Mit tehetnék? [Befejezett]

#19 Újra Seoulban

Az ébresztőm hangos sípolására riadok fel és azonnal el is hallgattatom azt, mivel nem akarom hogy Sang és a nője felkeljenek. Hangtalanul pakolom be a pizsamám a táskába és szedem ki a mai ruháim. Felkapom magamra a gönceimet, majd hangtalanul osonok el a cipőmért és óvatosan lenyomva a kilincset lépek ki az ajtón.. Elgondolkozva fordulok vissza és kutatok egy papírért és tollért. Amikor megtalálom ezt a két tárgyat gyorsan firkantok pár sort:
Sziasztok. Igazából annyit szeretnék leírni, hogy mivel hivatalosan is 19 éves lettem, nincs szükségem gyámra, ezért elköltözök. Nem kötöm az orrotokra hova, hiszen felnőtt vagyok. Ezt is csak azért hagyom, mert lelkiismeret furdalásom lenne, ha szó nélkül itt hagynálak titeket. Sok boldogságot és egyebet; Yuri
Aprót biccentve tekintem befejezettnek a levelem és végleg kilépek Sang ajtaján. Pár kilométerre van a buszmegálló, ezért gyorsan szedem a lábaim. A hajnali levegő miatt hidegebb van, ezzel is rásegítve a gyorsabb haladásra. A vállamon a táskámmal sétálok tempósan az út szélén. Több percnyi gyaloglás után végre megpillantom a tömegközlekedési járműveknek szánt parkoló és induló helyet. Sietősre veszem a témát, mivel már kezdek átfázni plusz nem akarom lekésni az első buszt, hogy fagyoskodjak utána. Megnézem a menetrendet majd megkeresem a Seoulba tartó buszt és felszállok rá. A buszsofőrnél megveszem a jegyet, majd leülök az ajtóhoz legközelebbi ülésre. Elfoglalom mind a két ülőhelyet, mert... Mellém ne üljön senki. Pár perc elteltével elég szépen növekedik a létszám és elindul a busz is. Még mindig kora reggel van, szépen fodrozódik az égen a rengeteg narancsos és lilás árnyalat. Az ablak felé húzódok és onnan kémlelem a tájat. A nyirkos ablakra kezdek rajzolgatni, az elsuhanó tájból próbálok valamit odaalkotni. Nagyon tetszik ez az út melletti tisztás, mögötte erdővel és a szép éggel szegezve. A gyors firkám mellé odabiggyesztem a nevem, s figyelem ahogyan a felgyülemlő nedvesség vízcseppé csap át, majd legördül az üveg aljáig.
-Szép. -motyogja mögülem egy érdes hang.-
-Kösz. -mondom hátra sem nézve.-
-Scott. -nyúlja az ülés között a kezét.-
-Nem kérdeztem. -húzom el a számat, visszautasítva a kézfogást.-
-Hát jó, Ruyi. -motyogja.-
-Yuri.. -forgatok szemet.-
-Úgy tudtam nem vagy rám kíváncsi, mégis bemutatkozol? -nevet fel.-
-Oh.. Ez csapnivaló volt.. Mint az arcod. -mondom remélve, hogy végre lógva hagy.-
-Valaki morcos kedvében van. -húzza magát feljebb az ülésében, az én ülésem háttámlájának segítségével.-
-A hajam! -szisszenek fel.-
-Ja izé.. Bocs. -nevet.-
-Menj te a.. Melegebb éghajlatokra. Ahová való vagy. -odavágom a könyököm az ülésnek, aminek következtében Őt arcon vágja a háttámla.- Bocs. -nevetek hisztérikusan.-
-Ez nem volt szép. -mondja orrhangon.-
-Te sem és most kérlek hagyj utazni. Kösz. -fordulok teljes testtel az ablak felé, felhúzva a lábaimat.-
Hirtelen ötlettől vezérelve a táskámba kezdek turkálni és kirángatom belőle a rongyosra használt rajzfüzetem. Félreértés ne essék, nem vagyok valami profi rajzos de én is szoktam unatkozni. Elnagyolva kezdek el rajzolni egy lányt.. Talán magamról mintázom, hiszen rettentő sovány. Rettentően lefogytam, de nem érdekel. Török ülésben ül egy réten, hét fiúval körülötte. A lány az egyiket nézi könnyes szemmel, kezében egy levéllel. Egyre jobban elkezdem kidolgozni és egyre jobban tetszik a végeredmény. Ezt megtartom, vagy inkább a fiúknak adom, még nem tudom. De nem hiszem hogy örülnének egy ilyen rajznak.
-Ez mi? -szuszog a fejem fölött Scott.-
-Semmi közöd hozzá. -csapom össze a füzetet és bevágom a táskámba.-
-Csak, hogy tudd megérkeztünk.. -ciccent.-
-Ez esetben, kösz. De ne hidd, hogy fogunk találkozni. -felveszem a vállamra a sporttáskám és már ott sem vagyok.-
Egészen eltelt az idő, hiszen már délután négyet üt az óra, nem tudom, hogy volt ennyi idő ez a buszút, de biztos a megállók miatt volt. Fáradtan ballagok az ismerős utcákon, a házunk felé. Már fél órája gyalogolhatok amikor végre meglátom az ismerős családi házat. Felgyorsítom a lépteimet majd a bejárati ajtón berontva esek össze.
-Miért nem vagytok itthon?! -ütögetem a földet, szapora lélegzet vétellel.-
Zokogva állok fel a padlóról, majd a kinti fészerbe veszem az irányt. Könnyektől homályos látással tapogatom ki a villanykapcsolót a kis sufniban. Szinte vakon tapintgatok egy tárgy után, amit nem találok, ezért visszamegyek a házba és a füzetemet kirángatva a táskámból indulok útnak a fiúk dormja felé. Már félúton voltam amikor újra összeesek és felhorzsolom a térdem, de meg sem érezve sétálok tovább a célom felé. A hűvös szél bejutást nyer a pulcsim alá, amitől megborzongok ezért gyorsítok a tempómon. Csend honol a mindig zajos hajlékon, ezért a kinti kő alatt elrejtett kulccsal juttatom be magam a házba. Kifújva a benn tartott levegőt térdelek le a padlóra, remegő kézzel tépek ki egy üres lapot a füzetből, majd arra karcolom rá e sorokat: Sziasztok! Tudom mióta elmentem nem jelentkeztem. Kérlek bocsássatok meg nekem. Számomra sem könnyű ez a helyzet. Sajnálom! Mindent sajnálok! Kérlek legyetek erősek és egészségesek, a rajongóknak a boldog és élettel teli valótokra van szüksége. Nem számít mi lesz, tartsatok ki egymás mellett és semmi se tántorítson el titeket az álmaitoktól! Kérlek benneteket vigyázzatok egymásra és magatokra is. Mindegyikőtöknek hagyok egy levelet a szobájában, olvassátok el könyörgöm. Még ha meg is haragudtatok rám, fontos lenne nekem.. Yuri.
Aláírom ezt az irományt és mellé helyezem a buszon készített rajzot. Onnan felállva a fiúk szobája felé sietek, először Jimin és Tae szobájába megyek hisz az Övék az első. Félve nyitok be, majd nagyot sóhajtok. Odaülök Jimin ágyához majd rátéve egy tiszta lapot kezdem el írni: Park JiMin.. Te vagy a legkedvesebb ember akit valaha ismertem. Kérlek ne légy rám dühös, tudom többet éreztél irántam mint barátság, de értsd meg ez nem mehet így tovább. Neked sem lesz jó és nekem sem. Ezért én itt hagylak benneteket. Végleg. Kérlek ne keress és ne szomorkodj miattam. Ne légy senkire mérges emiatt, főleg ne Jungkookra. Nem az Ő hibája. Az enyém, és kérlek érts meg. Sokkal jobb lány vár rád.. Légy az a boldog Chimchim akit megismertem. Mutasd meg mindenkinek azt a pufi arcod és a mosolygós szemeidet. Légy erős és egészséges. Tudom hogy sokat jelent neked..: Szeretlek! Yuri.
Sóhajtva tűröm ketté a lapot és az ágyán hagyom, Tae fekhelyéhez fordulok majd egy új lapra kezdem vésni a következő sorokat: Kim TaeHyung. Az egyetlen kis űrlényem, a mindig mosolygós, életvidám és őrült, doboz mosolyú emberkém. Mindig megmosolyogtattál, de többé nem lesz rá szükséged. Inkább a többiekre ügyelj, hogy mindig vidámak legyenek. Veled az élen, ne hanyagold el magadat se! Ne haragudj rám, de itt hagylak titeket. Tudom gonosz dolog volt erre a pár napra is elhagyni benneteket, de muszáj volt, hogy rájöjjek nincs itt helyem. A rajongóknak is szüksége lenne rátok, nem vehetem el tőlük ezt az örömöt. Mutasd meg milyen erős vagy! Hiszek benned: Yuri.
Megtörölve a könnyes szemeimet rakom az ágyára a levelem. Kisétálok a szobájukból majd hangtalanul csukom be annak ajtaját, végig simítva azon.