Akadémista

XI. rész

Emma úgy érezte, meghasad a szíve. Na nem azért, mert reménytelenül szerelmes lett volna Marciba, hanem mert úgy érezte, hogy Helka elárulta. Ehhez hasonló megnyilvánulást nem várt volna egy állítólagos barátnőtől.

- Azt hiszem, én most hazamegyek - mondta, s hangja legalább annyira rekedt volt, mint az előbb Marcié - Boldog új évet mindannyiótoknak! - állt fel, és lehajtott fejjel az ajtó felé indult. Ott azonban beleütközött a csípőre tett kézzel álldogáló Daisybe, aki mögött az értetlen Üveghang zenekar próbált bekukucskálni a szobába, és kideríteni, hogy miért nem mennek már beljebb.

- Mi? Nem mész sehova, Emma, ne szórakozz már - szólt a lány után Helka.

Em nem válaszolt. Nem akart Helkához szólni. Makacsul összeszorított ajkakkal álldogált Daisy előtt.

- Baj van? - kérdezte ő halkan. Emma megrázta a fejét - Biztos? - érdeklődött tovább aggódva Dais - Remegsz, és olyan fehér vagy, mint a fal.

- Rendben vagyok - szűrte lassan a fogai között Emma a szavakat, és igyekezett nem elsírni magát. Akkor azonban, amikor Marci odalépett hozzá, és maga felé fordítva átölelte, nem bírta tovább, és hangosan felzokogott.

- Pszt, nincsen semmi baj. Nyugodj meg, ne hallgass Helkára. Szamárságokat beszél - csitította a fiú a lányt.

- Elárulná valaki, ho... - kezdte Vince Daisy háta mögül, de Marci egyetlen pillantással belé folytotta a szót. És furcsa módon Vince nem akadékoskodott.

Amikor Emma abbahagyta a szipogást, eltolta magától a fiút, és a szemébe nézve a következő kérdést tette föl neki:

- Ugye, nem igaz?

Marci halványan, szomorkásan elmosolyodott:

- Nem tudom. Talán nem, talán igen. De ne törődj vele.

- Hogy ne törődnék vele, hiszen a barátom vagy! - Emma ismét magára varázsolta sérthetetlennek tűnő páncélját - És ha igaz, én megpróbálom, csak legyél boldog...

Marci egy ujjal végig simította a lány arcát:

- Köszönöm. Nagyra értékelem, de - mosolyodott el tréfásan - rendben vagyok. És mondom, nem is tudom eldönteni.

Emma szívéről hatalmas kő esett le. Nem zavarta, hogy tulajdonképpen visszautasították. Akármennyire is legjobb barátjának tartotta a fiút, és akármiben segítségére lett volna, valójában egy valamit mégsem szeretett volna kipróbálni: hogy milyen lehet a barátnőjének lenni. Ugyan sejtette, hogy Marci semmiféleképpen nem kérné tőle, hogy szerelem nélkül álljon mellette ilyen szerepben, de úgy érezte, mégis muszáj feltennie ezt a kérdést, mert fontos volt neki Marci boldogsága. Fontosabb, mint a sajátja. És azzal is tisztában volt, hogy a fiú is megtenné érte, ha arra kerülne a sor.

- Na jó, akkor most már döntsd el, Daisy, hogy bemész vagy sem! - jegyezte meg hirtelen Ábel, mire Emma föleszmélt.

- Számíthatsz rám, ugye tudod? - súgta még oda Marcinak, mire a fiú biccentett.

- Tudom. És nagyon hálás vagyok érte. Te annyira jó vagy...

Többet nem beszélhettek, mert Ábel, Vince, Hunor és Botond megelégelték, hogy Daisy elállja az útjukat, és egyszerűen félretolva a lányt szinte bedőltek a szobába. Magukkal sodorták Emmát, valamint Marcit is.

- Ez az a nagy buli, amiről beszéltél? - fordult Vince lekezelő arckifejezéssel Daisyhez, amikor körbenézve a helyiségben a döbbenten ücsörgő Délia, Soma és Helka fogadta. A házigazda érezhette, hogy az imént túl messzire ment, és Vince ezzel a megszólításával önként ajánlotta föl magát, hogy átvegye a lánytól "most mindenki engem utál" szerep nem kifejezetten hálás feladatát. És Helka fölfigyelt a lehetőségre:

- Itt sem kéne lenned. Arra igazán nincs szükség, hogy véleményt is mondj.

Vince tetőtől talpig végigmérte a lányt, majd ajkát lebiggyesztve megjegyezte:

- Ha viszont mégis idepofátlankodtam, - pontosabban megtisztellek a jelenlétemmel, - akkor már a vendéged vagyok, akár tetszik, akár nem. És a vendéggel nem bánhatsz akárhogy.

Helka összeszorította a száját, és visszavágni készült, amikor Marci beleszólt a veszekedésbe.

- Szerintem most menjetek el - Daisyre nézett, s bár hangja halk volt, mégis határozottan csengett. A lány biccentett, és mindentudó pillantást vetett Emmára. Ábel is bólogatva ácsorgott a kis csoport végén, Vince azonban nem volt ilyen megértő.

- Na ne már, kispofám, neked megint... - és ezzel megindult Marci felé.

Emma nagyot sóhajtva lépett elé, s tenyerét a fiú mellkasára helyezve elállta az útját. Ha akarta volna, Vince könnyedén arrébb lökhette volna az apró lányt, de valamiért mégsem tette, sőt, szinte engedelmes báránykává szelídült Em érintésének hatására - bár szeme továbbra is szikrákat szórt Marci felé. Végül sarkon fordult, és kisietett a szobából. Hunor, Botond és Daisy követték, de a lány még odatátogott egy "Bocsánat-"ot Helkának, mielőtt a többiek után sietett volna.

- Van is miért szabadkoznia! - puffogott Helka dühösen, majd döbbenten szökkent oda a falfehér Emma mellé, aki úgy tűnt, hogy akármelyik pillanatban összeeshet.

Természetesen Délia, Soma és az ottfelejtődött Ábel is a lány mellett termett, majd ijedt galambok módjára rebbentek arrébb mindannyian, amikor Marci felháborodottan kérdőre vonta őket:

- Mégis mit képzeltek? Nem kap levegőt. Helka, hozz vizet! Emma, kapaszkodj belém, gyere, odamegyünk az kanapéhoz. Ábel, szerezz valami párnát a feje alá! Soma, Délia, ti pedig... Nem tudom, tegyétek hasznossá magatokat! Várjatok, keressetek valami édességet.

- Csoki van - kiabált be a házigazda a konyhából, ahol éppen vizet töltött Emmának - Mindjárt segítek.

Em tett néhány tétova lépést Marci karjába kapaszkodva, aztán amikor lába megbicsaklott, a fiú inkább fölkapta, és az ölében vitte oda az ágyhoz.

- Ne, ne már, tegyél le! - kapálózott erőtlenül a lány, és igyekezett minél hangosabban sikítani. Aztán amikor ráébredt, hogy nemhogy sikonyálni nem tud, de suttogáson kívül semmiféle hang nem jön ki a torkán, megadta magát, és fáradt nevetésben tört ki - Hát ez katasztrófa - kuncogott, s igyekezett olyannak látszani, mintha teljesen rendben lenne.

Aztán azért hálás mosollyal pillantott föl Marcira, amikor a fiú lefektette a nagypárnára, amit Ábel talált, s fölemelte a lábát, hogy elegendő vér jusson a lány agyának és szívének.

- Doktor bácsi... - suttogta Emma meglepően jókedvűen, azonban ekkor fájdalmas szikraként parázslott föl benne valami szörnyűségnek a lehetősége. Marci olyan segítőkész volt, olyan kedves...

Helka nem akart rosszat.

De elültette a bogarat Emma fülében.