Egy újabb éjszaka a temetőben

Vissza a kezdetekhez (I. rész)

Kevin: Fogalmam sincs, mi történt, de úgy tűnik, már egészséges vagy.

Kevin meglepődve nézett Johnra, majd szeme lassan Clariere vándorolt. Clarie tudta, most magyarázatot várnak tőle, így elölről kezdte a történetet, amit még a múltkor Dianának is meséltek. Will és Kevin tátott szájjal, de csendben végighallgatták a hihetetlen tényeket, míg John lassan felült.

Clarie: Szóval nem kell hinnetek nekem, de akkor adjatok jobb magyarázatot arra, hogyan is lehet John most itt.

Kevin: Erre aludnom kell.

Will: Hát, azt hiszem nekem is. És holnap megkeresem azt a sírt.

Kevin: John, beszélhetnék négyszemközt?

John csak bólintott, majd követte Kevint. Nem csak a szobából mentek ki, hanem még be is mentek egy másikba. Úgy tűnik, nagyon fontos volt, hogy Clarie vagy Will ne hallhassa őket. Clarie idegesen fel alá kezdett járkálni, mire Will odalépett hozzá, és megsimította a hátát, mintegy bíztatásképp. Clarie szemébe könnyek szöktek, és úgy érezte, nem bírja már ezt az egészet. Mintha az élete ismét megváltozott volna. Megint John miatt, de valahogy másképp. Egy pillanatra úgy érezte, nem kéne Johnnak itt lennie. Valahogy különlegesebb volt, amíg csak a temetőben találkoztak. Ezeket a gondolatokat gyorsan megpróbálta elhessegetni. Hiszen mindig is arra vágyott, hogy John itt legyen vele, és most mégis ilyeneken gondolkodik.

Clarie: Will...

Will: Hé, nyugalom. Minden rendben lesz.

Clarie: Will...szörnyűséget tettem!

Will: Miről beszélsz?

Clarie: Azzal, hogy visszahoztam Johnt.

Will: Hogy mondhatsz ilyet? Hát nem szereted?

Clarie: De...de, mégis, úgy érzem, akkor valóságosabb volt, mikor még...

Will: Képzeld magad az ő helyzetébe. 4 évig egy helyen, ahol végig egyedül voltál, nem beszélhettél senkivel. Én tutira megőrültem volna. Szerintem normális, ahogy viselkedik. És nem tudjuk, mennyi ideig élhet egyáltalán.

Clarie: Én tudom...

Will: Tessék? Hogyan?

Clarie: Addig fog élni, amíg én szeretem.

Will: Ezt honnan veszed?

Claire: Nem akart itt hagyni engem. Sosem akart Németországba menni, csupán fel akart dühíteni, egy picit elhomályosítani az érzéseimet, és sikerült neki. Látod, rögtön itt kötött ki a kórházban. Ha véglegesen elmúlnak az érzéseim, valószínűleg meghal.

Will: És, mondjuk, ha valaki más is szeretné? Nem lehetne egyszerűen átruházni valaki másra ezt az egészet? Egy szerelem úgysem tart tovább átlagosan néhány évnél. De ha valaki más beleszeretne helyetted, talán úgy is életben maradna.

Clarie: Nem tudom, Will. Volt neki egy barátnője Diana, aki még mindig szerette, és valószínűleg most is szereti, de...

Will: Na jó, nekem elég ebből a sok nyálas ki szeret kit dumából. Csak gondolj arra, hogy az élete múlik rajtad, úgyhogy a helyedben igyekeznék.

Clarie: Nem tudom befolyásolni az érzéseim, Will.

Will: Muszáj lesz, Clarie, ha azt akarod, hogy éljen.

* * *

Kevin: John, jól figyelj rám. Akárhogy is vagy most itt, ez nem a természet rendje. Én voltam az orvosod, mielőtt meghaltál. A "baleset" után is hozzám hoztak.  Sőt, én írtam be a halálod időpontját a könyvbe. Akárhogy is, ennek még csúnya következményei lehetnek.

John: Akkor mit javasol, doktor úr? Utazzak el? Rejtőzködjek?

Kevin: Nem hinném, hogy azzal bármin segítenél. Aki egyszer meghalt, annak nem lehet második esélye. Nem így. Azzal hogy élsz, valószínűleg még több életet sodorsz veszélybe. Ami veled történt igazságtalan. Vagy mindenkinek kéne a lehetőség, vagy senkinek. Ez a rend.

John: Akkor azt mondja, hogy az egyetlen megoldás az, ha...

Kevin:  ...ismét meghalsz.