A Hadnagy és én // Star Wars [1]

Húszadik

A vállából máris ömlött a vér, Hux megkapaszkodott az űrhajó ajtajában és nyögdécselt. Én remegtem a dühtől és könyörtelenül lőttem le azokat, akik utánunk mertek jönni, nem tudom melyik lőtte meg a vörös hajú férfit, de már halott. Gyorsan Hux-hoz fordultam és segítettem bejutni neki a hajóba, abban a pillanatban, mikor leültettem az ülésre, az egész megrázkódott és a pilóta gázt adott neki. Az egyik kezemmel kapaszkodtam, a másikkal Hux-ot fogtam. A pillanat súlyos volt, Hux sebesült, még az Első Rend határterületén vagyunk, éppen most dől el, hogy lelőnek vagy sem. Néhány pillanat múlva már simán repültünk és rendesen foglalkozhattam a sebbel. A férfi arca azt mutatta, hogy erős fájdalmak gyötrik, mégis bólintott, hogy én elengedtem, hogy első segély doboz után kapkodjak. A férfi addig szófogadóan Hux ült az ülésen és az ajkát harapdálta, rászóltam, hogy ne nézzen a sebre, mert rosszabbul néz ki, mint amilyen valójában. Én próbáltam közben higgadt maradni, mert most nincs szükség arra, hogy én is elveszítsem a fejem. Pedig én is remegek az ijedtségtől és az izgalomtól, de most gyorsan el kell lássam.

Mintha direkt kompenzálni akarná a helyzetet, a vezérlő mellől. De nem is figyeltem rá, fontosabb nekem Hux, meg aztán úgyis alább hagy majd a lelkesedésével, részemről még nem menekültünk meg, amíg nem aludtam egyszer el és keltem fel épen.

- Megcsináltuk, ezt megcsináltuk. –kántálta a pilótánk

Csúnyán néztem rá, hogy most nem érünk rá örülni, mire kissé meghúzta magát és előre figyelt az útra. Megráztam a fejem, amennyire hasznát vettük most éppen annyira bosszant és tűntetném már el innen, hogy csak Hux-al lehessek. De sajnos egyikünk sem tud vezetni. Ez az ellenálló pilóta életbiztosítása.

Újra a vörös hajú férfihez fordultam és rákoncentráltam. Ollóval szétvágtam az ingjét, hogy a sebhez jobban hozzáférhessek. Még én is felszisszentem, de azzal bíztattam magam, hogy biztosan rendbe lehet hozni és bíztató szavakat suttogtam a férfinak. Nem fog belehalni a sebbe, azt állapítottam meg, hogy inkább csak súrolta a lézer, felnyitotta a bőrét, de sokkal rosszabb is lehetett volna a vérzés. Azért valamit én is konyítok ehhez, amit muszáj volt megtanulnom, megtanultam. Nem gondoltam persze, hogy majd Hux-on kell használnom, de örülök, hogy van mit használjak, senki sem tudná most ellátni. Babráltam a fertőtlenítő a tetejével, majd egy bocsánatkérően néztem a férfire, mert tudtam, hogy ez most nagyon csípni fogja.

- Ne mozogj, próbálok segíteni. –suttogtam nyugtatóan – Ez csípni fog, de elállítja a vérzést, ígérem.

A szemébe néztem, farkasszemet néztünk, de neki nehezére esett megtartani a szemkontaktust a fájdalom miatt. A szeme sarkába eltöröletlen könnyek voltak, nem szándékosan sírt, ez a teste reakciója volt, nem tudta volna irányítani. A férfi bólintott és én ezt engedélynek vettem, hogy elkezdem a borzalmat. Hux fájdalmasan nyögdécselt és a megkapaszkodott az ülésben, hogy valamit szorítson közben, behunyta a szemét és azért tűrte, hogy kínozzam avagy gyógyítsam. Mintha csak a kapcsolatunkról beszélnék, ott is alaposan megkínoztam az elején azzal, hogy elvártam az érzelmeit és a beszélgetéseink, de mint most, akkor is engedett és megbízott bennem annyira, hogy hagyjon engem meggyógyítani őt. Próbáltam óvatosan bánni vele, mármint a sebével most, de a fertőtlenítő koncentrációjának nem tudok parancsolni. De jót tett neki, láttam, hogy lassan eláll a vérzés, de még messze voltunk attól, hogy össze is húzódjon a seb. Hux valamennyire fellélegzett, de a mellkasa még mindig gyorsan járt, félig felnyitotta a pilláit, de még mindig látszott rajta, hogy messze van attól, hogy jól legyen. Tovább keresgéltem az elsősegély dobozban és találtam fájdalomcsillapítót, aminek nagyon megörültem, igyekeztem beadni Hux-nak, minél hamarabb enyhíteni a fájdalmán.