Mit tehetnék? [Befejezett]

#12 Mi lesz így velem?

Lihegve hagyják abba a táncot. Nem mondom azt hogy most rá másznék valamelyikőjükre.. De ez így van. 
-Tetszett? -kérdezik szinte egyszerre.-
-P.. Persze. -erőltetek magamra egy mosolyt.- De ezt ne adjátok elő senkinek.. Főleg ne rajongóknak. -nézek rájuk kínosan.- Mármint.. Ha gyilkosok akartok lenni nyugodtan. -nevetek fel.-
-Ennyire felizgultál ránk? -néznek rám.-
-Mi.. Én csak azt akartam mondani.. Hogy a.. Rajongók. -temetem a fejem a kezembe.- Tök mindegy. -nevetek fel kínosan.-
Nem izgultam fel senkire! Csak szexi volt és ennyi, plusz védem az szegény rajongókat. 
-Amúgy.. -emelem fel a fejem.- Tanítsatok nekem is egy táncot. Légyszi! -könyörgök nekik téren állva.-
-Legyen. -gondolkozik el Jimin.- A mi zenénkre legyen? -néz rám.-
-Akár. -vonom meg a vállam.-
-FIREEE~! -kezd ordítozni Jung.-
-Bultaoreune. -nevetek fel.-

                                                                                         °°°

A fél táncot már tudom és kezdenénk a másik felét amikor megszólal a telefonom. Értetlenül odasétálok és felveszem.
-Haló? -szólok bele a készülékbe.-
-Kyeh Yuri? -kérdezi egy ismeretlen női hang.-
-Igen én vagyok az. -felelem nagyot nyelve.-
-Sajnálattal közlöm de a szülei autó balesetet szenvedtek. -mondja monoton hangom.-
Kiesik a kezemből a mobilom és összerogyok. Értelmetlen sutyorgás hallatszik a földön heverő telefonból, majd látom hogy elsötétül a képernyő. Lerakták. Semmi magyarázat. Semmit nem érek a sajnálkozásával. Meghaltak?
-Yuri! -szólít meg erényesebben Jungkook.- Ki volt az? Mit mondott? -teszi mind két kezét a vállaimra.-
-A.. Anya. A... Apa. -könnyezik be a szemem.-
Nem sírhatok. Lehet nem is haltak meg. A legördülni készülő könnycseppem egy mozdulattal lesöpröm. 
-Mi van velük Kyeh? -mélyeszti tekintetét az enyémbe Jimin.-
-Igazából.. Nem tudom. -állok fel.-
Remegő lábbal indulok ki az épületből, mögöttem két értetlen fiúval. Amint kiértünk a építményből egy nagy sóhajt hallatok.
-Autóbaleset. -bököm ki.-
A fiúk két oldalamra sietnek majd sajnálkozóan hajtják le a fejüket.
-Ne. -nézek rájuk.- Nem kell sajnálnotok. Nekem sem lesz jobb és nektek sem. -erőltetek az arcomra egy műmosolyt.-
-Neked sem éri meg mosolyogni ha nem őszinte. -simít a karomra Jung.-
Igaza van. A kezéért kapok és összekulcsolom az ujjainkat. Szükségem lesz rájuk. Kang is elfog menni, nélkülük egyedül lennék. 
A telefonomért nyúlok és visszahívom a nőt.
-Heló. Melyik kórházban vannak? -kérdem elcsukló hangon.-
Lediktálja a címet és le is rakja a telefont.
-Szajha.. -szűröm ki a fogaim közül.-
Ennyire nincs tisztelettel senkire? Lehet meghalnak a szüleim ez meg monoton hangon pofázik.. Hogy vehették ezt fel? 
-Nyugi Yuri. -néz rám Jimin.- 
-Nyugodjak meg? -nézek rá lenézően mosolyogva.-
-Nem úgy értettem.. -gondolkozik el.- 
-Lényegtelen.. -hajtom le a fejem.-

                                                                                         °°°

Beléptünk a kórházba és egyből megcsapott az a tipikus szag. Elfintorodok majd a recepcióhoz lépek.
-Miben segíthetek? -mosolyog egy idősebb nénike.-
-Mr. és Mrs. Kyeh merre vannak? -érdeklődök mögöttem a két fiúval.-
-Öhm.. -kezd el lapozgatni valami dokumentumot.- 3 emelet, 276-os szoba. -néz rám.-
-Köszönjük. -szaporázom a lépteim.-
Megállok a lift előtt majd hívni kezdem. Az istenért se akar működni.. A tekintetemmel gyorsan keresem a lépcsőt. Bingó! Rohanni kezdek a feljárat felé, és ismét kettesével szedem a lépcső fokokat. A szememből hullani kezdenek a könnyek amiket megint egy-egy simítással el is tüntetek. A 276-os szoba előtt megállok és némán bambulok a kilincsre. Akarom én látni hogy vannak..? Félve lenyomom a nyitókart miközben hallom a lépcső felől Jungkookék lihegését. Elakad a lélegzetem ahogy rájuk pillantok. 
-Anya.. -indulok meg felé óvatosan.-
Olyan törékenynek tűnik. Több cső áll ki belőle, több helyen és lélegeztető gépre van kapcsolva. 
-Itt vagyok. -fogom meg a kezét.- Mit csináltatok magatokkal..? -könnyezek be.- Ne aggódj, itt vagyok. Vigyázok rátok.. -csuklik meg a hangom.-
A szoba másik végébe nézek és meglátom apámat is. Odasétálok mellé és neki is megfogom a kezét.
-Miért? Miért csináltátok? -csordul le a nedv az arcomon ami már égette a szemem.-
Gyors mozdulattal eltüntetem az arcomról, és újra apának szentelem a figyelmem.
-Miért nem voltam veletek többet? -vonom kérdőre inkább magamat.-
Apának is annyira, sőt lehet súlyosabb sérülései vannak mint anyának.. Mi történt?!
Egy nővér nyit be a szobába és értelmetlenül néz rám. 
-Nincsen még látogatás. -szól rám.-
-Ha magukon múlna nem is lenne.. -mondom alig hallhatóan.- Legyen boldog.. Kimegyek. -lököm oda neki.-
Dühösen vágom ki az ajtót és csapom vissza. Ezek tényleg ennyire nincsenek tisztelettel az emberi érzésekre?! Nem hiszem el.. A fiúk kérdő tekintetével találom szemben magam.
-"Ma nincsen látogatás." -próbálom gúnyosan idézni amit a nő mondott.-
-Gyere Yuri. -fognak közre.- Haza megyünk és a többiekkel leülünk megbeszélni. -mosolyognak biztatóan.-
-Rendben. -mondom hisztérikus levegő vétellel kísérve.- 

                                                                                        °°°

Az út csendesen telik csak néha próbálnak megnevettetni. Aminek örülök, ne sajnálgassanak engem, még rosszabbul érezném magam. A ház előtt megállítanak és Jungkook egyedül besétál. 
-Jobban leszel Kicsim. Ne aggódj. -húz ölelésre Jimin.-
-Remélem. -szipogok a vállánál.-
-Sokan szeretnek nem maradsz egyedül. -suttogja majd eltol magától hogy a szemembe nézhessen.- Köztük én is. -mondja majd az ajkaimra hajol és gyengéden megcsókol.-
-Ne.. Jimin nem lehet. -tolom el gyengéden.- Tudod hogy mást szeretek.. -hajtom le a fejem.-
-Tudom.. Sajnálom. Mit is hittem. -neveti el magát kínosan.-
Kook megjelenik a résre nyitott ajtónál és invitál minket. Mindenki a nappaliban ül és csendesen mered maga elé. Mind tudják. Leülök közéjük és pár pillanatnyi néma csend után felszólalok. 
-Nem fogják túlélni.. -bámulok továbbra is magam elé.- Ez egyértelmű. Túl súlyos sérüléseik vannak. -vallom be magamnak is az igazságot.-
-Ne add fel a reményt. -szólal meg Jin.-
-Itt már olyan nincs.. -rázom meg a fejem.-
-Úgyis a nagybátyámra bíznak előbb utóbb. -undorodok el.- Nem akarok a nehezetekre lenni. -húzom el a szám.- És pár napot még Kanggal töltök ha lehetséges. Tudom hogy így is kellően elbasztam a kedvetek. -törődök bele én is a mondandómba.-
-Erre semmi szükség! -szól erényesebben Nam.- Mármint nem kell elmenned. Akár Kangot is meghívhatod. -mondja már nyugodtabb hangnemben.-
-Nem.. Úgyis kell egy gyám, aki a rokonságomból van. -magyarázom.- Köszönöm ezeket a csodás napokat. -mosolyodom el nagy nehezen.- 
Felállok és ölelésre nyitom a karjaim. Tae egyből a kezeim közé pattan és magához szorít majd elválik tőlem és biztatóan a szemembe néz.
-Bármikor jöhetsz. -mosolyog rám.- 
-Ígérem. -bólintok.-
Hoya is megölel és a fülembe súgja:
-Erős vagy. -suttogja és megszorít.-
-Köszönöm. -simítok a hátára.-
Jin alaposan megszemléli az arcom majd ölelésre invitál amibe egyből bele is bújok.
-Ne aggódj. Idővel minden rendben lesz. -simítja meg a hajam.-
-Remélem. -lapogatom meg a hátát.
Namjoon habozás nélkül megölel. 
-Vigyázz magadra. -elválik tőlem és megfogja a két kacsóm.-
-Ti is. -szorítom meg a kezét majd elengedem.-
Yoongi Jungkookra és Jiminre tekint majd ölelésébe húz. 
-Nincs semmi gond Királylány. Megtudjuk oldani. -mosolyog miközben a buksimon van az álla.-
-Bízom benne. -szorítom magamhoz és nagyon sóhajtok.-
Jimin közelebb sétál és félően a szemembe néz. Tudom miért. Ami kint történt neki fontos volt. Tudom hogy magától nem ölelne meg ezért szorosan megölelem. Megkönnyebbülve felsóhajt majd a fülembe suttogja:
-Én mindig itt leszek neked, ha már más nem. -hozzám simul és érzem ahogy legördül az arcáról egy könnycsepp.-
A szemébe nézek és letörlöm a sós nedvet a bőréről.
-Én is itt leszek neked. -erőltetek magamra egy mosolyt.-
Jungkook nehezen odabiceg hozzám, majd hirtelen magához von.
-Úgy fogsz hiányozni.. -mondja elcsukló hangon.- És tudd, nem akarlak elengedni, de igazad van. Egy gyámot fognak neked keresni. -szomorodik még jobban el.- 
Gyengéden eltol magától és a szemembe néz. Óvatosan hajol felém majd megcsókol. Ebben a csókban a bánat keserű ízét érzem a könnyeinkkel keveredve.