Egy újabb éjszaka a temetőben

Június 23.

Igazgató: És most, szeretném kiemelni a tanulónkat, aki novemberi balesete után, elképesztő szorgalommal felküzdötte a kettes hármas jegyeit ötösre. Igazán figyelemre méltó, sokan példát vehetnétek róla. És most nem az ájulás és megfagyás részéről beszélek. Jól van, gyere ki, Clarie!

Az igazgató bíztatóan mosolygott a hosszú szőke hajú lányra, aki magabiztosan a pódium felé sétált. Ahogy elsétált a székek között, minden szem rá szegeződött. Sokan irigykedve, mások csodálattal nézték, ahogy mosolyogva végighalad magas sarkújában, és fellibeg a lépcsőn.

Clarie: Köszönöm szépen! Köszönöm szépen az elismerést, be kell hogy valljam, sokat dolgoztam érte, de teljesen megérte!

Clarie elnevette magát, majd az igazgatóra nézett, aki felé nyújtott egy jutalomkönyvet.A lány nagyon, nagyon boldog volt. Megkapta azt, amire talán mindig is vágyott. Elismerést. És ezt mind Johnnak köszönhette. Persze tudta, és néha bűntudatot érzett, amiért nem ment el soha az idegenhez, hogy megköszönje. De olyan hülyén érezte magát. Hiszen nem lehet ott. John nem él már, nem tudja megköszönni neki. És szellemek nem léteznek.

Mikor Clarie hazaért, nem volt kedve ünnepelni. A barátai hívták ugyan többször is, de ő mindig nemet mondott. Maga sem tudta, miért. Leült az ágyára, és elmosolyodott.

Sikerült.

Sikerült.

Sikerült...Mi hiányzik akkor ennyire?

A mosoly könnyekké vált. Könnyekké, melyek egy fájó szív sebeiből folytak és folytak. Igen, Clarie valóban csak egyszer találkozott Johnnal. Vagy talán soha? Mit ért el John?

Mindent.

 Clarie lett a legjobb tanuló, és a külsején is csodálatos változáson ment át, már sokan tökéletesnek tartották. Sokan irigyek voltak rá. De ami biztos, észrevették.

Clarie hirtelen felpattant az ágyáról, és ünneplőstül kifutott a házból. Az utcasarkon megállt a virágboltnál. Csak akkor vette észre, hogy nem hozott pénzt. Könnyes szemekkel bámulta a vörös rózsaszálat, amit meg akart venni. Egy idős bácsi állt meg mellette, szintén a rózsát bámulva.

Bácsi: Kislány, megveszed azt a szál rózsát?

Clarie: Nincs pénzem, vigye csak nyugodtan.

Bácsi: Ha lenne pénzed, megvennéd?

Clarie: Meg.

Bácsi: Gyere, megveszem neked.

Clarie: Nem szü...

Ekkor azonban már késő volt. Az öreg bácsi fogta a rózsaszálat és a kasszához vitte, hogy kifizesse. Clarie csak szótlanul állt, és maga elé bámult. A bácsi végigsimította a hátát.

Bácsi: Tessék, angyalom.

Clarie: Köszönöm szépen.

A bácsi lassan kiballagott a boltból. Clarie ismét a könnyeivel küszködött. Nem kéne ilyen érzékenynek lennie, gondolta. Gyorsan kiment, és a temető felé vette az irányt.

A Napnak már csak néhány fénysugara jutott át a felhős égbolton. Clarie először apukája sírjához ment, és akkor jutott eszébe, hogy azóta őt sem látogatta meg. Azóta. Gyorsan elmondott egy imát, de nem tagadhatta, nem ezért jött, akármennyire is fájt. Az apukája sírja melletti síron most csupán egy gyertya égett. Nem is olyan régen gyújthatták meg. Clarie elmosolyodott, és a gyertya mellé tette a vörös rózsát.

Clarie: Hát itt vagyok. De...nem tudom, mit mondjak. Én nem tudom meghálálni azt, amit velem tettél. Nem tudom. Most nehéz bármit is mondani, hiszen ez az egész helyzet olyan... olyan lehetetlen. Hát tényleg itt voltál? Kérlek, kérlek John, mondj valamit. Vagy adj egy jelet, hogy tudjam, nem őrültem meg.

Semmi.

Clarie: John... kérlek, ne haragudj, tudom, hogy előbb el kellett volna jönnöm megköszönni! De meg kell értened, hogy nehéz időkön mentem át. Oké, mondom ezt egy halottnak. Hát én is jó vagyok... Figyelj, szükségem van rád. Szükségem van arra, hogy halld, hogy azt mondom: köszönöm. Szükségem van arra, hogy elmesélhessem, mi minden történt velem az elmúlt fél évben. Szükségem van rád, hát nem hallod?

A nap már teljesen lement, a csillagok kezdtek megjelenni a nyári égbolton. A temető teljesen mozdulatlan volt.

Clarie (kiabálva): John...John...kérlek...hallanod kell! Ha neked nem is, nekem szükségem van arra, hogy halld. Kérlek...Jól van...itt maradok, amíg itt nem leszel!

Fél 2-kor Clarie úgy döntött, nem vár tovább. Hülyeség volt idejönnie. De mit is várt? Hogy találkozik egy szellemmel? Vagy majd megjelenik egy hús-vér John, és kézen fogva, együtt sétálnak haza?

Clarie (suttogva): John...azt mondtad, ha szükségem van rád, itt megtalállak.

Clarie (kiabálva) : Hazudtál nekem! Hazudtál John, hazudtál!

Clarie (suttogva, sírva): Hazudtál.