Egy újabb éjszaka a temetőben

A dal folytatása

Diana: John, mi történt?

John nem tudott válaszolni, alig kapott levegőt. Köhögni kezdett, a tüdejéből víz jött.

Diana: Te jó ég, ez nem normális… hívom  a mentőket!

John: Ne! Már jól vagyok.

Diana nem akarta elhinni, de nem hívta a mentőket. Törülközőt hozott, majd John arcát kezdte törölgetni vele. John elmesélte az álmát, bár egy-két részt kihagyott belőle. Clarie arcát, és a dalt. Annyit mondott Dianának, hogy inni akarta a tóból, majd a farkas megijesztette, mire ő beleesett és megfulladt.

Diana: A tó vize akkor sem lehetne rajtad, és a tüdődben. Ennek semmi értelme! És nem fordulhatunk senkihez segítségért. Mit tegyünk?

John: Csak egy rossz álom volt.

Diana: Aha persze, de mégis ott voltál. Tiszta víz az ágy.

John: Hé, megoldjuk, jó?

John felkelt, hogy ruhát cseréljen, Diana pedig még mindig a vizet itatgatta az ágyról. A keze remegett a dühtől. Annyira remélte, hogy végre minden jó lesz. És tessék, erre a barátja kis híján megfullad álmában. Ráadásul, ki tudja, mi jön még.

Végül úgy döntöttek, a nappaliban alszanak a kanapén. Átvittek egy száraz ágyneműt, és bár kissé szűkösen, de elhelyezkedtek. Diana még mindig remegett, és John ezt észrevette. Mindenképp meg akarta nyugtatni a lányt, pedig ő maga sem volt nyugodt. Óvatosan megölelte, és megcsókolta a lány nyakát. Diana elmosolyodott, John felé fordult és megcsókolta. És újra, és újra, és újra, míg el nem aludtak. Legalábbis Diana.

---

Reggel kissé össze-vissza ébredtek, minden mindenhol volt a tegnapi „rémálom” felfordulás miatt. Diana mosolyogva nyújtózkodott, majd kiment a konyhába, hogy összedobjon valami reggelit. John még mindig a kanapén feküdt, és mióta az éjjel vizesen kelt fel, egy szemernyit sem aludt. De legalább Dianával el tudta felejtetni a dolgot.

Miután elkészültek, bementek az egyetemre, hogy leadják a papírokat. Természetesen minden rendben volt, így már aznap bementek az előadásokra. Sokan irigykedve figyelték a tökéletes párt, mások pedig csak csodálkoztak, hogy mikor kerültek ők ide. Mivel Diana már néhány évvel előrébb tartott, neki esti órái is voltak, így megbeszélték, hogy John nem várja meg, inkább hazamegy. Diana még mindig vigyorgott, majd egy gyors csók után sietett is vissza az előadóba.

John hazasietett, majd egy pohár hideg vízzel leült a fotelba, és meccset nézett. Ő egy kicsit sem nyugodott meg, és most először érezte, hogy tényleg nem tud élni Clarie nélkül. Már az álmaiban is ott van, és ki tudja, mi jön még. Viszont Dianát nem hagyhatja el, mert Clarie ezt kérte…és amúgy is, vannak érzései Dianához, ha nem is olyan erősek, mint Clariehez. Valami azonban így sem stimmelt. John egész eddig hitt abban, hogy talán tényleg élhet normálisan, azonban ez az érzés egyre távolabb került tőle. Gyors határozással úgy döntött, alszik. Talán megtudhat valamit egy újabb álomból.

Fél kettőkor még mindig nem tudott aludni. Diana közben megérkezett, és boldogan feküdt le. Az, hogy John tegnap végül átölelte, és úgy aludtak, elfelejtette vele a rémálom problémát. De többre lesz szükség, ha hosszabb időre el akarja felejteni ugyanis este már ismét arról kérdezgette Johnt, de mivel fáradt volt, hamar felhagyott vele.

John végül nagy nehezen elaludt, és jól sejtette: az álom folytatódott.

~ ~ ~ O O O ~ ~ ~

John ismét a tavacska partján állt, a farkassal szemben. Már tudta, hogyha hátralép, beleesik a tóba. Bátrabbnak érezte magát, és a farkas felé nyújtotta a kezét. A farkas tovább vicsorgott, majd hirtelen világos lett. A telihold megvilágította a tó víztükrét. A farkas vonyítani kezdett a telihold láttán. John örült, hogy az állat nem vele foglalkozik, így lassan távolodni kezdett a tótól. Az azonban felé indult, egyre gyorsabban, és nekiugrott. Mindketten a tóba estek, de a farkas kijutott a tóból. John látta, ahogy az állat megrázza, vizes bundáját, majd eltűnik a fák között. Ő azonban nem tudott kiúszni, akárhogy is próbálta. Ismét felnézett, most azonban nem sötétséget látott, hanem a Holdat. Ahogy egyre mélyebbre süllyedt, ismét meghallotta az éneket. Most azonban nem adta fel a harcot, mert hallani akarta, hogy van tovább a dal.

„A farkas sír, mert hiányzik neki a Hold,

Kibe mindig s örökké szerelemes volt,

De sosem lehetnek igazán együtt,

Szerelmük soha be nem teljesül.

 

A farkas sír, s önmagával küzd,

Jöjj angyal, s a rémálmait elűzd.

A Hold küldött téged néki,

Te légy társa, míg azt kéri.

 

A farkas sír, s te fájdalmát enyhíted,

Azt azonban örökké el nem veheted.

Szíve már a Holdé - életben, s halálban.

Nem számít semmilyen angyali varázslat.”