Egy újabb éjszaka a temetőben

Chloë és Akashi

Chloë: Oké, figyelj rám, Clarie. A közelben van egy elhagyatott, romos viskó. Odáig el kell cipelnünk Mr. Szerencsétlent, majd ott maradunk, amíg fel nem kel a nap. Nappal már nem árthatnak nekünk fizikálisan, így ez nagy előny lesz. Valószínűleg ő is (Johnra mutat) felkel reggelre, úgyhogy nem kell cipelnünk.

Clarie nagyon fáradtnak érezte magát, és iszonatosan fázott. Csodálkozott Chloë viselkedésén. Nem vacog, teljesen fitt, tökéletesen néz ki, még a világ egyik legrémisztőbb helyén is. Bár John kinézetével hogy lehetne, nem tökéletes. Végül Clarie bólintott, és Johnhoz sétált. A fiú kezét fogva a karját átvetette a vállán. Nagyon nehéz volt, Clarie alig bírta, és talán összeesett volna, ha Chloë nem noszogatja. Az ösvény a kis kunyhóhoz nyugat felé volt, ami meg körülbelül 500 méterre a tisztástól. Nagyon lassan haladtak, Chloë elővigyázatosan elöl, mögötte lassan Claire Johnt „húzva”. A hangok ismét erősödtek, és Clariet a sírás kerülgette. Chloë csak morgott magában, de nem tűnt különösebben zaklatottnak. Néha még John is adott ki valamilyen halk hörgést.

Ahogy az ösvény felét elérték, egy különös alak állta útjukat. Clarie először fának nézte, de miután az megmozdult, már tudta, itt többről van szó. A fekete alak kissé átlátszó volt, régi, szakadt, második világháborús uniformist viselt. Chloë ügyet sem vetve rá el akart sétálni mellette, de az alak megragadta a karját, ami abban a pillanatban füstölni kezdett. A szellem érintése szétmarta a kabátját..

Chloë: Hé, tudod mennyibe került ez a kabát? Húzzál el innen, dolgunk van!

Szellem: Ahogy nekem is. Adjátok át a fiút, és szabadon távozhattok.

Chloë: Ó oké, persze. Holnap visszajövök, és elhozom, ha az megfelel. De most sietünk, ha nem látnád.

Szellem: Nem engedem.

A szellem Chloë-nak esett, de a lány egy gyors mozdulattal arrébb állt. A szellem morogva újra megindult felé, mire Chloë elmosolyodott. Clarie döbbenten nézte a jelenetet, és azon tűnődött, hogy mondhatott Chloë ilyen dolgokat egy szellemnek, mint például, hogy drága volt a kabátja. És persze hogy lehetséges az, hogy Chloë nem fél. És ami a legfurcsább, hogy pont úgy nézett ki, mint John, de mégis érezni, ahogy beszél, hogy nem ő az. Clarie próbált észrevétlen maradni, miközben Chloë és a sötét alak párbajt vívott. Kések és egyéb éles fegyverek kerültek elő a semmiből. Chloë-nak és a szellemnek is, mindkét kezét azok ékesítették. Végül Chloë egy gyors mozdulattal a szellembe szúrta a tőrjét, az pedig fekete porrá változott.

Clarie: Chloë, ezt hogy a fenébe csináltad?

Chloë: Sok év gyakorlás. És tudom, hogy kell elbánni egy szellemmel. Bár elég idegesítőek, mert véglegesen nem lehet megölni őket fegyverrel. Ez a katona is újra fel fog tűnik, ha nem sietünk tovább.

A két lány így lassacskán tovább indult. A viskó már látszott a távolban. Kevés fény szűrődött ki az ablakon, és a kémény is füstölt. Clarie, amint belépett, a kanapéra ültette Johnt, és szinte beesett mellé. Chloë üdvözölte Akashi-t, aki éppen valamit a koszos konyhában kotyvasztott. Clarie kérdőn nézett Chloë-ra, mire a lány magyarázni kezdett.

Chloë: Ő itt Akashi, 23 éves japán fiú, 4 éve tagja a szervezetünknek. A különleges képessége pedig az, hogy tudja, ha valaki hazudik, ami alapból uncsi lenne, de az nem, hogy a fejében hallja az igazat, ha hazudsz. Ha engem kérdezel, ettől kiráz a hideg.

Akashi: Csak féltékeny vagy.

Clarie összemosolygott a fiúval, ezzel üdvözölve őt Chloë pedig csak kiöltötte rá a nyelvét.

Akashi: Örülök, hogy megismerhetlek titeket. Mi baja a srácnak?

Chloë: Kapott egy kis mérget. Most már felébreszthetjük. Van nálad ellenszer?

Akashi: Persze.

Akashi odasétált Johnhoz, és a szájába öntött valami színtelen folyadékot egy kis üvegcséből. John másodperceken belül köhögni kezdett. Szemeit lassan kinyitotta, és Clariere nézett.

John: Mi történt? Hol vagyunk?

Clarie: Biztonságban.

Akashi: A-A-A. Ezt éppenséggel nem mondanám. Nem lesz könnyű kijutnunk innen. De pillanatnyilag ez a legbiztosabb hely az erdőben. Szia, John, Akashi vagyok.

John: Helló…őhm…Clarie, hogy kerültünk ide?

Clarie helyett azonban Chloë szólalt meg, és szépen, kissé lenéző hangnemben mesélte el a sztorit.

John: Miért kell ilyen bunkónak lenned?

Akashi: Ne ródd fel neki, majd megszokod. Ő mindenkivel ilyen. Az intézetünkben szinte mindenki utálja. Persze, igazából nem utálják, inkább csak irigyek a képességére és a személyiségére. Kivéve persze jómagam. Én nem vagyok irigy rá, mert mindig tudom, mit mondana igazából. Elég érdekes párbeszédek szoktak köztünk lejátszódni, ezekért már előre is elnézést kérek.

Chloë: Nem véletlenül nincs egy barátod se, Akashi.

Akashi: Bagoly mondja verébnek. És ez nem igaz, te is tudod.

Chloë: Na jó, fogd be Akashi. Inkább koncentrálj az ebédre, mert, ahogy elnézem azt a szegény lányt, mindjárt éhen hal.

Clarie: Nem vagyok éhes.

Akashi: Hazudsz.

Clarie: Akkor módosítanám: Nem kérek ételt.

Akashi: Már pedig akkor is enni fogsz. Chloë, téged meg megkérhetlek, hogy teríts meg?

Chloë: Persze, hogy megkérhetsz, de nem fogok.

John: Majd én megcsinálom.

John óvatosan felállt. A fejét fogva, kissé idétlenül botorkálva a szekrényhez ment, és néhány pókháló mögül előszedte a repedt, poros edényeket.

Chloë: Az intézetnek fel kéne újítani ezt a kis romhalmazt.

Akashi: Nincs szükség rá, mert szinte sosem jövünk ide.

Miután John eltörölgette a tányérokat, az asztalon kirakta őket, és megkezdődött a „vacsora”. Clarie és John egy szót sem szólt, Chloë-ból és Akashi-ból azonban ömlött a szó. Mikor egy pillanatra megálltak a beszédben, Clarie szólalt meg.

Clarie: Akashi, megkérdezhetem, te milyennek látod Chloë-t? Mármint, engem eléggé zavar, hogy két John ül az asztalnál.

Akashi és Chloë egy pillanatra összenézett, mire Chloë lehajtotta a fejét, (és mintha elpirult volna), Akashi pedig Clariere nézett.

Akashi: Sajnálom, de senki sem tudja, hogy néz ki, és nem valószínű, hogy bárki valaha is látni fogja. Tudod, a képességének épp ez az előnye…

Chloë: …és hátránya…

Akashi: Igen, de akik nagyon régóta ismerik, egy idő után a személyisége alapján elképzelnek valakit, egy új személyt, és lassan úgy kezd el kinézni. Példának okáért, én már nem a barátnőmet látom benne, hanem egy ismeretlen lányt…de őt már ismerem azóta, ő Chloë. Hosszú, sötétbarna haja van, világosbarna szemei, és gyönyörűen néz ki.

Chloë: Pff…

Clarie: Értem.

John: És mi van, ha tükörbe néz?

Chloë és Akashi szeme ismét összetalálkozott, és Chloë bólintott, majd ő szólalt meg.

Chloë: Valaki olyat látok, akit szeretek, akárcsak ti.