while the heart is beating[C.D.] |✔

2.6

"Tudod milyen az, mikor egy ember karjaiban biztonságban érzed magad? Hogy mikor megölel, olyan, mintha semmi más nem lenne, csak ti ketten. És akkor azt kívánod, ez bár örökké tartana. Bár lenne valami varázslat, amivel meg tudod állítani az időt, csak egy percre, amíg felfogod, hogy most csak a tiéd. Bár ne kellene soha elengedned, bár ne kellene más illatot érezned soha az Ő parfümjén kívül, amit már annyira megjegyeztél, amiből többet fúj magára, miután mondtad neki, milyen jó illata van. Bár ne kellene más szemet látnod, az ő csillogó szemein kívül. Azt kívánod, bárcsak láthatnád minden percben. Mert minden egyes kis mosolyt megjegyeztél, amit neked címzett. Sőt, még azt is, amit nem. De mégis minden megmaradt a fejedben. Azok a másodpercek, mikor összenéztetek, mikor találkozott a tekintetetek, mikor véletlenül összeért a kezetek, és nem győztetek bocsánatot kérni a másiktól, miközben egyikőtöket sem zavarta.
Az esték, mikor próbáltál nem rá gondolni, és mikor már 10 perce megy is ez, akkor jön egy „Alszol kincsem?” üzenet tőle, és minden felborul. Mikor megfogadod, hogy soha többé nem leszel szerelmes, és ő ezt felborítja. Felborítja a falat, amit szépen-lassan felépítettél magad köré. De téged ez nem zavar. Mert ő a mindened. A biztonságot nyújtó otthonod, a menedéked, ahova futhatsz, ha valami bánt, ő a váll, amin kisírhatod fél év fájdalmát, ő a segítő kéz, amit annyira vártál, hogy kihúzzon a szakadékból, ahova belöktek. És mikor belenézel azokba a gyönyörű szemekbe, amik csillognak, mikor rád néz, és hirtelen mindent látsz benne. Látod benne a jövőt, a múltból egy darabot, amit elfeledtetett veled, és látsz benne minden boldogságot, ami valaha létezett a világon. Úgy ragyog a szeme, mint a frissen leesett hó, mikor rásüt a napfény, vagy mint a tenger tiszta vize. Igazából nem is számít, mihez hasonlítod, csak látni akarod. Mert még soha nem érezted magad ennél jobban otthon, mint mellette. Mint mikor melletted ül, és csak néz téged. Mosolyog. Megkérdezed, min mosolyog, és csak annyit mond „azért, mert itt vagy”.
És tudod, hogy ő ott lesz neked. Ott lesz neked a sok csalódás ellenére. Mert minden fájdalommal szemben, amit okozott, ott vannak a reggeli puszijai, vagy éppen azok, amiket egy ölelés közben adott, mikor mentél haza. Mikor úgy búcsúzott el tőled, mintha nem tudta volna, hogy másnap megint lát, és akkor küldözgethet még puszikat az ajtóból, rengeteget.
Megható, mert tudja, és én is tudom, hogy 10:23-kor érek be dolgozni, de ő már 10:20-kor elkezd mosolyogni, hogy jól induljon a napom. Kérdem én: van-e ennél édesebb dolog a világon? Mikor csak azért áll reggel az ajtóban, hogy kinyithassa nekem, és rám mosolyoghasson, annyit mondva „egész reggel erre vártam”?!
Akkor jössz rá. Akkor jössz rá arra, hogy ő minden, amire vágytál. Minden, amit eddig vártál.
Mert mikor ott áll melletted, a tökéletes mosolyával, és a tökéletes mindenével, akkor tudatosul benned, hogy ennél jobb nem is lehetne. Hiába tudod, hogy semmi nem fog örökké tartani, akkor is tudod, hogy nála több, jobb nem kell. Mert senki mellett nem tudnád azt a boldogságot érezni, amit a tőle kapott, arcodra nyomott puszik adnak…
És mikor azt hiszed, ennél jobban már nem szeretheted, akkor jössz rá, hogy ha fájdalmat okoz, még akkor sem tudsz rá haragudni. Hiszen, ha semmi nem alakul jól, és a legrosszabb formádban vagy, ő az egyetlen, aki meglátja benned a szépet. Az egyetlen, aki akkor is büszkén áll melletted, ha mindenki más elküldött.
És ő ott van veled. Ott van, és szeret. Ott van, és fogja a kezed, mikor az egész világ ellened fordul. És mit neked az a néhány pillanat, ami miatta rossz? Mit neked az a néhány miatta hullajtott könnycsepp, ha ő az egyetlen, aki támaszt nyújt neked? Ha ő lenne az egyetlen, aki szorítana, mikor mindenki ellened fordul? Mit neked a Föld összes bánata, ha ő ott van veled, és szeret addig, amíg dobog a szíved?"

~Bella szemszöge~

A fiú,aki bent volt velem kiszaladt,amikor felébredtem.
Nem tudom hová mehetett,de kezdtem bepánikolni,vajon miért nem emlékszem semmire.

A srác,visszajött egy fehér köpenyes alakkal.

Komolyan.Kezdem azt hinni,hogy diliházban vagyok.Rohangáló dögös pasi,fehér köpenyes szinte döglött,unott alak.

-Jó,most kérdeznék dolgokat,amire talán nem emlékszel.-jelentette a köpenyes.

Bólintottam.

-Neved?

-Bella Morgan.-válaszoltam.

-Mikor születtél?

-1998.12.01.-vágtam rá. Csak ezzel annyi volt a baj,hogy ezen a két dolgom kívül a cipőméretemre,sem emlékeztem.

-Édesanyád neve?

Erősen gondolkodtam,de egyszerűen nem ment. Nem tudtam. Semmit.

-Ne-nem tudom.-dadogtam kétségbeesetten,aztán egyszeriben kitört belőlem a zokogás,a stressz miatt.

A barna hajú félisten halkan szitkozódni kezdett,az orvos pedig mindent feljegyzett a kapcsos mappájába.

Hatalmasat hasított a fejembe a fájdalom,Én pedig a kínzó sajgás következtében felordítottam.

Összehúztam volna magam,de kezem és lábam nem tudtam megmozdítani.

A bal kezem be volt gipszelve,ahogyan a jobb lábam is.

Az orvos és az adonisz látva szenvedésem azonnal cselekedett.

Csak mindkettő máshogyan.

A fiú,akit úgy 20-22-nek saccoltam bepánikolt,a doktor pedig hívott egy nővért aki beadott nekem valamit,amitől pár perc után csökkent a fájdalom viselhetőre.

Az orvos elmondta,hogy részleges amnéziám van,azután kiment a nővérrel együtt,így kettesben maradtam a fiúval.

-Tényleg nem emlékszel?-nézett rám kétségbeesetten.

-Sajnálom,de nem.-szóltam rekedten.

A fiú megrázta a fejét,jelezve nem baj.

Ahogy belenéztem a két szemébe,olyan szintű fájdalmat lehetett belőlük kiolvasni,hogy abba nekem is majd' belehasadt a szívem.

-Mondd csak! Mi a neved?-kérdeztem rá,mert már megelégeltem azt,hogy nem tudom a nevét.

Nyelt egy nagyot,ami tökéletesen látszott, kidüremkedő ádámcsutkáján.

-Cameron.Cameron Alexander Dallas.

-Hány éves vagy?

-22.-ezek szerint tippelésem nem csalt.

Éppen szólásra nyitottam a számat,hogy megkérdezzem ki Ő nekem,de 3-an benyitottak.

Mint kiderült ők a testvérem,az anyám és az apám.

Mindenféléről beszéltünk,aztán felhozódott egy téma,amire jómagam is kíváncsi voltam.

-És mondd Cameron! Te és Bella jártok? Mert mindig itt voltál vele.-mosolygott rá anyám.

-Ühmm...igen.-válaszolta,nekem pedig kikerekedett a szemem,a szégyen miatt. Van egy barátom,akire nem emlékszem.

-És mi,miért nem tudunk róla?-érdeklődött apám,bátyám pedig csak szúrós szemekkel nézte a barátomat(?).

_________________________________________

Huhuu...mi lesz ebből?😂😂
Vajon ha Bella emlékezni fog lecseszi Cam-et?
Vagy nem?😂
Nos,ami azt illeti...még Én sem tudom.😂😅

Puszi.😘

Merci.xx🎁