Képzelet-Pillangók

Szilvasárkány [MarkSon]

Jackson sosem szerette az esőt, egészen kiskora óta írtózott tőle. Hiszen ilyenkor nem lehet kimenni játszani, a nap is eltűnik az égről, és még anyáék is többet veszekednek.

Őket sem nagyon szerette.

Túlzott féltésük Jackson felé egy magába zárkózott, buta tizenkét éves fiúcskát eredményezett, aki naphosszat csak a kertben munkálkodik, vagy heverészik, és kitalált történetekkel szórakoztatja testvéreit.

Vagy éppen megszökik otthonról.

Pedig Jackson annyira nem is volt buta, mert olvasni tudott, és szeretett is - csak nem lehetett neki. Elmékszik, pontosan hat (vagy talán hét-nyolc) éves volt, mikor az apja először megverte, mert olvasott valamit a Biblián kívül. Hetekig ott volt a monokli mélybarna szeme alatt, karjain pedig a szorításnyomok lilállottak sokáig.
De a fiú nem adta fel, tudásvágya az elolvasott oldalakkal arányosan nőtt. Rájött, hogy semmit nem tudott eddig a titokzatos világról, ami körülveszi őket; hogy nem csak a kis tanyájuk létezik, meg a Nap, és a felhők - meg Isten.

Vannak az embereken kívül mások is!

Szóval a lényeg, hogy régebben nem szerette az esőt. De most, valahogy még jól is esett felhevült bőrének, ahogy azt az alatta dolgozó izmos hátnak érintette. Fejét (vigyázva a néhol felálló pikkelyekre) óvatosan a vaskos bőrre hajtotta, ahol a valami válla kellett, hogy legyen, és hallgatta a belül dübörgő hatalmas szív dobbanásait.
Ez valahogy mindig megnyugtatta, hiába volt több száz méterrel a biztonságot nyújtó anyaföld fölött, hiába fújta majd' ki a nyeregből a sok-kilométer-per-órás szél, s hiába zuhogott az eső oly nagyon - Jackson itt biztonságban érezte magát.
-Hé - óvatosan simította meg a teljesen kifeszült sötétkék bőrréteget a jobb oldalán, mintha attól félne, hogy elszakítja. Pár apróbb lyuk már így is éktelenkedett a sárkány gyönyörű szárnyain, Jackson szemét folyton szúrták, hiszen sosem tudta meg, hogy hol szerezte őket.

Volt, hogy egyre több jelent meg rajta.

A hatalmas lény felmordult alatta, és kicsit megrázta busa fejét, mint aki jelzi, hogy figyel Jacksonra. A fiú kicsit belepirult a mozzanatba, de nem sokára már újra a sárkány hátára hajtotta fejét.
-Majd láthatlak megint, Mark? - suttogta, s ajkait a már szinte lángoló pikkelyekhez érintette.

Most nem a sárkányhoz beszélt.

Valaki fontosabbhoz.

Az állat tiltakozón vonaglott meg, minden sejtje ellene volt az emberi létnek.
-Kérlek - sütötte le pislákolóit Jackson, szíve hevesen dobbant mellkasában, ahogy a sárkányban lakozó angyali fiúra gondolt. Igaz, eddig csak párszor látta, de szerinte elbűvölő volt.
Na meg aztán vele könnyebben szót értett, mint a csökönyös Saphirával.
Nem mintha Mark nem lett volna az. Sőt, a nála két évvel idősebb fiú borzasztóbb volt a sárkány-alakjánál. Ha kellett, fejnek ment a falnak, csak ne kelljen Jacksonra hallgatnia. Emellett fő feladatának gondolta, hogy megvédje a fiatalabbat mindentől, ezért voltak most is együtt - Jackson vadászni indult, Saphira pedig megérezte a gondolatait, és a segítségére indult.

-Megint el fogod ijeszteni a vadat! - nyavalygott Jackson, amire a sárkány egy röffenéssel válaszolt.
-Miattad fogok egyszer éhen halni... - mormogta a fiú, miközben átcsörtetett a gaztengeren, és arra gondolt, hogy Mark most sokkal inkább hasznára válna. Ám látva a sárkány sértődött fejét, elvetette a gondolatot.

Még leszállás közben is Saphirát kérlelte, aki valószínűleg megsértődött, mivel földet érés után ledobta a fiút a hátáról. Jackson végiggurult a lény oldalán, le a porba. Egy fájdalmas nyekkenés után csak hevert ott összeszorított szemekkel, és szidta a világ összes létező kavicsát, amiért kettő beleállt a vállába.
A sárkány ijedten trappolt oda hozzá, s kis híján rá is taposott. Mintegy "bocsánatkérésképp" orrát Jackson arcához dörgölte, és hiába próbált a fiú ellenállni a kísértésnek, mosolyogva vakargatta meg végül Saphira nyakát.
-Ideje lenne valami ennivalót keresni, mielőtt ránkesteledik - ült fel, majd egy kiadós nyújtózkodás után körbenézett a kis tisztáson, ahova leszálltak. Az eső már csak szemerkélt, és ennek Jackson kifejezetten örült.
Saphira egyetértőn követte a fiút, igyekezve a legkevesebb zajt csapni, ami nehéz volt, tekintve, hogy emeletnyi magas volt, és két elefánt súlyát is kitette.
-Shh - torpant meg a fiú, elővéve kését az övére függesztett tartóból. A közelben két megtermett nyúl vetélykedett egymással, észre sem vették a vadászokat. Ám mielőtt Jackson rászólhatott volna, Saphira már rohant is a kiszemelt prédák felé.
-Remek - sóhajtott Jackson fáradtan, majd leült a vizes fűbe, és onnan figyelte, ahogy Saphira kergeti a nyulakat.
Pár perc elteltével, mikor a nap már lenyugvóban volt, a sárkány elégedetten döcögött Jackson felé - szájából ott lógott a két döglött nyúl.
-Ha így folytatod, el fogok tunyulni melletted - nevetett a fiú, majd egy földesebb területen tüzet próbált gyújtani. Ebben nem kérhette Saphira segítségét, ugyanis a Markká válás után ez volt a második dolog, amire nem volt hajlandó.
Miután megvolt a tűz, és a nyulak is ropogóssá sültek, Jackson leült a sárkány mellé, és hátát az állat oldalának döntötte. Szinte remegett a sárkány erős szívverése miatt, de egy kis idő után már fel sem tűnt neki.
-Nem volt ez neked egy kicsit kevés? - kissé undorodva figyelte, ahogy a nyúl eltűnik Saphira torkában, fintorogva várt a válaszra, ami egy elégedett mormogás volt.
Jackson is elfogyasztotta a maga részét, majd elfeküdt Saphira oldalánál; a sárkány bőrhártyás, erekkel átszőtt szárnya a világ legmelegebb takarójaként terült rá, eltakarva őt a külvilág borzalmaitól - s többek között a hidegtől is.

Nyugodtan telt az éjjelük.

Reggel, mikor Jackson ébredezni kezdett, kis híján szívrohamot kapott, mert nem feszült már felette Saphira zafírkék szárnya. Aztán, mikor megérezte a gyengéd ölelést, és a vékonyka karokat dereka tájékán, szívverése ismételten kihagyott egy ütemet. Izgatottan ült fel, hogy üdvözölje barátját.
-Jó reggelt, Mark! - köszönt rá a másikra, aki élénkkék szemét ráemelve elmotyogott egy 'Neked is'-t. Jackson mosolyogva nézett végig Markon, aki amennyire csak lehetett, magán viselte Saphira jellegzetes jegyeit.
Haja a sárkány tüskéinek ezüstös színét viselte, míg ruháit mintha Saphira bőréből készítették volna: csillogó, a kék minden árnyalatában pompázó nadrág és fölső volt rajta, köpenye majdhogynem egy áttetsző hártyából állt csupán. Vonásai egyszerre voltak férfiasak, s nőiesek, és ez nem is volt nagy csoda, hiszen sárkánybéli alakja nőstény volt.
Gyönyörű - gondolta Jackson, miközben odaült a maradék parázshoz melegedni. Társa hamarosan csatlakozott hozzá.
-Emlékszel mindenre? - kérdezte a szőke, mire Mark erősen gondolkodni kezdett. Megesett, hogy mikor alakot váltott kiesett neki "néhány" dolog. Egyszer majdnem megölte Jacksont a puszta kezével.
-Igen, minden tiszta. Arra is emlékszem, hogy könyörögtél Saphirának értem - nevetett, majd Jacksonra villantotta tűhegyes fogait. A fiú erre elvörösödött, és mélységesen áldotta az eget, amiért Mark nem érzékeli a gondolatait.
-Közel sem volt az könyörgés - húzta ki magát Jackson.
-Csak veled jobb beszélgetni, mint...bárki mással akit ismerek - húzta el a száját, visszagondolva szüleire, akik mindenért csak kiabálni tudtak vele.
-Aranyos vagy - mosolygott Mark, s lilás ajkai olyanok voltak a reggeli fényben, mint a szilva, amit Jackson otthon is előszeretettel fogyasztott.

Sőt, az volt a kedvence.

-De bármennyire is szerettem volna veled találkozni, Saphirát nehéz meggyőzni bármiről is. Szerinte a testem túl satnya, nem tudnálak megvédeni semmitől sem. Ezért nem engedi sosem, hogy én jöjjek a felszínre - Mark mindig így nevezte, valahányszor helyet cserélt a sárkánnyal, de Jackson sosem bánta ezt, amíg hallotta a másikat beszélni.
-Saphira szinte semmit nem enged meg neked - nevetett fel kínosan, mert a nőstény valahogy mindig egy aggódó anyukára emlékeztette, aki csőszködik mindkettőjük felett.
-Igen, de én mindig imádom húzni a némber agyát - kuncogott Mark azon az imádnivaló hangján, majd beletúrt ezüst hajába.
Jackson erre nem felelt semmit, csak figyelte a felkelő napot a horizonton. Mark törte meg a csendet - óvatosan maga fele fordította Jackson arcát, és veszélyesen közel húzta a másikat magához.
-És tudom, hogy ezzel is rohadtul fel fogom húzni. De kit érdekel? - vigyorgott, majd ajkait Jacksonéhoz illesztette. Tökéletesen passzoltak.

És ez jobb volt, mint az otthoni szilva.

°○°○°○°○°○°○°○°○°○°

Ennyit arról, hogy nem írok több fantasyt😂😂Ha tetszett, írjátok meg kommentben, na meg mehetnek az ötletelések, hogy kiről írjak még valami kis szösszenetet💕Ötletem rengeteg van, szóval hajrá :3