A Hadnagy és én // Star Wars [1]

Huszonharmadik

Author's note: Igaz, hogy ma azt gondoltátok: tyű, kellene ide már egy frissítés?

Hux-nak egy hangyányit nagy volt az ing. Nem volt hajlandó felvenni ugyan, amikor megtudta, hogy kitől származik, keresztbe tette karját és morgott nagyon, hogy ő nem veszi fel. Erre meg én is makacskodni kezdtem, viszont ő is tudta, sok választása nincs, mert kijelentettem, hogy félmeztelenül nem flangálhat, nem mintha akarna úgy. Érzékeny pontja a teste, meg a mellkasa, emlékszem, amikor először szeretkeztünk, Hux nagyon remegett, amikor kigomboltam az ingét. Hux a segítségemmel nehezen felvette az inget, mogorván. Csak vörös volt az arca a szégyentől, hogy az apám ingében kell járnia. De valahogyan lenyelte, ahogyan apám is lenyelte, hogy a vörös hajú férfi meg az ő ingét használja. Hux ráncolta a szemöldökét, de nem ellenkezett tovább. Megpróbáltam lehúzni az ágyra, hogy pihenjen végre, látszott rajta, hogy megviselte az út. Nehezen tudtam lehúzni magam mellé, de végül leült az ágyra és magába szakadva nézett rám.

- Ez most nehéz lesz. –suttogta alig hallhatóan

Bólintottam és átöleltem az ép keze felől, Hux sóhajtozott. Tudtam, hogy mire gondol, nem az elalvásra értette, hanem erre a környezetre, a szüleimre, hogy ez lesz nehéz. Az Első Rend után egy apró kunyhó? Ég és föld valójában. Ezt mindketten érezzük és nehéz lesz megszokni, talán lehetetlen is. Főleg a szüleimet, a vörös hajú kapitányom is ugyanúgy tart tőlük, mint én. Valahogy úgy érzem, hogy ő még jobban. Hux az egyik kezével átölelt és mélyen sóhajtott újra. A fejét az enyémnek döntötte, éreztem, hogy majdnem elalszik így, annyira fáradt.

Nehezen tudtam rávenni, hogy feküdjön le az ágyra, én az ágy szélére ültem és vártam, hogy elaludjon. Nyugtalanul feküdt le, gondokkal a fejében forgolódott, míg a fejét a combomra fektette és fáradt szemekkel nézett fel rám. Itt már nem mert fészkelődni és nyugodtabban feküdt. De a szemét nem akarta lecsukni. A jégkék szemek zavarodottan néztek rám, annyi érzés kavargott benne, a szempillái még mindig nedvesek voltak. Egy érzést akartam megerősíteni benne a sok közül, amit most érez. Lehajtottam a fejem, Hux az ajkam után kapott, de csak éppen megérintettem az övét, elaltatni akartam, az volt a terv, így megcsókoltam a homlokát, Hux sóhajtott és becsukta a szemét. Nem szóltam semmit és ő sem szólt, a szobán kívül neszek szűrődtek be, a szüleim beszélgettek.

Ott maradtam mellette, míg elaludt, simogattam a homlokát és az izzó haját, Hux végül megnyugodott. Megállt a kezem és vártam, hogy lássam, tényleg mélyen alszik-e már, de a férfi meg sem moccant, a mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedt. Miután még elaludt egy ideig még néztem, ahogyan alszik. Kívülről, semmit sem változott, mióta legelőször találkoztam vele, több, mint egy évvel ezelőtt, amikor ő az én hajómra jött hódítani. De aztán mindent meg is hódított, engem legvégül. A kezem végighúztam a homlokán, a haja egy kicsit talán hosszabb és borzosabb, de azt leszámítva semmi külső változás azóta. Hux belül változott meg, mindketten változtunk egyszerre és helyet szorítottunk egymásnak az életünkbe. Mikor először találkoztunk álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen állapotban is leszünk, nem egymást marcangolva, hanem mint most, egymásra támaszkodva. Mindig is csodáltam, hogyan lehetséges ez, hogy Hux már-már szadizmussal nézte a katonáit, de ugyanaz az ember tud remegni a régi emlékeitől és az érzéseitől. Ő és én sokban hasonlítunk, kegyetlenek voltunk másokkal, de egymással nem, ez volt az érdekes az egészben. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem bosszantjuk egymást, és egek, mi mindig harcolunk egymással és ezt egyikünk sem bánta soha.