Akadémista

II. rész

Emma hatalmas mosollyal az arcán- és két hangszertokkal a vállán- sétált kifelé az épületből. Még a szél is elállt, sőt, a nap is kisütött, és körülragyogta a törékeny lány alakját, aki úgy érezte, az időjárás is őt ünnepli, vele együtt örül.

Kész, túl van rajta. Persze sikerülhetett volna jobban is, főleg a gyimesi rend, de ez most annyira nem is fontos. A lényeg, hogy vége, megcsinálta, és tulajdonképpen megtett mindent.

Hihetetlen megkönnyebbülés volt kijönni a bizottságtól, elrakni a hangszereket, és lezárni ezt az időszakot, amikor minden nap még stresszesebben kelt föl, mint ahogy lefeküdt, sírva rakta félre a brácsát, mondván, hogy neki ez nem megy vagy éppen idegesen számolgatta a semmittevéssel töltött perceket sorban állva a boltban, fizetésre várva. Még ilyenkor is képes volt gyakorolni: ujjai szélsebesen jártak a levegőben, éppen úgy, mintha lett volna hegedű a kezében.

És most vége.

Furcsa módon, kicsit csalódott is volt. Hirtelen úgy érezte, nincs semmi dolga, és ebbe bele fog pusztulni. Már megszokta, hogy minden szabad percében gyakorol,- előző nyarai végtelen zenélésekkel teltek,- most viszont itt áll előtte még egy teljes hónap a nyárból, amikor már (és még) nem kell folyamatosan nyúznia a hangszereket. Aztán eszébe jutott a tervezett spanyol nyelvvizsga, és erre gondolva azonnal megnyugodott. Tehát mégsem fog belehalni a semmittevésbe! A következő néhány hetet ugyanolyan intenzív gyakorlással töltheti, mint amihez konzis évei alatt hozzászokott. Nyilván nem lesz ugyanolyan, mintha nulla-huszonnégyben zenélne, de legalább lesz mivel lefoglalnia magát. Ráadásul azért van hova fejlődnie még mind a brácsán, mind a hegedűn. Bár az első helyen a spanyol fog most állni. Remélhetőleg vizsgáztatnak augusztus utolsó hetében...

Ekkor valaki 200 km/órával belérohant. Az ütközéstől megtántorodott, de sikerült időben visszanyernie az egyensúlyát, úgyhogy nem esett el.

- Néha nézz a lábad elé, törpe!- hajolt az illető- egy magas, fekete hajú srác, aki ismerősnek tűnt a lánynak valahonnan- bunkó módon az arcába. Emma hátrált néhány lépést.

- Szerintem te szaladtál belém- vonta meg a vállát, figyelmen kívül hagyva a "törpe" megjegyzést. Tulajdonképpen nem is zavarta: szeretett alacsony lenni. Ha ezt a fiú beszólásnak szánta, akkor nagyon mellé fogott.

- Figyelj, szerintem nem kéne feleselned. Taknyos gólya vagy.

Emma szeme elkerekedett. Nem sértették meg, csak nem értette, hogy miért is fontos, hogy ő új.

- Ezek szerint te már végeztél. Különben nem lenne ekkora a szád. Legendás a felsőbb évesek undorító viselkedése, de nem gondoltam, hogy ennyire gáz a helyzet- mosolygott a lány. Kedvesnek akart tűnni, viszont azt nem hagyhatta, hogy emiatt mások céltáblájává válljon- De talán anno te is voltál felvételiző, aki alig várta, hogy túl legyen a szereplésen. Szóval nem vágom, miért is tartod akkora sertésnek ezt a gólya-dolgot.

Most a srác szeme kerekedett el. Valószínűleg nem szokott hozzá, hogy visszabeszélnek neki. Emmát azonban tényleg felkészítették az idősebbek gyakran botrányos viselkedésére, így tulajdonképpen számított is rá, hogy valami köcsög, öntelt paraszttal összeakad majd ittléte során.

Végre a "köcsög, öntelt paraszt" összeszedte magát, és úgy téve, mintha Em hódolattal kért volna bocsánatot azonnal, amiért útban volt, leereszkedően magyarázni kezdett:

- Az alapképzéssel végeztem. Most felvételizek mesterre. De asszem nem kell aggódnom, biztosan bekerülök. Egyébként is, kit vennének föl, ha nem azt, akit ők készítettek fel?! Amúgy meg éppen a zenekar...

Emma sóhajtott. Nem akarta kimondani, de arra gondolt, hogy marhára nem érdekeli, mit keres a srác az Akadémián. Most már rájött, hogy honnan ismerős neki a fiú, de azt sosem gondolta volna korábban, hogy Sárközi-Farkas Vince, az Üveghang zenekar prímása ennyire, de ennyire el legyen szállva magától. Arról hallott, hogy Vincét ugyan nem kell félteni, de álmában sem képzelte, hogy ilyen legyen valójában.

- Bocs, mennem kell. Már várnak- pillantott a néhány lépéssel arréb várakozó Marci felé, és otthagyta a még mindig magáról magyarázó fiút.

- Végre!- vigyorodott el színpadiasan Marci, amikor Em odaért hozzá. Már órák óta itt szenvedek, és várok rád. Na, mesélj, hogy ment?- érdeklődött, miközben a megálló felé sétáltak.

Emma már éppen belekezdett volna napja taglalásába, amikor valaki utána kiáltott:

- Hé, törpe, nem gondolod, hogy illett volna bemutatkoznod?- a fekete hajú srác az épület előtt állt, vállán lazán átvetve egy duplatok lógott, ami az előbb még nem volt rajta.

A lány nem válaszolt, csak nevetve megvonta a vállát, majd föltessékelte értetlenül bámuló kísérőjét az érkező villamosra.

- Már az előbb is kérdezni akartam, hogy ki ez? Elég érdekes fickónak tűnik.- kérdezte Marci, miután végre találtak egymás mellett két szabad helyet, és leültek.

- Nem ismerem. Vagyis sejtem, hogy ki lehet, de- mily meglepő- ő maga is elfelejtett bemutatkozni- vonta meg a vállát a lány- Most találkoztam vele, miután végeztem. Pontosabban inkább belém rohant. Egyébként ritka nagy bunkó. Tudod, az a fajta, Akire Még Nem Vonatkozik Az Osztatlan Tanárképzés, ezért azt hiszi, hogy övé a világ, és mivel itt mindenki ismeri, egészen biztosan felveszik mesterképzésre. Remélem, hogy többet nem kell vele találkoznom. Éppen magáról dumált, amikor otthagytam. Ezek szerint csak percek múlva tűnt fel neki, hogy felszívódott a hallgatósága. Te jó ég, mennyit ömlenghetett saját magáról!

______________________________________

Nos, elkészült a második rész. Kíváncsi vagyok a véleményetekre. :)

Em Black

2016. 08. 23.