emma csalódottan fölsóhajtott. Hát jó. Ő megpróbálta. Ha nem, hát nem.

Éppen visszatette az asztalra a készüléket, amikor az rezegni kezdett. A lány hitetlenkedő mosollyal bámulta a kijelzőt, ahol a fiú neve virított.

- Haló - vette fel.

- Haló? - szólt bele álmos, rekedt hangon Marci - Ne haragudj, csak aludtam, amikor hívtál. Amikor fölébredtem a csörgésre, fekve próbáltam megszerezni a telefonomat magam mellől a polcról, de béna voltam, lelöktem, és közben valahogy ki is nyomtalak - hadarta - Mi történt?

- Ne haragudj, hogy felkeltettelek - susogta Emma, és alig ismert a hangjára, annyira remegett.

- Ugyan. Igazából hálás is vagyok érte. Tanulnom kéne, csak... Szóval ráborultam az asztalomra, hogy pihenek kicsit, és a következő emlékem az az, hogy fölriadok a telefoncsörgésre. Lehet, hogy aludnom kellett volna éjszaka.

- Előfordul - kuncogott a lány, és most már nem érezte magát annyira zavarban, mint a beszélgetés kezdetén.

- Szóval, mi újság veled?

- Inkább veled. Pihenned kéne egy kicsit. Elég fáradtnak tűnik a hangod.

- Tényleg most ébredtem. Egyébként is, már mindjárt érettségi, aztán vége - felelt a fiú, és elfojtott egy ásítást

Emma megköszörülte a torkát:

- Hónapok múlva fogsz érettségizni...

- Mi? Ja, igen tudom, de ne aggódj, egy pillanat alatt el fog repülni ez az idő. Igazán nem fog soknak tűnni.

- Ezt most fejezd be. Nem normális, hogy az asztalodra bukva alszol.

- Pedig egész kényelmes volt, miután szereztem egy párnát is.

Emma eltökélten megrázta a fejét, bár tisztában volt azzal, hogy Marci nem láthatta ezt a mozdulatát:

- Emlékszel, hogy mit kértél tőlem, amikor a terveidről beszéltünk? Igen? Szuper. Akkor most elrángatlak a tanulnivaló közeléből. Most szépen fölállsz az asztaltól, becsukod az összes könyved és füzeted, és fölszállsz a legközelebbi vonatra. Dél körül találkozunk a vasútállomáson.