Hátrahagyva { Fejlesztés alatt }

A vég kezdete 3#

" A temető "
A dörömbölés és a visítások abbamaradtak és csend vette át helyét. A túlélők némán álltak az ajtó előtt.
- Most mi a fasz van? - kérdezte Frenk.
- L..lehet, hogy elment? - kérdezte Alice miközben rezgő kezeivel tartotta fegyverét.
- Nem tudom... - szólt Walther.
- A picsába! Tudtam, hogy összefutunk vele. - szólt ismét Frenk.
- Srácok... - suttogott Alex.
A többiek ránéztek.
- Hátráljunk, lassan. - suttogta ismét és fegyverét még midig az ajtóra szegezve hátra lépett, a többiek is hasonlóan tettek.
Ekkor az ajtó egy nagyon lassú mozdulattal kinyílt és a fertőzött kukucskált ki rajta. Széles szája egy nagy mosolyra görbült miközben az orrán keresztül egy fulladozó hangot adott ki.
- ÁÁÁ! HALJ MEG! HALJ MEG! - kiáltott Alice és tüzet nyitott géppisztolyával.
A fertőzött visított egy nagyot és kirontott az ajtón a túlélők felé.
Elérni őket azonban nem tudta, mert Alice lövései szétlukajsztották fejét és testét, végül eldőlt és elterült az aszfalton.
- Hűű baszki... - szólt Alice.
- Gyerünk, múlik az idő. - szólt Alex és elindult.
A többiek még egy utolsó pillantást vetettek a fertőzött testére és ők is utánna siettek.
- Ez megmagyarázza a szívteleneket. - szólt Walther.
- Miért érzem úgy, hogy a java még hátra van. - mormogott magában Frenk.
- Hé Ali, jól vagy? - kérdezte Walther.
- Hát ahhoz képest, hogy az apokalipszis közepén élőholtakra lövöldözök és minden bizonnyal én vagyok az utolsó élő lány a földön elég prímán. Ha bár az előbb elég alaposan berezeltem. - szólt Alice.
- Nem olyan rossz ez, állandóan élő agyhalottakkal vagyunk körülvéve. Az egyetlen újdonság az, hogy most meg is akarnak enni. - szólt Walther.
- Mondasz valamit... - szólt Alice.
- Nem lep meg, hogy ezt így gondolod. - szólt Frenk.
- Legbelül mindenki erre vágyott...  - szólt Walther.
- Na persze... - szólt Alex.
- Nemsokára besötétedik, jó lenne sietni. - szólt Frenk.
A csapat elsétált az utca vége felé.
- Úgy tűnik sikerült megkerülnünk a falat, a parancsnokság már nincs messze. - szólt Alex. 
- Biztos találunk majd egy működő rádiót és azzal szólunk a kopternek. - tette hozzá.
- Reméljük. - szólt Frenk.
Ahogy sétáltak Alex a kidíszített házakat figyelte.
- Basszus, pont az ünnepekkor kellett hogy ez megtörténjen. - szólt ő.
- Attól Frenk és én jót szórakoztunk. - szólt Walther.
- Többé-kevésbé. - szólt Frenk.
- És te kölyök, hogy múlt a karácsony? - kérdezte Alex.
- Magányosan tata. Úgy volt, hogy síelő táborba megyünk, de szeretném kihangsúlyozni, hogy nem örültem a dolognak... Ott ünnepeltünk volna az osztállyal. - szólt Alice.
- Úgy hallom, nem volt boldog karácsonyod. - szólt Frenk.
- Kinek volt? - kérdezte Alice.
- Mondjuk Walthernek... Kapott tőlem egy Deaglet. - szólt Frenk.
- Noo, azért az a Glock se rossz... - szólt Walther.
A heves beszélgetést hirtelen egy zümmögő hang szakította félbe.
- Ez meg mi? - kérdezte Alex.
- Ismerős ez a zümmögés, készüljetek fel a futásra. - szólt Walther.
- Nekem is... Nézzetek a lábatok elé és ne csapjatok zajt. - szólt Frenk.
- Várj, ti tudjátok mi ez? - kérdezte Alice.
- Volt balszerencsénk összefutni már egy ilyennel. - szólt Walther.
A csapat befordult a sarkon és az út közepén ott térdelt egy véres kórházi ruhát viselő fertőzött. Feje fáslival volt átkötve, orrából a vér csorgott ruhájára. A háta mögött a messzeségben egy seregnyi fertőzött tébolygott.
Alex célra tartotta fegyverét.
- Ne. - suttogta Frenk és Alex mellé állt.
Alex kővé dermedt a zümmögő fertőzött láttán és leengedte fegyverét.
- Na pucolás, csendben. - szólt Walther.
A csapat lassan hátrálni kezdett miközben a zümmögő fertőzöttet figyelték. A háta mögött lévő fertőzött tömeg még nem vette őket észre.
Hirtelen az egyik autó alól kinyúlt egy fertőzött kéz és megragadta Alice lábát.
Alice ijedtében felsikított, mire a zümmögő felugrott a földről és kiáltozni kezdett.
- A PICSÁBA! - kiáltott fel Alex és futásnak eredt.
Walther elővette baltáját és levágta az Alice lábát szorító kezet.
- GYERE ALI, GYORSAN! - szólt hangosan Walther.
A fertőzött tömeg elképesztő gyorsasággal elindult feléjük.
A csapat visszafutott az előző utcába, de a fertőzöttek már a másik irányból is feléjük rohantak.
- ERRE GYORSAN! - kiáltott Alex amint észrevett egy nyitott rács kaput.
A többiek is berohantak a kapun, ezután bezárták némi lánc és egy lakat segítségével ami egy holttest mellett hevert.
- Baszki Alex, ez a temető hátsó bejárata! - szólt Frenk .
- Itt legalább a holtak a földben maradtak. - szólt Alex.
A fertőzöttek nekiiramodtak a rácsoknak de átjutni rajtuk nem tudtak, ehelyett kezeiket keresztül nyújtották a rácsokon és morgolódva vadul lóbálták karjaikat.
- Francba, az az utca vezetett volna a parancsnoksághoz. - szitkozódott Alex.
- Találni fogunk egy másik utat. - szólt Frenk.
- Mi most komolyan a temetőbe menekültünk a halottak elől? - kérdezte Walther.
- Hát ez nagyon nagy! - szólt Alice és elnevette magát.
- Gyerünk. - szólt Alex szemeit forgatva.
A csapat besétált a tengernyi sír közé miközben a nap lassan eltűnt az égről majd pedig teljes feketeség vette át helyét. Frenk és Alice elővették elemlámpáikat és felkapcsolták őket, Alex M-16 ára felszerelt egy lámpát és azzal világított, még Walther a vadász micijén lévő lámpákkal világította be a körülöttük lévő sírköveket.
- Hé Walti, kösz az előbbiért. - szólt Alice.
- Semmiség, csak szólj és én rohanok. - szólt Walther.
- Cuki vagy. - szólt Alice.
- Hehe, na ne mond... - szólt Walther.
- Hé Frenk, messze van a másik bejárat? - kérdezte Alex.
- Nincs annyira, csak gyertek utánam. - szólt Frenk.
A távolabbi sírok mögött a sötétségben elsuhant egy árnyék.
A túlélők mit sem sejtve tovább bolyongtak a sötétben.
- Úgy kell felfognod az egészet mint egy játékot. Én is körül belül azt teszem... - szólt Walther.
- Hmm mint egy játékot mi? - kérdezte Alice.
- Ez nem játék Walther, ez egy rémálom. - szólt hátra Alex.
- Na ne mond, mintha ezt idáig nem tudtuk volna... - szólt Walther.
Frenk egy neszt hallott a távoli fák irányából és hirtelen megállt és fülelni kezdett.
A többiek szintén megtorpantak és a környéket pásztázták lámpáikkal.
Végül Walther odalépett Frenk mellé aki még midig a fák irányába szegezte tekintetét.
- Mi az? - kérdezte Walther.
- Mintha láttam volna valamit ott a fáknál... De nem vagyok benne biztos. - szólt Frenk.
- Én nem látok semmit. - szólt Walther.
- Hé fiúk, tünjünk már el innen, kiráz a hideg a temetőktől... - szólt Alice.
- Oké, Frenk te mész elől velem, kölyök te maradj középen, Walther figyeld a hatunkat. - szólt Alex.
- Ahogy akarja ratyi parancsnok. - szólt Walther.
- Fogd be, micis mamlasz. - szólt Alex.
- Hé, Hé! Fiúk, ne most jó!? - szólt közbe Alice.
Frenk megcsóválta fejét:
- Gyerünk. - szólt ő.
A csapat tovább indult.
Közben a távoli fák egyikéről leugrott egy fekete csukjás felsőt viselő figura. Szemei zölden világítottak a sötétben, négykézlábra ereszkedve akár egy vadmacska elindult a túlélők után tisztes távolságot tartva.
- Szóval Alex, szerinted létezik gyógyír erre a veszettségre? - kérdezte Frenk.
- Egy töltényen kívül? Nem hiszem... - szólt Alex.
- De te katona vagy, csak hallottál valamit... - szólt Frenk.
- Mi frissen érkezett osztag voltunk, nem igazán avattak be minket mindenbe... - szólt Alex.
- Hé Walti, asszem kipróbálom az ötleted... - szólt hátra Alice.
- Arra a játékos ötletre gondolsz? - kérdezte Walther.
- Igen arra. - szólt Alice.
- Hát jó, csak ne feledd, itt nincs újra éledés. - szólt Walther.
- Ne aggódj, sok évnyi játék tapasztalat van a hátam mögött. - szólt Alice.
- Evvel nem vagy egyedül Ali. - szólt Walther mosolyogva.
- Állandóan meglepődök rajtad Walti. - szólt Alice.
- És te Frenk? Mi dolgod volt itt ez a sok szar előtt? - kérdezte Alex.
- Mechanikus voltam... - szólt Frenk.
- És Walther? - kérdezte Alex és Frenk mellé lépett.
- Háát, igazából nem tudom... pár hónapja ismerem csak. - szólt Frenk.
- És mégis ennyire megbízol benne? - kérdezte Alex suttogva.
- Nincs más választásom, ő vigyáz rám, én vigyázok rá. Meg különben is, sok dologra megtanított. - szólt Frenk.
- Valóban? Például mire? - kérdezte Alex.
Frenk ekkor hirtelen megragadta Alex vállát.
- Arra, hogy nézzek a lábam elé. - szólt Frenk.
Alex lenézett és maga előtt egy sírt látott amiben öt fertőzött álldogált csendesen.
- Baszki... - jegyezte meg Alex.
Közben Walther és Alice is utól érték őket.
- Nem egészen piskóta mi? - kérdezte Walther.
A lámpák fénye rávilágított a fertőzöttekre mire azok vadul morgolódni kezdtek és magasba emelve lóbálták karjaikat.
- Hé tata, igazad volt, a zék tényleg a sírban maradtak. - nevetett Alice.
A morgolódásra több fertőzött tűnt fel a közeli sírkövek mögött. 
- De úgy tűnik nem mind... - szólt Alex.
- Picsába. - szólt Frenk és lebukott, a többiek is így tettek.
- Kapcsoljátok le a lámpákat, nem látnak minket. - szólt Walther.
A fertőzöttek közeledtek, de mikor a fények eltüntek csak lassan lépkedtek a hangok felé.
Alex egy pillanatra kidugta fejét a sírkövek közül és körülnézett.
- Basszameg, körbe vesznek minket! - jelentette ki.
Ezután Frenk állt fel és ő is gyorsan körülnézett.
- Srácok, ott a kijárat, gyertek utánam! - szólt ő és elindult.
A többiek is felhuppantak és Frenk után siettek.
Frenk kilépett a kijárathoz vezető macskaköves útra.
- Gyertek gyorsan! - szólt ő hangosan.
Ekkor egy igazán vérfagyasztó morgást hallott a háta mögül.
Megfordult és meglátta az egyik síron gugoló csukjás fertőzöttet.
A csukjás figura hezitálás nélkül rávetette magát Frenkre és leteperte a földre, karmaival cafatokra szaggatta Frenk páncélmellényét.
- SZEDJÉTEK MÁR LE RÓLAM! - kiáltozott ő.
Alex a puskája tussával fejbecsapta a fertőzöttet, mire az lerepült Frenkről, de pillanatokon belül felugrott a földről és újra támadásba lendült.
A nagy hangzavarra fertőzöttek rohantak ki a sírkövek közül.
- Ali, mögöttünk. - szólt Walther és tüzet nyitott pisztolyával.
Alice féltérdre ereszkedett és ő is lőni kezdte a fertőzötteket.
A csukjás kiütötte Alex kezéből a fegyvert és ezután felugrott egy fára.
- Frenk jól vagy? - kérdezte Alex.
- Szerinted? - kérdezte Frenk és nagynehezen felkászálódott a földről.
Alex épp hajolt volna le a puskájáért de ebben a pillanatban a csukjás leugrott a fáról és felé lendült.
Alex az utolsó pillanatban férehúzódott, így a fertőzött egyenesen nekiugrott egy fának, majd szédülten kóvályogni kezdett.
Alex ekkor elővette katonasági ásóját és fejbecsapta vele, majd újra és újra.
- Fiúk, spuri van! - szólalt fel Alice.
Frenk ledobta magáról a szétmarcangolt mellényt.
- Utánam! - szólt ő.
Alex felvette fegyverét a földről és vetett egy pillantást a sírok felé ahonnét szivárogtak feléjük a fertőzöttek.
- Gyere micis. - szólt ő.
- Itt vagyok, itt vagyok, nem kell nyafogni. - szólt Walther.
A temető kapui nyitva álltak, a túlélők könnyen keresztül mentek rajtuk, majd becsukták maguk mögött és gyorsan továbbáltak.