Special ✖brr✖ |BEFEJEZETT|

30.Rész

Bekötött szemmel vezetett valahova. Hallottam,hogy nyitja az ajtót majd végigvezet a folyósón.

- Most lépj egy picit nagyobbat. - mondta én meg tettem amit mondd.

- Liftben vagyunk? - kérdeztem mivel pittyogott valami majd felfele indultunk.

- Lehet. - röhögött. Mikor megálltunk megfogta újra a kezem majd kiszálltunk onnan.

Végigvezetett egy újabb hosszú folyósón majd megállt.

- Itt van egy kis lépcső. - szólt,hogy nehogy orrabukjak majd azon is lassan felvezetett.

Hallottam amint kizár egy ajtót majd kimegyünk rajta mivel megéreztem az éjjeli hűvös levegőt. A hideg végigfutott a hátamon majd éreztem,hogy leszedni próbálja rólam a sálat. Mikor levette megpillantottam a várost a hotel tetejéről. Elképesztő volt. A város fényekben, a csillagok is adták a hatást majd körülnéztem. Volt egy beszervezett kis hely a tetőn ahol párnák,pokrócok voltak és ropi meg innivaló. Hihetetlenül elmosolyodtam.

- Ezt te csináltad? - néztem rá.

- Igen. - mosolygott majd hátulról átölelte a derekam. - Tetszik?

- Igen,ez elképesztő. - mondtam komolyan.  - Mikor hoztad össze?

- Hát igazából nem volt nagy dolog. - rántott vállat. - Gyere. - mondta majd odavezetett a párnákhoz és leültünk.

Ott voltunk egész éjjel és beszélgettünk. Igazából minden random dologról. Mintha ezer éve ismernénk egymást. Pedig alig 2 hónapja. Annyi mindent történt ez alatt az idő alatt,hogy még feldolgozni sem volt időm. Ha valaki nekem 2 hónappal ezelőtt azt monddja,hogy majd a fellépés után teljesen más életem lesz vele simán a képébe röhögök. Akkor már az nagyszó volt,hogy kigyűlt a jegyekre a pénz. Ha jobban belegondolok ez részben durva. Összesen 2% esély volt erre az egészre és mégis megtörtént. Itt vagyok vele. Aki mindennél és mindenkinél többet jelent nekem. Fel sem tudja fogni,hogy mi ment végig bennem amikor először megölelt. A nagy nosztalgiázásunk közben rájöttünk,hogy eltelt az idő.

- Hány óra? - emelkedtem fel.

- Ömm... - vette elő a telóját Brandon. - Hajnali 4. - meresztett nagy szemeket.

- És 2 óra múlva a reptéren kell legyünk ugye tudod? - döbbentem rá.

- Basszus tényleg. - rakta el. - Mondjuk lesz időnk aludni a repülőn. - rántott vállat majd kifeküdt.

- Te most kajak zombiként akarsz reptérre menni? - húztam fel a szemöldököm.

- Ssss. - tette a mutatóujját a szájára majd megütögette a helyet maga mellett. - Ne idegeskedj babe.

- Ahhj,te. - sóhajtottam majd befeküdtem mellé és hozzábújtam.

A hajamat piszkálta miközben csendben meredtünk az égre. A csillagok ragyogtak, a Hold volt az ég fénypontja. Bevilágította a már majdnem csendes várost. Hallottam Brandon szívdobogását ami fura módón megnyugtatott. Tök meghitt pillanat volt amíg meg nem hallottunk egy autót ahogy lefékez a hotel előtt. Kíváncsian álltam fel és néztem le óvatosan nehogy leszédüljek. Felismertem a kocsit. Ez Cameron kocsija volt.

- Mit csinál itt ilyenkor Cameron? - fordultam hátra.

- Cameron jött? - állt fel Brandon is csodálkozva. - Nem tudom de kiderítjük. - mondta majd megfogta a kezem és elindultunk lefele.

Kíváncsian és idegesen trappoltam lefele mivel nem volt idegrendszerem megvárni a liftet. Brandon követett azon nyavajogva,hogy az előbb érkezett meg a lift de úgyis minddegy volt. Egyszerre értünk a szállásunkhoz nagy meglepetésünkre Aaronnal.

- Srácok óriási baj van! - mondta amikor észrevett minket.

Konkrétan egy melegítőben és egy szimpla pólóban kipirosodva meg idegesen látni Aaront kicsit fura volt nem mellesleg,hogy éjjelek éjjele van.

- Mi történt? - kérdeztem meg azonnal.

- Blake, Mark és Jacob elindultak a vidámparkba találkozni Jordynékkal és az előbb hívtak,hogy izé- akadt el és hallani lehetett a hangján,hogy a sírás határán van. - Egy alkoholista paraszt elütötte őket! - ütött bele a falba. - Cameron azt mondta szóljak nektek szóval itt vagyok.

A vér megfagyott bennem. Nem akartam elhinni amit Aaron mondott.