A Hadnagy és én // Star Wars [1]

Tizenkilencedik

Kinyitottam a szemem és sötét volt, kicsit fészkelődtem, de éreztem, hogy meleg karok vesznek körül és nem engednek. Sóhajtottam és nyugton maradtam, Hux az, itt van velem, nem vitték még el tőlem. Behunytam a szemem és élveztem az erős karjait, a teste hőjét, de nem tudtam fellélegezni, a szemem sarka könnyben úszott. Az éjszaka még azt hittem hallhatatlanok vagyunk, reméltem vagy örökké tart az éjszaka vagy meg sem élem a reggelt, hogy lássam tévedtem. Az óra azt mutatta hat óra múlt, ilyenkor szoktunk kelni, de a férfi még mélyen aludt mellettem. Kicsit fészkelődtem, a kezem óvatosan cirógattam az arcát, olyan nyugodt és ártatlan volt, mikor alszik, nem látszanak rajta a stressz és a fáradtság jelei, valamint sokkal fiatalabbnak tűnik. Az ujjaim belefutottak a vörös hajtincsekbe, amiket annyira szeretek felborzolni, dús és erős haja van, a színe pedig mindig is vonzott.

Csak azt ne hozza a sors, hogy valamelyikünk túlélje és a másik nem.

Nem fogom hagyni Hux-ot meghalni, csak úgy nem. Most, hogy mindketten bukni fogunk ő nagyobbat fog bukni, mert feljebb volt, ha én meg is úszom ő nem biztos. Nem adom fel harc nélkül, ha nem sikerül őt megmentenem, akkor legalább megpróbáltam, most már úgy sincs értelme tagadni senki előtt a kapcsolatunk, ezek után helyem nem lesz az Első Rendben, és ha már karriert nem építhetek, Hux a legfontosabb. A karja annyira erősen körbevett még most is, hogy sajgott a szívem megmozdulni. Az arcát néztem és a szívem fájdalmasan dobott, túlságosan szeretem ezt a férfit, úgy érzem. Azt mondtam magamnak, hogy nem fogok jutni, mert az Első Rend kiirtotta a szeretetet a lelkemből, mégis csak iránta tudok így, csak vele van meg ez a kapcsolatom, hogy mindent tudok róla, megértem a félelmeit és a sebeit, ő is megérti a hiányosságaim és a makacsságom. Hol fogunk még egy ilyen embert találni, ha szétszakítanak minket? Vagy, abba bele sem merek gondolni, nem tudnám feldolgozni a halálát. Mi összetartozunk, ezt suttogta még este Hux, együtt élünk vagy halunk, máshogy nem végződhez. A szemem könnyes volt akkor, mikor ezeket mondta én nem tudta mit válaszolni, csak azt, hogy nem fogjuk annyiban hagyni a dolgot, megígértem, hogy csak az nem lesz, hogy valamelyikünk túléli a másik halálával, vagy ketten, vagy senki. Hux akkor bólintott és lelassult egy pillanatra és megcsókolta a homlokom, lassan és húzva az időt. De nekem most is a fejemben

Évekig a bábjuk voltam és nem bántam, mert nem kértek tőlem lehetetlent, de most azt kérik majd, hogy köpjük be egymást, amelyikünk köp a másikról hamarabb túléli. Hogyne. Nem leszek ebben a játékban is a bábjuk, haraggal teltem meg és vehemens elhatározással, hogy ezt nem fogom hagyni. Már eddig is lázadónak neveztek a hátam mögött, most aztán teszek is, hogy a szemembe mondhassák. Kinyitottam a szemem és kész voltam lelkileg tenni mindent magunkért. Első sorban: megölni Kylot, vele fog halni a titkunk is; második sorban: másra kenni a gyilkosságot. Most komolyan beszéltem, már rég meg kellett volna ezt tennem. Az órára nézve láttam, hogy még mindig korán van, éppen jó idő, még nem volt váltás, az éjjeli beosztottak fáradtak. Sóhajtottam és nehézkedem megváltam Hux teste melegétől és kibújtam a takaróból, de a férfit visszatakartam, hogy ne érezze meg a hiányom. Én reszkettem a hirtelen hidegtől, meztelen voltam, rögtön ruha után kutattam. Fel kellett vennem a mindennapi uniformisom, hogy ne észleljen senki semmit. Most olyan undorodva vettem fel a ruhákat, mintha kígyóbőrt húznék magamra. Hideg volt a ruha, csak még jobban átfagytam, Hux-ra nézve dideregtem, ő még melegben volt és az álmok rengetegében, remélem, szépet álmodik, mert én már álmodni sem merek. Óvatosan az ágy szélére ültem és fölé hajoltam, nem akartam arra gondolni, hogy most látom utoljára, de benne van a pakliban és nem akarom búcsú nélkül hagyni. Finom érintéssel kisepertem a szeméből a haját és csodáltam picit álmában, szomorú göb volt a torkomban, de mégis szeretetteljesen néztem rá, nem suttogtam semmit sem, inkább magamban tettem helyre az érzéseim. Aztán lehajoltam és megcsókoltam a homlokát, ahogyan ő is tette az éjszaka. Nehéz szívvel álltam fel és kiegyenesítettem a gyűrődéseket a ruhámon, majd emelt fővel kiléptem a szobából, nem mertem visszanézni Hux-ra, mert féltem nem lesz erőm még a küszöböt sem átlépni.