#Creepy Bitch (+18) [BEFEJEZETT]

40.fejezet

-James, szia.-Köszöntem rá enyhén meglepve.
-Szia Heather, nézd szerintem beszélnünk kellene a tegnapról.-Nézett rám kissé bűntudattal telve.
-Mit szeretnél mondani? Nem örülsz annak ami tegnap történt?-Kérdeztem kissé sértődötten.
-Nézd Heather, én szeretlek, tényleg szeretlek de egyszerűen nem lehetünk együtt. Hidd el, hogy én lennék a legboldogabb de vannak dolgok amikbe nem akarlak belekeverni és...
-Várjunk csak, ezt most úgy értsem, hogy megint szakítasz velem?-Ki voltam akadva, nem értettem miért tart távolságot tőlem James.
-Heather, én nem mondtam semmit, te gondoltad azt, hogy attól a csóktól újra együtt leszünk. Én nem mondtam semmit, nem tudtam mivel az ajkaid megbabonáztak. Rosszkor voltam rossz helyen.-Fordította el a tekintetét, pont úgy mint amikor először szakított velem.
-Ezt is a legjobbkor tudod mondani, tudod azt reméltem legalább te, aki tényleg szeret engem, tudja, hogy most lenne szükségem valakire aki támaszt tudna nyújtani nekem, legalább egy kicsit.
-Én szeretnék, de nem tehetem.
-Miért nem? Miért hazudik nekem mindenki? Matt, Debra, Alan és még te se mondod el az igazat.
-Az ember azt gondolná, hogy az erős másokon áttaposó Heathernek nincs szüksége senkire magán kívül.-Mondta kissé szarkasztikus hangnemben ami annyira felidegesített, hogy rögtön lekevertem neki egy pofont.
-Rohadj meg James! Érted? Bárcsak téged megölne végre valaki!-Majd kivettem a könyvem és a füzetem, és egy erős csapással a szekrényajtómmal jeleztem dühöm James felé, aki csak üres tekintettel nézte ahogy elsétálok.

Ideges voltam és fáradt is. Annyi mindent nem tudtam megérteni az elméletben barátaimnak nevezett személyekről. Nem tudtam, hogy mi lenne a legjobb megoldás abban a helyzetben amiben voltam. Nem tudtam kihez mehettem volna, hogy ki segíthetett volna rajtam. Életemben nem érezem magam annyira magányosnak mit abban a percben. Nem bírtam bemenni az osztályterembe, nem akartam találkozni a "barátaim" tekinteteivel.
Pár percig az ajtó előtt álldogáltam azon gondolkodva, hogy vajon megéri e betennem a lábam, de rá kellet jönnöm, hogy senkinek sem lenne jó ha én vissza mennék a terembe. Ezért inkább hazamentem. Megkértem apám, hogy a kocsimat vitesse haza mivel nem akartam autóval menni. Szükségem volt egy kis levegőre, ami kicsit kitisztítaná a fejem. Úgy éreztem, hogy túl sok negatív dolog vett körül akkor, és nem akartam egy kocsi belsejében még inkább zárva érezni magam. Szóval elindultam gyalog. Kellemes volt. lehet kicsit hűvös volt kinn, de a felforrt fejemnek pont erre volt szüksége. A nap elveszett a felhők sűrűjében, ezért kicsit minden olyan kopott volt. Mintha csak egy régi filmet nézne az ember.
kellemes volt a séta, már úgy éreztem, hogy kezdek is megnyugodni, higgadtan átgondolni a helyzetem. Fél úton járhattam, amikor a jól ismert kávézó mellet sétáltam el. Meg álltam pár percre és csak néztem. Annyi minden történt azon a helyen, abban a boxban. ha jól emlékszem, Emma is ott beszélt utoljára többiekkel, lehet nem a legkedvesebb hangon, de ahogy ott álltam valahogy világossá vált, Emma tényleg csak segíteni akart nekem, mégis ő hallt meg helyettem. Nem mintha megakartam volna halni, de talán az a dagadt selejt se érdemelte volna ki, talán.
Az ablakán át elmerengve észre vetem, hogy Joshua egyedül ül bent, és telefonozás közben egy kávét iszogatott. Reméltem, hogy nem vesz észre és mentem is volna tovább, de nem így lett. Joshua észre vett az ablaküvegen keresztül és megindult az ajtó felé. Próbáltam gyors léptekkel úgy elmenni a helyszínről, hogy ne vegyen észre, de sikertelen volt az is.
-Heather! Hé Heather!-Kiabált utánam addig amíg meg nem fordultam.
-Szia Joshua. Mit akarsz?-Kérdeztem sietős, közömbös hangon.
-Lenne kedved beszélgetni? Tudom, hogy hirtelen jött meg minden, de remélem belefér az idődbe.
-Nem tudom, elég sok dolgom van otthon. Ott vannak a dolgozatok is meg minden.
-Kérlek! Meghívlak egy kávéra.
-Mi ez a kedves hangnem?-Néztem rá kissé furán.
-Csak szeretnék beszélgetni.-Elakartam menni, pár másodpercig toporogtam a helyemen, aztán mégis igent mondtam. Beültem vele a szokásos boxomba ő pedig vett egy tejes kávét. Imádtam az ottani kávét, amit már párszor említettem is, de ez valamiért más volt. Keserűbb volt. Próbáltam több cukrot tenni bele, de sikertelen volt. Nem volt az igazi.
-Szóval miről szeretnél velem beszélni, amúgy is mit keresel itt azt hittem otthon próbálod pihentetni a lábad.
-Próbáltam, de kezdtem megbolondulni az egyedül léttől, ezért arra gondoltam, hogy sétálok egy kicsit és megtaláltam ezt a kávézót. Gondoltam beülök és pihenek egy keveset. Na és te? Nem suliban kellene lenned?
-Nem akartam az iskolában lenni, kezdett kicsit...fárasztó lenni.-Akadtam meg a mondat közben egy pillanatra amit Joshua észre is vett.
-Hogy érted,, hogy "fárasztó"? Az órákra gondolsz.
-Nem fontos, csak nem akartam ott maradni, de gondolom nem erről akartál beszélni velem.
-Valóban. Igazság szerint először bocsánatot akartam kérni. Tudom, hogy voltak nézet eltéréseink, nem is egy. Viszont megmentetted az életem és ezért hálás vagyok. Másodszor pedig arra lennék kíváncsi, hogy mi közöd neked ahhoz a gyilkoshoz? Miért hozzád kellet őszintének lennem. Mi ez az egész? Érzem, hogy valami közöd van a mostani történtekhez.
-Hidd el nekem, Joshua, hogy nem akarsz te is belekeveredni ebbe az egészbe, ha csak nem untad meg az életed.-Fogtam komolyra a témát.
-Szerintem már így is eléggé belekeveredtem.-Majd a kifordította a sebes lábát.
-Már igazából talán mindegy is. Az egész év elején kezdődött...-majd mindent elmondtam neki. Még Sarah halálát is, így belegondolva addigra csak Debra volt az egyetlen aki nem tudta, hogy Sarah miattam hallt meg. Lehet jobb is volt azok után, hogy megtudtam, hogy vele is elég jó viszonyt ápolt. Joshua sem fogta vissza magát, eléggé le volt sokkolva mint ahogy anno a többiek is. Nem tudott szóhoz jutni.-Tudom Joshua. Meg se szólalj. Igazad volt megöltem valakit, de én csak önvédelemből viszont nem hinném, hogy I.H. mindenkit önvédelemből ölt volna meg.
-Ha tábor elött lettünk volna, talán nem hinnék most neked. De azok után nem hiszem, hogy okod lenne hazudni erről. Viszont szerintem nem engem kéne féltened sokkalta inkább magadat.
-Ezt mégis, hogy érted?
-Nézzük a tényeket. Lehet, hogy akik meghaltak ismertek téged és Laurent. De mindegyikkel téged akart Egyre félreérthetőbb helyzetbe keverni I.H. Szerintem azt akarja, hogy a rendőrök azt higgyék, hogy te állsz a gyilkosságok mögött, mint például az a Dean nyomozó.
-Nem te vagy az első aki ezt mondja.
-Az viszont biztos, hogy az osztály kezd félni tőled, és nem a megszokott módon. Tudnod kell, hogy nem én voltam az egyetlen aki azt hitte, hogy te állsz a gyilkosságok mögött. Ki tudja hová fajulhatnak majd ezek a dolgok.
-Valóban. Viszont ha már itt vagyunk szeretnék kérdezni tőled valamit.
-Kérdezz nyugodtan.
-mit tudsz mostanában Alanről és Mattről.
-Nem mondom Heather, te aztán tudsz tapintatlan kérdéseket feltenni. Ha tudni szeretnéd Alannel az az este nem beszéltem és nem is tervezem azok után, hogy hagytam, hogy kihasználjon.
-És Mattről?
-Róla se többet. Mivel nem voltam suliban nem igazán beszéltem vele, már az biztos, hogy nem örül annak ami kiderült a barátnőjéről és Alanről.
-Szerinted az tényleg igaz volt?
-Nézd ezt már nem tudhatjuk meg, de az tudom, hogy Alan nem kapott nyílvesszőt a lábába a feltétel ennek pedig az volt ha jól tudom, hogy az igazat kellet mondania.
-Nem rossz a következtetésed.-Néztem rá enyhén elismerő tekintettel.
-Köszi, bár ami engem ami a leginkább kíváncsivá tett az az, hogy hogyan fogja ezt megbosszulni Matt.
-Szerinted bosszút tervez?
-Én azt tenném a helyében. De miért érdekel ez téged annyira.
-Az egyenlőre magánügy de mondtál pár dolgot ami elgondolkoztatott.
-Örülök, hogy segíthettem.
-Mielőtt elmennék, lenne még egy kérdésem.
-Hallgatlak.
-Szerinted ki lehet I.H.
-Ha engem kérdezel, szerintem most már bárki lehet. Mindenkinek vannak titkai Heather.
-Ezt én is tudom. Viszont most már tényleg mennem kell.
-Nyugodtan nem tartalak fel. Örültem, hogy beszéltünk.
-Hasznos volt az biztos, na csá talán még beszélünk.-Majd felkaptam a táskám és elindultam haza fele.
Az út hátra lévő részén kezdtek már körvonalazódni képek, de többet kellet tudnom. Ezért el is határoztam, hogy megkeresem Debrát és beszélek vele, bármennyire is nehéz volt a szemébe néznem azok után amit tett. Nem tehettem mást.

Ez lenne a kövi fejezet. Remélem tetszett és sokadjára is bocsánat a csúszás miatt.