Akadémista

XV. rész

Emma puszta megszokásból már nyitotta a száját, hogy válaszoljon, azonban amikor felfogta, hogy Levente mit is mondott, megtorpant. Aztán elsápadt, hitetlenkedve rázni kezdte a fejét, és kétségbeesetten azt hajtogatta, hogy:

- Nem lehet, az nem lehet...

Ábel már értette, hogy mire gondol a lány. Közelebb húzta magához Emmát, aki utolsó mentsváraként kapaszkodott a fiú karjába.

- Mindig olyan undorítóan viselkedett velem - nézett segélykérőn Ábelre - Tökéletesen egyértelműnek tűnt, hogy utál. Erre...

Hát ezért vesztette el Helkát!...

Igaza volt! Helkának igaza volt, Helka tudta vagy legalábbis sejtette. És nem hittek neki, totál hülyére vették. Talán megváltoztathatatlanul eltávolodtak egymástól, holott Helka ismerte ki legtökéletesebben Vincét, annak ellenére, hogy az ominózus szilveszterig csak Emma beszámolóiból hallott róla.

Amikor a lány halkan azt motyogta a értelmetlenül előtte álló fiúknak, hogy azt hiszi, akkor ő most hazamegy, olyan érzése támadt, mintha egyszer, egy hasonló szituációban ez már megtörtént volna. Helkának is ezt mondta.

Úgy érezte, ördögi körbe csöppent, amiből lehetetlenség kiszabadulni. Először valaki azt állítja, hogy Marci szereti őt, ami - valljuk be - elég abszurd feltételezés. De ezt akkor nem tudta vagy csak nem gondolt rá, és emiatt majdnem elveszítette a legjobb barátját. Amikor Marcival megoldódtak a dolgok, annyira szép volt minden, de természetesen nem tarthatott sokáig... Ha minden túl jól működik, akkor előbb-utóbb történik valami. Lehet, csak amiatt, mert az ember folyamatosan azon kattog, hogy gyanúsan flottul mennek a dolgok, de az is előfordulhat, hogy csak szimplán nem lehet semmi sem tökéletes. Most is valami ilyesmi történt, és minden jel arra mutat, hogy Vince... Hát miért nem lehet nyugta egy kicsit? Legközelebb valaki majd azt állítja, hogy mindenki szereti, kivéve Ábelt?

Egyszerűen nem akarta elhinni. Vince mindig csak piszkálta, bántotta, és ez azért elég beteg kifejezése lenne a szerelemnek. Talán nem igaz. Talán csak annyit történt, hogy éppen összeveszett a fiúval, amikor megkérdezték tőle, hogy elvállalná-e a turnét, s ha nem, akkor kit javasolna a helyére. Vince annyira haragudott rá, hogy folyamatosan körülötte jártak gyűlölködő gondolatai, és megfontolás nélkül mondta ki: Marossy Emma. S utólag talán meg is bánta, hogy olyan hirtelen válaszolt...

Valamiért azonban ez az elmélet sántított. Akármennyire is ellenérzésekkel viseltetett Vincével szemben, és akármennyi hibája volt is a fiúnak, Emma tudta, hogy egyetlen dologban nem lenne pontatlan és elhamarkodott: a zenélésben. Éppen ezért egészen biztosan alaposan végiggondolta, hogy ki helyettesítse. 

- Nem értem - mondta ki hangosan. Ábel megrázta a fejét annak jeléül, hogy ő sem. A zenekart már rég elhagyták, s lassan Emma lakása felé bandukoltak - De talán nem kéne ezen agyalnom. Fölösleges. Ez van.

Ábel megállt, és maga felé fordítva a lányt átkarolta a derekát.

- Ugye ez semmin nem fog változtatni?... - kérdezte.

Emma halványan elmosolyodott:

- Kedves, ez kettőnk harca, az övé, meg az enyém. Majd mi szépen csöndben megvívjuk, de nem lehet semmi befolyása a hozzád fűződő kapcsolatomra.

- Mi lesz most?

- Igazából fogalmam sincs. Majd megoldódik. Majd megbeszélem vele. Majd túl leszünk rajta. 

-  Nem zavar? - a fiút meglepte a hirtelen könnyedség, amit Emma hangjában érzett.

- De. Vagyis... Nem igaz, hogy zavar, csupán kicsit kényelmetlen. Nem igazán értem az indítóokait, és hogy miért nem volt egyenes - nem is velem, hanem sokkal inkább Daisyvel. Gyakorlatilag folyamatosan hazudik neki. Aztán rájöttem, hogy ez meg az ő dolguk, és én most, este kilenckor, innen, Budáról úgysem tudok azon változtatni, hogy mit művelnek ők már hónapok óta Pesten, Daisy albérletében vagy Gödöllőn, Vincééknél. Jelen pillanatban annyit tehetek, hogy elengedem. Úgyis vár rám még egy kiadós, baráti csevely Vincével, de most fölösleges ezen agyalni. Inkább menjünk, sétáljunk egy nagyot, legyünk boldogok, örüljünk annak, hogy a másik létezik és hogy szép az idő, másszuk meg a Gellért-hegyet, igyunk meg egy pohár bort valahol, aztán menjünk haza, süssünk palacsintát, - ja, előtte szerezzünk valahonnan egy üveg nutellát, mert Marci múltkor megette a maradékot, - beszélgessünk, zenéljünk, vesszünk össze valamin, mert az erősíti a kapcsolatunkat, aztán nevetve jelentsük ki, hogy nem is gondoltuk komolyan, béküljünk ki, búcsúzzunk el egymástól, indulj haza, én pedig majd visszahívlak, mert félek a szomszédban lakó jetitől, és szükségem van egy bátor lovagra, aki megvéd tőle. A szomszéd lakás igazából üres, csak kell valami indok, hogy velem maradj az éjszaka hátralevő részére. Mert az élet szép, és nem hagyom, hogy Vince elrontsa.