Egy újabb éjszaka a temetőben

Csak mert olasz vagy

[Sziasztok! Bocsánat, hogy nem jönnek a részek gyorsabban, nagyon kevés időm van. Itt egy rövidke átkötő rész, mielőtt újra hullámosabb vizekre eveznénk. Elvégre, nekik is kell egy kis pihenés. Köszönöm a megértést, és jó olvasást! Masnisdodo]

Damon Lewis: Majd eszünk valamit a repülőtéren. Legalábbis te.

Clarie: Igen, az nem ártana. Kívácsi vagyok Willre. Remélem jól van.

Damon Lewis: Mi is történt pontosan?

Clarie: Ő hozott vissza engem.

Damon Lewis: De nem kéne akkor halottnak lennie?

Clarie: Nem tudom. Az Intézet igazgatója erről semmit sem mondott. Tudod, én nem is  vagyok biztos benne, hogy igazat mondott. Akármiről. De mostmár nem is érdekel. Így döntöttem, és így lesz a legjobb.

Damon Lewis: Te tudod.

Clarie: Amúgy, örülök, hogy velem jöttél. Gondolom, unalmas az életed már, semmi új nincs benne.

Damon Lewis: Hát, a ti esetetek eléggé meglepett.

Clarie: tényleg...elvileg mi azért mentünk érted Japánba, mert kapcsolatba tudsz lépni azzal a nővel, akivel megesett ugyan ez.

Damon Lewis: Igen, ismerem őt, de hidd el, nem szedtek ki belőle semmit, teljesen beleőrüt a sorsába.

Clarie: És te nem? Téged nem zavar, hogy te is itt ragadtál, vagy ha meghalsz, egy még szörnyűbb helyre jutsz?

Damon lewis nagyon sóhajtott, és kinézett a repülő ablakán. A végtelen óceánt nézte, majd válaszra nyitotta száját.

Damon Lewis: Nos, még nincs veszve minden. Ahogy Gregory is talált egy módot, Johnon keresztül, úgy talán én is fogok.

Clarie: Most félnem kéne, hogy csak azért vagy velem, mert meg akarod kaparintani a halál utáni életem?

Damon Lewis: Sosem tennék ilyet veled.

Clarie: Ezt nem tudhatom.

Damon Lewis: Lényegtelen. Úgysem hagynál el. Elintézted, hogy nem maradt senkid rajtam kívül. Ha Chloe hazaér, és rájön, hogy törölted az érzéseid, ő sem fog törődni veled. Csak én maradtam neked.

Clarie egyre roszabbul érezte magát, ahogy Damon Lewist hallgatta. Nem is szólt többet egész úton. A vámpírnak persze igaza volt, csak ő maradt Clarienek. De hát eddig sem tett vele semmi rosszat, most miért tenne? És azok az álmok róla. Furcsa.

Mikor leszállt a gép körülbelül éjfél lehetett, és Clarie már kicsit sem érezte éhesnek magát.

Clarie: Nem lenne baj, ha most nem ennék?

Damon Lewis: De, baj lenne. De adok annyi engedményt, hogy te válassz! (Damon Lewis előhúzta a napszemüvegét, és a rég nem látott mosolyát) Csak ön után, mademoiselle! (ejtsd: madmazell)

Clarie elnevette magát.

Clarie: Már nem vagyunk Franciaországban.

Damon Lewis: Tudom.

Clarie: Megkérdezhetem, hogy milyen nemzetiségű vagy? Melyik országban születtél? És tényleg ez a neved? Mármint a Damon elég új név, vagy nem?

Damon Lewis: Nos, akár milyen meglepő Észak-Olaszországban születtem. Aztán megharagudtam a a szüleimre, és angol földre mentem, ahol egy család befogadott, aminek igen örültem. Nem tudhattam, hogy vámpírok.

Clarie: Ez azt jelenti, hogy voltak előtted más vámpírok?

Damon Lewis: Persze, de jelenleg én és Gregory vagyunk a legidősebbek.

Clarie: Akkor a szüleid?

Damon Lewis: Melyikek? Az olaszok megöregedtek, és meghaltak. A vámpírok pedig nyilván tovább éltek, de hamar elhagytam őket. Időnként meglátogattuk persze egymást, de mivel nem öregedünk, állandóan költöztünk, és nehezen találtuk meg egymást, így végül nem is bajlódtunk vele. Aztán az 1800-as évek körül már nem bírták tovább. Egyszerűen túl modern lett nekik a világ, és nem tudták tovább elviseni.

Clarie: Azért szörnyű lehet. Hogy mindenki, akit szeretsz meghal körülötted.

Damon Lewis: Egy idő után megtanulja az ember, hogy ne kerüljön túl közel senkihez. Ez szükséges az ép elme megőrzéséhez. Hidd el, ha másképp lenne, nem sokáig bírnám. Így is voltak nehéz időszakok. Na de, mit is kérsz enni?

Clarie: Pizza?

Damon Lewis: Csak mert olasz vagyok?

Clarie: Csak mert olasz vagy. És mert szeretem a pizzát!