A Hadnagy és én // Star Wars [1]

Huszonötödik (Második évad vége)

Hux borzalmas fájdalmak közepette riadt fel hajnalban. Forgolódott és habár erősen harapdálta a száját, mégis az ő hangjai ébresztettek fel. Próbált felülni, de először nem sikerült neki, nyikorgott egyet az ágy és én ráncoltam a homlokomat. Nehezen rántott ki az álmomból. Ébren voltam, de nem elég éber, hogy kinyitsam a szemem. A férfi felült az ágyban és gyors, felületes levegővételei voltak. Mormogott, magában beszélt, valóban, mint aki nem tudja mit cselekszik. Bármi is okozta, Hux magán kívül volt a fájdalomtól. Próbálta visszatartani a hangjait, de éppen ez bosszantott fel. Hányszor mondtam már neki, hogy az ő fájdalma az enyém is? Mégis elrejti. Mérges voltam rá, de dominált az aggodalmam. Megdörzsöltem a szemem és most már próbáltam kivenni mi is történik mellettem. A kezét harapdálta, hogy tompítsa a hangokat és rázta a fejét. Hux ilyenkor megijeszt, a rémülete, a tébolyultsága megrémít. Félhomály volt, nagyon korán reggel már. Lilás fény volt a hold miatt. Először szinte megriasztott és pánikoltam a fény miatt, elfelejtettem hol vagyunk.

- Mintha letépnék rólam a bőrt. - nyöszörgött, de nem tudtam kihez beszél. - Nem akarok több ütést.

Magában beszélt, de nem tudtam kihez. Az első mondat magának volt, a második valakinek címezve. Ez az egész más volt, mint eddig. Átéltem vele a pánikrohamait és az teljesen más volt eddig. Akármennyire is butaságnak hangzik, de Hux teljesen nyugodtan kezeli a pánikrohamait velem, elviseli a fizikai rosszullétet, és habár én elszorult torokkal látom így, ő azt hiszi teljesen ura a helyzetnek. Ám ez a mostani helyzet teljesen más. De most Hux azt sem tudta mit beszél és zavarodott. A hajába túrt, majd az arcát a tenyerébe temette.
Megérintettem a vállát és remegve fordult hozzám, rázta a fejét és fájdalmas hangokat adott ki.

Csak magamhoz húztam és próbáltam szóra bírni, nem tudta vajon a sebe fájt vagy valami más? Arra gondoltam, hogy talán az éjszakánk miatt van, hogy megerőltette magát. Pedig nem csináltunk semmi komolyat, nem is szeretkeztünk. Figyeltem a riadtságot a szemében, kérdeztem, hol fáj neki, azzal szembesültem, hogy nem csak a karja és a sebe fáj, hanem úgy mindene.
Valami rosszat álmodhatott, ott üthette meg valaki. De ki merné őt bántani? Akkor jöttem rá, hogy a férfinek az apjáról vannak rémálmai. A gyermekkori bántalmazásait élte újra és újra álmok formájában. És mindez, a pillanatnyi kín csak egy pszichológiai jelenség. Hux-nak fantomfájdalmai voltak. Nem tudtam hogyan segítsek rajta, hiszen Hux-nak nem voltak valós fájdalmai... Adtam neki egy kis fájdalomcsillapítót, nem sokat, gondoltam, hogy Placebo effektusként majd ez is megteszi. De nem volt elég. Enyhítette, de ennyire volt csupán jó. Nem panaszkodott, de falfehér arca megmaradt és olyan rosszul festett. Kikelt az ágyból reggelizni velünk, de nem igazán volt önmaga, lassan járt és lomhán, a szemei változatlanul üresek voltak és valamit visszatartott magában. Velem sem nagyon beszélgetett. Nem bírt enni, láttam, hogy még étvágya sincs. Egyszer csak láttam, hogy nem emeli újra a kanalát és fájdalmasan húzza a száját. Nem próbáltam szépíteni a helyzetet vagy rejtegetni a fenn álló helyzetet, a férfihez fordultam.

- Rosszul vagy?

Nem válaszolt, talán azért, mert nem akart gyengének tűnni, de láttam, hogy nehezen tűri már a fájdalmat. Elvégre, már reggel óta tűri hasztalanul. Aggasztott, hogy nem hatott a fájdalomcsillapító, amit adtam neki. Azt hittem, ha elhiszi, hogy elmúlnak a fájdalmai akkor nem fogja már beképzelni. Sóhajtottam és a szüleim felé fordultam, akik értetlenül álltak a helyzet előtt. Az asztal alatt megfogtam a férfi kezét.

- Hux-nak fájdalmai vannak hajnal óta. - magyarázkodtam.

Anyám a szája elé tette a kezét és elcsodálkozott, kissé dorgálóan nézett rám:

- Miért nem mondtátok hamarabb?

Mert azt hittem, hogy mint eddig, most is meg tudom oldani egyedül. Büszke voltam segítséget kérni, semmit sem változtat az, hogy már nem az Első Rendnél vagyunk. Hux fájdalmasan grimaszolt és eszében sem volt válaszolni. Anyám felállt az asztaltól és biztosra vettem, hogy a mágikus fűveihez ment és azt fogja használni. Apa alaposan végignézett a mellettem ülő férfin és jó volt látni azt, hogy úgy tűnt érdekli, mi van Hux-al. Habár komoly szemekkel méregette, mégis felállt szó nélkül az asztaltól és megtámogatta egyik oldalról a kapitányomat. A férfi lepihent, miután az anya által főzött teát beleimádkoztuk.