Képzelet-Pillangók

Gyógyulás [Suga]

Ott álltam a hídon, tekintetem a mélybe veszett. Egyszerre láttam magam zuhanni és szárnyalni, de fehér szárnyaim foszlani kezdtek, a tollak beterítettek mindent. Szédültem, kétségbeesetten próbáltam tudatom ép felébe kapaszkodni, amit nem fertőzött meg a depresszió.

Lehetetlen.

Fejembe éles fájdalom hasított, gyomromat az éhség marta, tagjaim remegtek a hirtelen rámtört idegességtől. Kristálytisztán hallottam az utálkozó, visszautasító szavakat, esetleg a szüleim veszekedését.

Mert folyton veszekedtek.

Idegesen hajamba túrtam, de mikor elvettem onnan kezemet, tenyeremet szőke tincseim borították. Felüvöltöttem, inkább haragomban, mint nyomorúságomban.

Azt ígérték, hogy jobban leszek!
Azt ígérték, hogy minden rendben lesz!

Láttam magamat a műtőasztalon, zöld ruhás bohócokkal körülvéve, akik mind azt hajtogatták, hogy nem kell félnem, jó kezekben vagyok.

Megígérték!

Átvertek.

Valami állandóan a mélybe akart rántani, volt az válás, költözés, csúfolódások...

És a félelem.

Féltem, rettegtem, hogy sosem lehetek normális. Mindenki a fura fiúként fog majd emlegetni, aki sokat sírt apróságokon, akinek hullik a haja, aki

BETEG.

Mert beteg voltam, kétség sem fért hozzá. És képtelen voltam meggyógyulni. Egyre mélyebbre süllyedtem, ahogy zuhantam le a hídról, szárnyaim fejbőrömmel egyetemben lettek egyre kopaszabbak. Elfelejtettem boldognak lenni, elfelejtettem milyen, amikor ok nélkül mosolyogsz, és örülsz, mert megmosolyogtatsz másokat.

Én csak a galibát okoztam.

Próbáltam takarni a sebeim, de ezzel másokat sebeztem meg.

Volt, hogy már nem akartam érezni semmit, csak a megnyugtató csendet.

A SEMMIT akartam érezni.

Nem volt választásom, csak lelépni a hídról, és tollaimat hullajtva zuhanni. Hiába próbálták, sosem tudtak megállítani.

Nem is AKARTAK megállítani.

-Yoongi, ébredj! - anya rázogatására ébredtem. Testemet mindenütt verejték borította, hajam nedvesen tapadt homlokomra.
-Rosszat álmodtál? - ráncolta a homlokát aggódón.

Mindig ezt csinálta.

Pedig tudta.

-Nem, jól vagyok. Csak melegem volt az éjjel - ráztam meg a fejem, miközben lassan felültem.
-Akkor jó. Tudod, ha újra rosszul érzed magad, visszamehetünk az orvoshoz - mosolygott rám, majd kihátrált a szobából.

Nincs szükségem rá, boldogulok.

Úgy, mintha az álom meg sem történt volna, készülődtem, hogy indulhassak az iskolába. Szokásosan felöltöztem, fogat mostam, mosolyogtam a világra.

Régebben ezt zokogva tettem meg.

Nap közben is csupa átlagos dolgokat csináltam - ettem, olvastam, beszélgettem. Voltak barátaim, igaziak, akikkel mindent megoszthattam.

Mindenki tudta már - Min Yoongi EGÉSZSÉGES.

De csak Min Yoongi tudta igazán az ellenkezőjét.

Betegebb vagyok, mint voltam.

Földet értem, szárnyaim újra kinőttek, de éjfeketék voltak a tollaim. Könny sem áztatta többé arcomat, ugyanis

S ez volt a legborzasztóbb ára a gyógyulásnak

Elfelejtettem sírni.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Nos, nem is tudom ide mit kéne írnom. Lehet, nektek kuszának tűnik ez az egész, a teljes történetet csak én ismerem igazán. Annyit elárulok, hogy a történetben Yoongi én vagyok, a leírtak, a rémálommal együtt velem történtek meg. Úgy éreztem, kicsit muszáj kiírnom magamból ezeket, mert habár évekkel ezelőtt éltem át, és arra a pár évre is homályosan emlékszem, azért ennyi megmaradt. Nem mondom, hogy így most jobb lett, de remélem megértitek, hogy a nyolc éves énemnek ez is sok segítség.

Remélem azért tetszett❤