Special ✖brr✖ |BEFEJEZETT|

31.Rész

Nem akartam felfogni. Egyszerűen olyan durva volt az egész. És pont most konkrétan lesokkolt. Brandonra néztem akinek hirtelen lehervadt az arcáról az idegesség.

- Megyünk! - szólalt meg majd szupersebességgel berántott a szállásunkra.

A szobánkba szaladtunk és felkaptuk a kabátjainkat meg a cipőket és szaladtunk ki. Nem is volt időnk válaszolni Hunternek amikor idegesen kijött. Lent beültünk a kocsiba Aaron pedig azonnal a gázra taposott és száguldottunk a vidámpark fele. Az ablakon néztem kifele és próbáltam felkészíteni magam arra,hogy milyen látvány fogadhat de egyszerűen az agyamig nem jutott el ennek a súlya. Akkor még nem. Az a 15 perc amíg odaértünk elviselhetetlen óráknak tűnt. A szívem konkrétan a nyakamban dobogott. Elkezdtem tördelni az ujjaim és harapadáltam a szám szélét. Ki voltam készülve.

- Kim nyugodj le kérlek! - ölelt át Brandon de tudtam,hogy ő is ideges. - Minden rendben lesz. - suttogta ami valamennyire megnyugtatott.

- Nagyon remélem. - suttogtam vissza.

És abban a percben betérültünk a vidámparkhoz. A mentőautók bevilágították az egész utcát, mindenki ide-oda rohangált. Amit először észrevettem az Jordyn volt aki Lorennel megállás nélkül sírt az út szélén. Aaron megállt amire kivágtam a kocsiajtót és odaszaladtam.

- Mi történt? - álltam meg Jordyn előtt. - Hol vannak?

- Mark é-és Blake ott.. - szipogta miközben rámutatott az eggyik mentőskocsira. - Jacob pedig ott. - mutatott a másikra.

Gondolkodás nélkül az utóbbihoz szaladtam. Nem gondoltam arra,hogy mi fog fogadni. Benéztem az ajtón. Ott feküdt eszméletlenül. A kezét próbálták gipszbe rakni ami véres volt. A lábán is egy óriási seb látszott ki. Az arcán is volt pár karcolás amiből szintén vér folyt. Bementem rá se figyelve arra,hogy rámszóltak. Nem bírtam feldolgozni. Mintha elszállt volna belőle az élet.

- Ugye nem halt meg? - kezdtem el sírni. - Monddjanak már valamit! - néztem az eggyik orvosra.

- Kisasszony maradandó sérülései lettek,még jó,hogy nem bénult le. Nem halt meg. - mondta mereven miközben magamban hálát adtam az Istennek,hogy ennyivel megúszta.

- Istenem Jacob. - suttogtam majd megráztam a fejem és kimentem onnan.

A két jómadár sem nézett ki jobban. Blakenek át volt kötve a fél feje Marknak meg lett valami a lábával. Miután lenyugtattam magam azzal,hogy idővel rendbe jönnek és nem lett nagyobb baj odamentem Brandonhoz.

- Úgy féltem. - sóhajtottam. - De hál' istennek nincs nagyobb baj.

- Ahha. - húzta el a száját frusztráltan. Mintha valami baja lett volna.

- Történt valami? - húztam fel a szemöldököm. Öt perc kínos csend után sóhajtott.

- Ha velem lenne valami akkor is ekkora szívbajt kapnál vagy ez alapból jár a gyereknek aki lesmárolt? - bökte ki. Hirtelen azt se tudtam hova köpjek.

- Nem hiszem el Brandon,hogy még ebben a helyzetben is rohadtul ezt csinálod! - csattantam fel. - Lépj már túl ezen istenem,majdnem meghalt! A rohadt életbe egy kis jószándék nincs benned még ilyenkor sem?! Aggódnom sem szabad már érte csak azert,mert lesmárolt?! És nyugodj meg,mert ha veled történne valami akkor halálra aggódnám magam,mert téged szeretlek te idióta! - fordultam meg és a kocsi fele vettem az irányt. Nem hittem el,hogy még most is csak ezzel tud foglalkozni.

- Kim én nem úgy értettem! - jött utánam.

- Ja persze,te ha valamit kimondasz azt soha "nem úgy értetted". - forgattam meg a szemeim még akkor is ha ő nem látta. Beültem a kocsiba és bevágtam az ajtót.

Kifele bámultam Brandonra. Nem jött oda. Belerugott egy kőbe majd leült a földre és idegesen a haját turkálta. Elővette a telóját és írt valamit amire csipogott a telefonom. Sóhajtva előszedtem és megnéztem.

Brandon : gyere ide

Megráztam a fejem majd kiszálltam a kocsiból és leültem mellé.

- Szeretlek Kim. - mondta halkan mire közelebbhúzódtam és megöleltem.

- Én is csak nem szeretem amikor ilyen hülyeségeket csinálsz. - néztem fel rá.

- Én csak félek,hogy elveszítelek. - folyt le egy könny az arcán.