Képzelet-Pillangók

Temesd a virágokat [Ten]

Egyszemélyes dráma,
Amelyet többen játszanak -
Egy elme színpadán.

🌼🌼🌼

Hamarosan vége.

Mikor a fiú benyitott öltözőjébe, iszonytató pacsuliszag és töménytelen mennyiségű virág fogadta.
-Még véget sem ért az előadás, fiam, de a rajongóidat már most megvetted kilóra! - örvendezett a színház igazgatója, aki ismert volt arról, hogy szeretett zavarni másokat.

Chittapon viszont gyűlölte, ha zavarták.

-Nem miattam vannak itt, hanem az előadásért - jegyezte meg csendesen, s vékony, hosszú ujjait végigfuttatta a színes virágok szirmain.

Pompás illatuk van.

Tépd szét, tépd szét, tépd szét az összeset!

-Most pedig, ha megbocsát, uram, fel kell készüljek az utolsó felvonásra - még egy erőltetett mosollyal is megtoldotta mondanivalóját, hátha ezzel távozásra bírja a férfit.
-Igen, persze, az a híres utolsó felvonás! Ismét hatalmas durranás lesz, ezt garantálom! - tapsolt kettőt örömében, majd kihátrált az ajtón, és egyből az egyik színpadi kellékes nevét kezdte kiabálni.

Egész lelkes.

-Feláll a hátamon a szőr tőle - Chittapon hörgő-morgó hangot hallatott, miközben magára öltötte kedvenc jelmezét: egy fekete, élére vasalt nadrágot, és egy egyszerű fehér inget, melyhez egy pár magasított talpú ünneplőcipő dukált. Arcát még fehérebbre mázolta, mint az alapjáraton volt, ajkaira pedig lilás festéket vitt fel.
Felmarkolt párat a csodálatos

Dobd már ki, az Isten szerelmére!

virágokból, és a többi színésszel együtt a színpad oldalához sietett.
Miután elhalkult a vastaps, besétált a kíváncsi sokaság elé, és kiengedte oly sokáig bent marasztalt hangjait.

-Temesd a virágokat,
édesanyám,
mielőtt engem temetnél!
Hadd legyek gyönyörű
odalent, háromszor annyi
ideig, mint ameddig itt
a Sárvilágban sínylődtem.
A sárban a virág sem él meg,
s Én sem akarok itt élni tovább.

Sorai után egy lágyabb, nőiesebb hang következett. Felháborodottnak, csalódottnak tűnt.

-Fiam, ki életedet ily hamar
kezedbe veszed,
Nem bánod-e az ítéletet?
Nem szánod-e szüleidet?

Chittapon pördült egyet, jobb kezében a virággal, míg a másikkal rágalmazón mutatott maga elé. A szavak most haragosan ömlöttek torkából.

-Önzőséged taszít engem
fojtogató virágsíromba.
Hát ilyenkor is magaddal törődsz?
Menten elásom magam,
ha már te nem teszel eleget
utolsó kérésemnek.

Ezután rémülten háta mögé nézett, mint aki kísértetet lát. De arcára hamar a semmi, majd megint a minden telepedett, mikor hátralépett párat.

-Mi ez a hangos vitatkozás,
amire a megfáradt férjnek
haza kell térnie? No, mondjátok!
Tán nem tartozik rám?

-Meg akarok halni, édesapám.

A közönség lélegzetvisszafojtva figyelte a fiút, aki egymaga lépkedett a színpadon, s egymaga három szereplőként tevékenykedett.
Chittapon viszont rutinosan, mint egy kaméleon, akit kényszerítenek rá, úgy váltogatta arcait. Egyik pillanatban még aggódó édesanya, majd pár pillanatig érzéketlen önmaga, aztán szenvedő gyermek vagy értetlen apa volt.

-Ne is beszélj inkább,
Ha nem az igazat mondod!
És ne ijesztgess minket,
nem vagyok vevő a vicceidre.

-Bár hazudna, Isten adja,
hogy valami tréfa szállta meg.
De itt hadonászik ezzel a csokorral már órák óta,
És nem unja még!

De őt a bazári majomtól csupán annyi választotta el, neki szüksége volt az előadásokra.
Elégedetlen toppantás konferálta fel a nagy monológot.

-Hogyan unnám,
mikor tudom, hogy életem
utolsó órái ezek?
S meg se próbálj közbeszólni
édesapám, különben helyben
felkötöm magam!
Életet adtatok nekem, Sorsot és
Célt helyeztetek elém,
de az irányítást már nem kapom meg?!

Chittapon torkaszakadtából üvöltött, mintha az odabent rekedt süket hangjaihoz szólt volna. De ismételten csend volt a válasz.

Nem dönthetek, akkor
mi értelme van bábuként élnem?
Az ítéletet már kimondtam,
a végrahajtó úton van,
ne kotnyeleskedjetek!
Csak köszönjetek el tőlem,
amíg tehetitek.

Már mindegy is volt, hogy kinek a szerepét játsza, hiszen az összesnek potyogtak a könnyei.

-Ne menj, ne menj!
Lehet még aranyéleted,
szép feleséged,
gyerekeid, házad.
Miért élnél csak egy nyarat,
ha áll előtted még ezer?

Az anya hangja egyre meg-megremegett, s Chittapon kezéből kihullott a hervadó csokor.

-Mert az igazán szép virágok csak egy nyarat, de azt gyönyörűen élnek meg.

Az összehúzott függöny mögött pedig az igazi Chittapon sírt, míg a taps és éljenzés visszaszorította a hangokat.

És mint a szereplő a színpadon, ő az előadás után halt meg. Ismételten.

🌼🌼🌼

Oh gosh, ez elég nyomi lett, de mentségemre szóljon, sosem írtam még színházi szövegeket😅Remélem azért valakinek tetszett❤