Egy újabb éjszaka a temetőben

Búcsú az új családtól?

Másnap.

Clarie izgatottan várta Kevint, hogy megérkezzen gyermekeivel. Bár Willt már ismerte, Dove-ra igen is kíváncsi volt. És persze arra is, hogy hogyan is lesz ez az egész. Azt pedig végképp szerette volna tudni, hogy anyukája miképp fog két új gyerekre reagálni. Estefelé, olyan 8 körül végre csöngettek. Kevin egy gyors puszit adott Tamarának. "Ez biztos csak azért sikerül ilyen szerényre, mert mi gyerekek itt vagyunk"- gondolta Clarie és elmosolyodott. Kevin után belépett Will, és mosolyogva integetett Tamarának és Clarienek. Will mögött pedig lehajtott fejjel bújt be Dove, akinek bár Dove, vagyis galamb a neve, feketére festett haja volt, aminek a vége piros. "Elég extrém" - gondolta Clarie - "De ez még nem jelent semmit" Clarie rámosolygott, és köszönt neki. Dove erre hümmögött valamit, majd követte a többieket a nappaliba.

Kevin: Na gyerekek, most meg kell beszélnünk néhány dolgot anyukátokkal. Például, hogy hol fogunk lakni, illetve az esküvőt...szóval felnőttes dolgokat.

Tamara: Clarie, miért nem mentek fel mindannyian a szobádba, és ismerkedtek meg? Tudom, hogy Willt már ismered, de Dove-ot biztosan szívesen megismernéd.

Clarie: Okés. Gyertek, megmutatom a szobám.

* * *

Will: Ú Clarie, tök jó a szobád! Most jövök rá, hogy még sosem voltam nálad. De te sem voltál nálam...Viszont hamarosan úgyis el kell jönnöd. És nem azért, de szerintem nálunk fogunk lakni. Mármint, nekünk sokkal nagyobb a házunk.

Clarie: Ne már...nekem ez a ház is túl nagy.

Will: Ó, na várd ki. Haza sem akarsz majd jönni, amint meglátod!

Clarie: Hű, nagyon várom.

Will: Dove, nálad van a mobilom?

Dove: Nincs. Nálad kéne hogy legyen, ha a tied.

Will: A francba, asszem ott hagytam Lenánál.

Clarie: Lena?

Dove: Lena a barátnője. Már vagy 2 hónapja. Éljen.

Clarie: Ó, wow, Will, nem is mondtad.

Will: Tudom, a túrán akartam bemutatni. A te csávód jön am?

Clarie: Johnra gondolsz? Hát...lehet.

Will: Ok, csak szóljon időben.

Dove: Hát én se mennék a helyében.

Will: Dove, maradj már! Tök jó lesz. Te csak azért vagy ki, mert apa téged nem enged.

Dove: Nem is akartam menni!!!

Dove megsértődve kiment a szobából.

Will: Ezek után ne csodálkozz, hogy nem meséltem róla.

Clarie: Hm. Na és mit szólsz ehhez az egész házasság dologhoz?

Will: Már most a testvérem vagy!

Will megölelte Clariet. Clarie elérzékenyült, és ő is megölelte Willt. Ekkor valaki hangosan kopogtatott Clarie ablakán. Charie óvatosan elhúzta a függönyt, majd  kinyitotta az ablakot. John állt ott, de mintha nem önmaga lett volna. Pirosak voltak a szemei, a haja összekuszálva.

Clarie: John, te jó ég, mi történt?

John: Bejöhetek?

Clarie: Persze.

Clarie besegítette Johnt az ablakon, míg Will furcsa arckifejezéssel bámulta a jelenetet.

Clarie: Mi történt?

John: El kell mennem innen. Ma bent jártam az egyetemen, érdeklődni, hogy visszavennének-e. Persze, nem ide akartam újra jelentkezni, de gondoltam megkérdezem, mert máshol is így megy. Ahogy bementem a kapun hát persze, hogy ismerősökkel futok össze. És fel is ismertek. Délután még anyukámat is felhívták, hogy láttak. Ő persze nem akarta elhinni, de azért felhívta nagyaput. Ő nem mondott semmit, de már csak kis idő kéne, hogy rájöjjenek, hogy itt valami nincs rendben. Az pedig nem történhet meg, úgyhogy hamarosan repülök Európába. Valószínűleg Németországba megyek. A kérdés, hogy te jössz-e velem? Tudod, hogy nem akarlak elhagyni, de nem ülhetek egész nap a szobámba rád várva, mert kaptam egy új esélyt az életre, és nem akarok egy házban ülve megöregedni. Meg kell értened, Clarie, de nem kell elválnunk. Szeretném, ha eljönnél velem, de nem kényszerítelek. Na, mit mondasz?