Egy újabb éjszaka a temetőben

Felejtés

James: Clarie ébredj!

Clarie: John? Mi történt?

James: Clarie, haza kell menned, mielőtt anyukád keresni kezd.

Clarie ránézett az órájára: fél 4. "Igazán maradhatnék még" - gondolta, de azért elkezdett szedelőzködni. Jamesnek igaza volt, nem akarta, hogy anyukája ismét megijedjen, amiért nincs otthon reggel. Ránézett Johnra, aki még aludt, és úgy döntött, nem ébreszti fel. Kiosont a szobából, majd James az ajtóhoz kísérte. Megkérdezte Clariet, hogy hazatalál-e innen, mire Clarie bólintott, és hálásan intett az öregnek.

Clarie: Visszajöhetek?

James: Amikor csak akarsz.

Clarie: Köszönöm!

Clarie futott egészen hazáig. Erre szükséget érzett, és hiába volt olyan késő, (vagy korán), sosem érezte magát frissebbnek és kipihentebbnek.

Halkan kattant a bejárati ajtajuk zárja, ahogy Clarie benyitott. Anyukája már az ajtóban várta. Clarie persze nem látta, mert még elég sötét volt, és villanyt nem akart kapcsolni.

Tamara: Clarie, elárulnád hol voltál?

Clarie: Ne haragudj anyu. Nem tudtam aludni. Sajgott az arcom, sehogy nem volt kényelmes feküdnöm, így levegőztem. De végig csak az utcában sétálgattam.

Tamara: Felhívjam Kevint?

Clarie: A doktorra gondolsz? Nem, nem szükséges, már jól vagyok.

Tamara: Amúgy, holnap átjön hozzánk vacsorára.

Clarie: Ki?

Tamara: Hát Kevin.

Clarie: Ó...oké. Mehetek a szobámba?

Tamara: Persze. De kérlek, ha valakivel találkozgatsz, legalább nappal menj.

Clarie: Rendben anyu.

Clarie felsietett a szobájába, és ágyba bújt. Johnra gondolt és arra, ahogy átölelte. Az érintése nem fájt, és ahogy ott feküdt mellette, érezte a szíve dobogását is. Hirtelen félelem töltötte el: Mi van, ha csak álom volt az egész? Ez a dolog amúgy is furcsa. Olyan lehetetlen. Senki sem jöhet vissza a halálból. Legalábbis következmények nélkül biztos nem. Mi jogon érdemelte meg John hogy visszajöjjön, hiszen annyi de annyi más ember halt meg úgy, hogy fiatal, vagy éppen nem is tehet arról, hogy meghalt. Miért pont John, és csak John tért vissza? Meddig maradhat vajon? Vagy talán sosem halt meg, csak fekete ruhába odajárt a temetőbe és végig átverte Clariet? Nem, az nem lehet. Mégis, ez a gondolat nem hagyja nyugodni Clariet. 

"Az egészet megtervezhette a nagyapjával. De miért? "

Clarie végül elaludt. Reggel telefoncsörgésre ébredt.

Clarie: Jessie! Mi a helyzet?

Clarie próbált lazának tűnni, de a hangja még nagyon "reggelien" hangzott.

Jessie: Csak arra gondoltam, eljöhetnél velünk ma este moziba. Persze, csak ha már jól vagy.

Clarie: Ki az a "velünk"?

Jessie: Taylor, Will és én.

Clarie: Rendben, jól hangzik. Nem bánnátok, ha a... egy barátom lehet csatlakozna?

Jessie: Én nem bánom, hadd jöjjön...amúgy, fiú?

Clarie: Öhm...igen.

Jessie (nevetve): A pasid? A kórházban ismerted meg? Orvos? Helyes? Hány éves?

Clarie: Hát...

Jessie: Oké. majd megbeszéljük. Gyertek 8-ra a mozihoz oké?

Clarie: Okés. Akkor ott 8-kor. Szia.

Jessie: Szia.

Clarie egy pillanatig azt tervezte, hogy felhívja Johnt, de aztán rájött, hogy nincs mobilja.

Miközben anyukájával reggelizett, megemlítette a mozizást. Anyukája persze nagyon jó ötletnek tartotta, hogy Clarie ismét találkozik az iskolai barátaival. Clarie Johnról addig nem akart beszélni, amíg meg nem kérdezi Johnt, hogy beszélhet-e egyáltalán róla. Hiszen nem lesz könnyű beadni a világnak, hogy ő újra itt van. Ekkor Clarienek eszébe jutott milyen önző. Hiszen John valószínűleg inkább a szüleivel találkozna, semmint hogy 17 éves tinikkel moziba menjen. Azért persze meg fogja kérdezni.

Clarie: Anyu, elmehetek egy barátomhoz? Itt lakik néhány utcával odébb. Nemrég költözött ide, és őt is meg akarom hívni moziba.

Tamara: Persze drágám. Ide hozzánk is meghívhatod, ha úgy gondolod. Ne legyen szegényke egész nyáron egyedül.

Clarie: Kösz, anyu. Szia.

Clarie elindult Johnhoz. És nem a temetőbe, hanem James házába. Egy kicsit félt, hogy mi fog történni. Ott lesz-e John, megváltozott-e, hogy is néz ki igazából. Óvatosan bekopogott. James nyitott ajtót.

James: Clarie! De jó, hogy itt vagy. John még alszik, de örülnék neki ha felébresztenéd. Mintha nem lett volna elég ideje aludni. (nevet)

Clarie: Na igen.

Clarie értette a poént, és mosolygott is rajt, de túl feszült volt, hogy igazán nevessen. James beengedte Clariet, és mosolyogva John szobája ajtajára mutatott. Clarie ugyanolyan óvatosan mint tegnap, lépett be. Lassan elindult az ágy felé, és mikor odaért, leült a szélére. Megérintette John felkarját, mert épp a másik irányba volt fordulva.

Clarie: John, jó reggelt!

John lassan megfordult. Ásított egy nagyot, és Clariere nézett.

John: Szia. Te ki vagy? Ismerlek?