Képzelet-Pillangók

Bódulat [MinSung]

Csak bámultam bele hatalmas, kerek, felhős égboltként csillogó szemeibe. Feje nagyjából tíz centire lehetett az enyémtől, és a halál tudta csak, hogy honnan lógott le valami elcsépelt pókember módjára, ám annyi biztos, hogy nem volt szívbajos, nem úgy mint én. Arcomat azonnal elöntötte a pír, úgy néztem az engem kíváncsian vizslató Minhora.
-A többiek téged keresnek - bökte ki végül, én pedig elhúztam a szám, amint megéreztem alkoholtól bűzlő leheletét.
-És téged küldtek a megmentésemre? - nevettem el magam keserűen, bár magam sem tudtam, hogy miért lettem olyan kedvtelen. Nem kértem én soha senkitől, hogy ne igyon, csak mert én nem vagyok rá hajlandó; de igazából legbelül azután sóvárogtam, hogy valaki vagy megértse a nézetem és velem együtt vegye ki a részét a józanságból, vagy elégelje meg az unott ábrázatomat és itasson halálra.

És hogy az a valaki Minho legyen.

-Magamtól jöttem - felelte, sután felülve a kanapén amiről eddig nézett engem, aki a földön fekve aludtam Felixék házának egyik emeleti szobájában.
-Most tapsoljalak meg? - forgattam a szemem, alaposan megtapogatva a zsebeimet. A francba, elszívtam az összeset.
-A füled mögött van - szólt, de mivel nem reagáltam, ügyetlenül odanyúlt, és miután kis híján letépte az egyik fülbevalóm, kirángatott egy meggyűrt szál tartalék cigit a fülem mögül.
-Mindig is ez volt a kedvenc bűvésztrükköm - mosolyodtam el, kiszáradt ajkaim közé helyezve a szálat. Már csak a gyújtómat kellett volna megtalálnom, ami nehezebb feladatnak ígérkezett, mint gondoltam.
Idegesen túrtam hajamba, hátha ott rejtőzött el, de abban a pillanatban felgyúlt a fejemben a kislámpa, és a magában szórakozó Minhora kaptam a fejem.
-Kérem vissza! - nyújtottam felé a tenyerem bosszúsan. Hihetetlen!
Válasz helyett csak megrázta a fejét, és volt mersze még vállat is vonni.
-Minho! - a nikotinhiány szépen lassan átvette az uralmat felettem, s tudtam, hogy ha még akár egy percet is szórakozik velem, mészárszéket rendezek egy kiskutyás öngyújtó kedvéért.
-Visszaadom, ha iszol - emelte fel a mellette helyet foglaló borosüveget. Tudta jól, mennyire utálom elveszteni az önkontrollt, így kérésével még jobban felbosszantott.
-Előbb add vissza, aztán iszok - álltam le alkudozni, és hirtelen valami utcai kofának éreztem magam, ahogy Minho felém nyújtotta a félig üres üveget, én meg csak a gyújtómért követelőztem.
-Félig teli van - mondta. Látszik, mennyire különbözőek a nézeteink. Míg én azt ragadtam ki az elém tárulkozó képből, hogy annak a bormennyiségnek a hiányzó fele mind Minhoban dolgozott abban a percben, addig ő csak arra tudott gondolni, hogy a még jelenlévő felét belém tukmálja.
-Ha megiszod, azonnal a tied a gyújtó.
-Két korty. Na meg az eddig is az enyém volt.
-Az egész!
-Négy!
-Jó, a fele, de egyszerre - adta be a derekát, végleg a kezembe nyomva az eddig a levegőben lóbált tárgyat.
-A faszom beléd, Minho - morogtam, beleszagolva az üvegbe. Már a bor szaga is könnyen a fejembe szállt, nem beszélve a gondolattól, hogy ezt nekem le kéne nyelnem. Sosem ittam, utáltam az egészet, utáltam nézni a sok kontrollt vesztett idiótát, ahogy a saját mocskukban henteregnek. Nem akartam olyan lenni.
-Később arról is lehet szó, de most igyál - kuncogott, megint végigdőlve a kanapén. Engem figyelt, árgus szemekkel, ahogy ajkaimhoz illesztettem az üveget, és az első kortyot a számba vettem. Undorító volt, marta a torkom, de nem hagyhattam abba, tekintve, hogy az egyetlen gyújtóm, és ezáltal a gyeplő is az ő kezében volt.
-Elég lesz - szólalt meg a nyolcadik hatalmas korty környékén, de ekkor már képtelen voltam abbahagyni, mintha a gyomromban helyet foglaló alkoholcseppek szüntelen társaikért könyörögtek volna.
-Elég lesz, Jisung, jesszus - kapott az üveg felé, kirántva azt markomból. Én egy ideig csak ültem, teljesen megbabonázva az új érzéstől - nem tudtam mit kezdeni a hirtelen jött energiákkal na meg a szédüléssel.
-Már most csutakrészeg vagy - rázta a fejét, majd miután ő maga is ivott, felrángatott maga mellé a kanapéra.
-Hol a gyújtóm? - fordultam felé, vádlóan meresztve rá a szemem.
-Keresd meg - vigyorodott el, bennem pedig végleg felment a pumpa. Mindig is akaratos gyerek voltam, ezt sem szüleim, sem pedig az iskola nem tudta kinevelni belőlem. Azt pedig főleg gyűlöltem, ha szórakoztak velem.