A Hadnagy és én // Star Wars [1]

Ötödik

Hux karja körbefonta a derekam és máris a mellkasának csapódtam. A mozdulat hirtelensége és ereje már egymagában elég lett volna, hogy elveszítsem az egyensúlyom. Mielőtt időm lett volna reagálni, a kapitány ajkai az enyémre tapadtak. Nem tűnt úgy, mintha habozott volna, az ajkai határozottan ostromolták az enyém, szünet nélkül, ambíciósan. Le sem tagadhatta volna, hogy az ő ajkai érintik az enyémet, annyira azonosult a csókkal. Én viszont megfagytam és még levegőt sem tudtam venni, egyrészt mert minden hirtelen történt, másrészt, Hux eléggé birtokba vette a szám. Az ajkai kitartóan ostromolták az enyéim, de könnyű dolga volt így is, a meglepődéstől már így is szétnyíltak. Hux fogása határozott volt a derekamon, pont mintha azt mondta volna: te innen nem mozdulsz és megcsókolsz. Hát igen, az irányítási kényszer.

A testem riadót fújt, el akartam húzni, a legutolsó dolog volt, amire számítottam, hogy magához fog húzni és megcsókolni. Hiába volt meg a szándék, ha megint abba a ténybe ütköztem, hogy Hux nagyszerű erőnlétnek örül és köszöni szépen egy helyben képes tartani. A kezem a mellkasára helyeztem, hogy elnyomjam, de nem sok sikerrel. Úgy nekem feszült, hogy meg sem bírtam mozdítani. Ahogyan a karját próbáltam elcibálni a derekamról, éreztem a kemény, megfeszült izmait, talán a most is a harag ad neki ennyi energiát.

Más módszerrel próbáltam megszakítani a csókot, szintén nem sok sikerrel. Próbáltam az ajkába harapni annyira, hogy fájjon. De Hux ezt igenis félreértelmezte a mozdulatom, mert abban a pillanatban, amikor az ajkaim megmozdultak az övéi mellett, mélyített a csókon. Voltak apró pillanatok, amikor nem is bántam, hogy így cselekedett.

A szemem valamikor lecsukódott, még magam sem tudom mikor, minden amire tudtam figyelni az a csók, amivel sakkban tart maga előtt. Elvesztettem a kapcsolatot a valósággal, azt hiszem. Ez nem Hux, ő nem tenne ilyet. Nem csókolna meg. Hux nem érintene meg.

Akkor mégis miért teszi? Visszatért belém az erő és kapcsoltam. Mire is gondoltam? Ez is csak része a hatalmi játékunknak, semmi más oka nem lenne ezt tenni. Hatással akar rám lenni, nem fog sikerülni neki.

Sikerült beleharapnom az ajkába és Hux végre félrehúzott egy dühös fújást követően. Csak az ajkait választotta le az enyémről, a karja túl sokáig maradt a derekamon. Nehezen kaptam levegőhöz, Hux valóban elsöpört. Nem gondoltam volna, hogy ennyire nyomot fog hagyni bennem, sőt, azt sem hogy rajta is. A férfi szaporán vette a levegőt, az ajkai vörösebbek voltak, nem tudom, hogy a csókolózástól, vagy attól, hogy egy pici a rúzsomból ráragadt. Rúzs az Első Rendben? Mondhatni. Átlátszó, semmire sem való, de azért mi sem vagyunk igénytelenek, oké? Legalább nem cserepes tőle a szám. Ha már itt tartunk, Hux mit használhat, hogy ennyire jók az ajkai? Rendben, vettem, nem ide való kérdés, mégis, a kapitány túlságosan jól csókolt.

Kinyitottam a szemem és gyorsan próbáltam lenyugtatni magam, nehogy a férfi előtt lihegjek, még azt hinné tényleg jól csókolt. Igaza lenne, de neki nem kell mindent tudni, sőt. Hux is gyorsan összeszedte magát újra felöltözte a kemény arcvonásait és kiegyenesítette a hátát. Mire a szemeink igazán találkoztak, a szeme már hideg lett és szikrázott a tekintetem alatt. Az ajkait egyenes vonalba húzta, nem is hiszem el, hogy az imént még az enyémmel együtt égtek. Most jut eszembe, az arcom is lángol, mintha tűzpirosan égne, akárcsak Hux haja. Pillanatokig csak egymást néztük, a nyelvem hegyén volt valami, de nem találtam a hangom, hogy megszólaljak. Hux világos íriszei engem néztek szüntelenül, de meglepetésemre ő sem mondott semmit.

Aztán valamelyikünk döntött, hogy ellöki a másikat. Nem tudom, hogy én tettem hamarabb a mellkasára a kezem, hogy ellökjem, vagy ő engedte el gyorsabban a derekam, de nem is számított. Hux tekintete tébolyult lett. Csak legyek távolabb tőle, mondta a szeme és én is így éreztem. Sarkon fordultam és szó nélkül kimentem az irodából.