Akadémista

IX. rész

Nos igen, Emma és Vince kapcsolata a Margit - szigeti kaland előtt sem volt túlságosan fényesnek mondható, azonban az ominózus jelenet következményeként akkora kerülővel kerülték el egymást, mint amilyen messze van Nagykanizsa Nyíregyházától. Ez nyilván nem volt a legegyszerűbb művelet, köszönhetően Daisynek és Ábelnek, akikkel mindkét fél szívesen töltötte az idejét.

Ábel is és Dais is többször hívta Emmát egy - egy üveghangos eseményre,- ezek főként folkkocsmák voltak, de akadt közöttük egy - két koncert is-, azonban Vince nyilvánvaló jelenléte miatt Em sosem mondott igent egyikre sem. Marcival és Déliával ilyenkor mindig máshová mentek, és Emma boldogan vette tudomásul, hogy két barátja remekül kijön egymással. Nem úgy, ahogy ő Vincével.

- Nem játszhatjátok ezt a végtelenségig!- fakadt ki egyszer Dais.

- Ovisok!- sóhajtozott Ábel.

Egy alkalommal Emma, Marci és Délia játszottak egy kocsmában, amikor váratlan dolog történt: először belibbent az ajtón a lila hajú Daisy Tonks,- ami önmagában nem lett volna meglepő, hiszen Emma hívta meg,- azonban Daist Vince követte, aki mogorva arccal álldogált néhány percig a bejárat mellett, a zenélőket vizslatva, aztán odasúgott valamit Daisynek, és távozott.

Emma ugyan kíváncsi volt, mi szél hozta Vincét a folkkocsmájukba, de mivel Daisy nem tett semmiféle utalást arra, miért bukkant fel a barátja, Emma sem faggatta, akármilyen nehezen is tudta ezt megállni.

November közepe táján Emmának sikerült hazakeverednie, viszont annyi ideje elment az utazással és a szombat éjszakába nyúló "Hidd el, anyu, hogy remekül vagyok-" beszélgetéssel, hogy elhatározta, legközelebb csak karácsonykor látogat haza.

Rengeteg dolga volt: fekete viharfelhőként tornyosultak feje fölé közeledő vizsgái, és Marcinak köszönhetően az otthoni kiruccanást megelőző hétvégéje ismételten csak szórakozással telt.

Ha pedig ez még nem lenne elég, nem sokkal hazautazása előtt a táncművészetisek meglepő kérdéssel fordultak a lányhoz: nyugat - európai turnéjukhoz kerestek második hegedűst, aki a mezőségi falvak táncaiból összeállított koreográfiájukban esetleg a második brácsás szerepét is be tudná tölteni.

Emmát meglepte a megkeresés: elképzelni sem tudta, hogy találtak rá a táncosok egy elsőéves akadémistára. Valahogy erről mindenki elfelejtett nyilatkozni, és amikor a lány rákérdezett, csak ennyit kapott válaszként:

- Az osztatlan tanárképzésnek köszönhetően az elsősök és a másodikosok már kétszakosok. Tehát közöttük keresgéltünk, és te alkalmasnak tűntél a feladatra.

Valamiért azonban ez az állítás sántított. Gyakorlatilag akármelyik első- és másodéves hegedű - brácsa szakos hallgató megfelelt volna. Konkrét dolog alapján kellett pont őt, a vidékről érkező kis senkit kiválasztaniuk, de ezt a konkrét dolgot senki nem osztotta meg vele.

Először- pont az egész kétessége miatt- nemet akart mondani, aztán két tényező is közbeavatkozott.

Az egyik a pénz volt: fizetés is járt, és a lány már tapasztalta, hogy sokszor csak a fizetős ajánlatokat érdemes elfogadni, hiszen a csóró népzenésznek is meg kell élnie valamiből. Ráadásul szállást, étkezést, mindent álltak helyette, szóval Emmának csak némi költőpénzről kellett volna gondoskodnia.

A másik pedig Helka volt, akitől a lány tanácsot kért. Helka nem vacillált túl sokáig azon, hogy mit feleljen:

- Természetesen muszáj elmenned. Egy. Ez egy remek lehetőség. Utazhatsz, ráadásul ingyen, és közben azt csinálhatod, amit a legjobban szeretsz: zenélhetsz. Kettő. Ha nem vállalod, soha többet nem fognak megkeresni.