Akadémista

I. rész

A villamos megállt, és ahogy ajtói kicsapódtak, a szél- ami nem törődve a nyárral, egész nap föl-alá vágtázott a városban, kukákat borogatva fel- végigszáguldott a jármű belsején. Az utasok a hideg fuvallatra megborzongtak, és néhányan fázósan kezdték keresgélni a táskájuk aljába begyűrt vékony kardigánokat, és méltatlankodva jegyezték meg a szomszédaiknak, hogy "Ez a fránya időjárás!..."

Egy lány és egy fiú szállt le az állomáson vesztegelő villamosról; mindkettejük vállán egy-egy hangszertok himbálózott. A Zeneakadémia felé sétáltak, már amennyire a hatalmas szél hagyta haladni őket: a kicsi, légies, áttetszőnek tűnő lányt például szinte felröpítette. Az épület bejárata elé érve megálltak, és percekig csak csöndben néztek egymásra. A lány idegesen toporgott, az órájára pillantgatott, smaragzöld szemeiben néha félelem csillant, a fiú meg vagy tucatszor rámosolygott, hogy bátorítsa, s közben azon töprengett, mit kéne mondania, amivel segíteni tudna.

Végül csak annyi jutott az eszébe:

- Nyugi már, ügyes leszel!- megsimította a lány karját, majd esetlenül magához ölelte. Aztán, mint Buddhának, amikor megvilágosodott, az ő fejében is fény gyúlt, úgyhogy átkarolta társa vállát és folytatta- Tudod jól, hogyha nem lenne esélyed, most nem állnál itt, hanem maradtál volna még a konziban ötödévre. Hidd el, egyik tanárunk sem kímélt volna. Nagyon jól ismered őket, éppen ezért tökéletesen jól vágod, hogy megmondták volna őszintén, ha még nem vagy az Akadémiára való. De nem ezt tették. Sőt. Az egekig magasztaltak. Már én pirultam a dicséreteiket hallgatva.

- Köszi, Marci- mosolyodott el a lány halványan. Fonott kontyából a szélvihar miatt kiszabadult vörös babahajakat a füle mögé tűrte, majd folytatta:- Jófejség, hogy elkísértél, tényleg. Azt hiszem, megőrülnék, ha nem lennél itt. Izgulok. Félek. Mi lesz, ha nem vesznek föl? Az rettenetesen kínos lenne, már látom is magam előtt a Huszárik Dorottya kárörvendő arcát, amint azt hajtogatja, hogy "Én megmondtam, egy nagy senki vagy!"

A srác felhúzott szemöldökkel csóválta a fejét, és legszívesebben jól képen törölte volna a lányt, amiért olyanokra pocsékolja az idejét, mint az ákozott Huszárik Dorka, akinek nincs jobb dolga, mint mások életébe beleásni magát. Ezt meg is mondta az egyre lámpalázasabb társának, aztán hozzátette még, hogy milyen szívesen megcibálná az előbb említett banya hidrogénszőke hajcsodáját, amiért baromságokkal tömi meg az emberek agyát.

- De mégsem teszem, mivel nem süllyedek addig, hogy ilyen tyúkokat kopasszak meg. Szóval, a lényeg az, hogy ne törődj vele. Féltékeny mindenre és mindenkire, akinek sikerült bejutnia a konziba.

A lány mosolyogni próbált, de csak ajkainak meg-megrándulása utalt sikertelen kísérletére.

- Olyan furcsa lesz nélküled idejárni- mondta aztán.

- Nekem is furcsa, hogy innentől kezdve kénytelen vagyok megjegyezni a feladataimat, mert nem lesz ott a közvetlen környezetemben Marossy Emma, hogy figyelmeztessen rájuk- vigyorodott el a fiú, és mogyoróbarna szemében pajkos fény villant. A lány összevont szemöldökkel nézett rá.

- Felháborító vagy, Felföldi Márton!- sziszegte.

- Jól van, jól van, tudod, hogy csak viccelek.

- Valami kevésbé sértő viccet is kitalálhatnál- elhallgatott, de aztán legyintve hozzátette- Mindegy. Mivel ilyen jólelkű vagyok, felejtsük el, egyébként is meg akartam kérdezni, hogy végül is hogy döntöttél? Maradsz ötödéven? Tudom, hogy az utóbbi hónapokban szinte mindennapossá vált, hogy ezzel zaklatlak, de most már lassan tényleg döntened kéne. Tehát?

Marci sóhajtva bólintott:

- Igen, maradok. Így van még egy évem eldönteni, hogy mit is akarok kezdeni az életemmel.

- Tudod... Nem értelek- csóválta a fejét a lány- Simán fölvennének ide, továbbra is járhatnánk együtt suliba, és minden király lenne.

A fiú a száját húzva válaszolt:

- Valahogy nem tűnik vonzónak ez a zeneakadémiás dolog. Igazából nem szeretnék idejárni. Hiába nézel így, akkor sem. Szeretek zenélni, ezt te is nagyon jól tudod, de nem különösebben hoz lázba az, hogy lehet belőlem előadóművész, akinek naponta fellépni kéne járnia ahhoz, hogy egy másfél szoba- konyhás lakást bérelni tudjon-, persze legalább harmadmagával. A másik lehetőség a zenetanár, aki naphosszat hallgatja a hangszerükön vinnyogó kezdőket.

- Mi is ugyanilyen "vinnyogó kezdők" voltunk.

- Tudom. Sajnálom is az összes tanárunkat, meg mindenki mást, aki kénytelen volt hallani minket. Nem is értem, hogy lehetsz olyan mazochista, hogy önként választod ezt a jövőt.

- Ez van- vonta meg a vállát Emma- Ha már nagyon nem bírom majd, akkor arra fogok gondolni, hogy ebből a Felföldi Marciból is milyen remek zenész lett, pedig mennyire elviselhetetlenül hamis volt annak idején.

Marci tettetett felháborodással közölte, hogy a lány mennyire gonosz, és most vérig sértették, mire Emma csak vigyorgott:

- Kölcsön kenyér visszajár- ekkor azonban az órájára nézett, és rögtön elkomorodott- Lassan mennem kell. Ha minden okés, de nem lesz hatalmas csúszás, meg ilyenek, akkor kettőre biztosan végzek. Ha nem, és kiesek az elején, akkor már előbb, viszont elég, ha kettőre jössz értem. Kérem szépen a brácsáimat- a fiú levette a dupla hangszertokot a válláról, és átnyújtotta a lánynak.

- Hegedű?- kérdezte.

- Elvileg megvan- mutatott Emma arra a- kisebb- tokra, amit eddig is ő vitt- Szia, Marci!- ezzel tétován elindult befelé, de a fiú utána lépett, és a karjánál fogva maga felé fordította.

- Em,- kezdte- tegnap is arattál. Menni fog. Tényleg.

A lány ideges mosollyal az arcán bólintott, majd otthagyta Marcit, s elvegyülve a többi érkező felvételiző között, belépett a kapun, és eltűnt a fiú szeme elől.

______________________________________

Első rész. Azt hiszem, szeretem ezt a történetet. Ez annyira én vagyok.
Remélem, tetszett. :)

Em Black

2016. 08. 07.