#Creepy Bitch (+18) [BEFEJEZETT]

44.fejezet

IGAZAD VAN!-Kiabáltam a folyosó végére Alannek. Hátra fordult és egy meglepett tekintettel találkoztam, amikor rám nézett.-Jól hallottad. Igazad van Alan. Soha senkit se engedtem közel magamhoz mivel féltem. Féltem, hogy talán sebezhető leszek, de az is lehet, hogy csupán féltem ha valaki közel  kerül hozzám, talán megtudja, hogy nem vagyok átlagos.
-Ezt mégis, hogy érted?-Alan tekintete egyre zavarosabbnak tűnt, közben elkezdett vissza sétálni hozzám.
-Nem vagyok átlagos, ezt csak Matt és Debra tudja rajtam kívül, de van egy titkom-Mély levegőt vettem, majd folytattam-Én skizofrén vagyok.
-Hogy mi?!-Kérdezte egy ismeretlen hang a hátam mögül. Megfordultam és Lisát vettem észre hasonló tekintettel mint Alanen.
-Lisa te mit keresel itt?
-Én titeket kerestelek mivel óránk van és nem voltatok benn. Hogy érted azt, hogy skizofrén vagy?
-Ez engem is érdekelne.-Tette hozzá Alan. Körül néztem, hogy nincs-e más is azon a folyosón, majd egy újabb mély lélegzetet vettem és folytattam.
-Tudod Lisa talán nem is baj ha te is hallod amit mondani akartam. Végül úgyis megtudtad volna valaki mástól, talán pont I.H.-től. Szóval igen skizofrén vagyok, illetve, talán csak voltam. Magennek hívták és mint nemrégiben kiderült a gyerekkori barátom személyiségének tulajdonságait hordozta magában. Mostanában viszont már nem hallom őt a fejemben. Nem tudom mi lehet ennek az oka, de mindegy is a lényeg, hogy ti is tudjátok már.
-Miért nem mondtad el?-Kérdezte kíváncsian Alan.
-Miért te szívesen mondogatnád az embereknek ha ilyen bajod lenne? Fenn kellet tartanom az imidzsemet. Az emberek féltek  tőlem és tiszteltek eddig. De ha ez kiderülne, lehet, hogy...
-Emberibb lennél a számukra?-Kérdezte nyugodt, kedves hangon Lisa.-És ha igen? Ez természetes Heather, emberek vagyunk érzésekkel, nem pedig gépek amely ridegek és nem hatnak rájuk az emberek érzéseik.
-És ha én nem akarom ezt? Mióta Magent nem hallom a fejemben, azóta folyamatos érzelmi kitöréseim vannak, amik a legváratlanabb helyzetben jönnek elő. Nem jó érzés, néha olyan mintha a fizikai fájdalomnál is rosszabb lenne. Miért akarná ezt bárki is? Mi olyan jó az érzésekben?
-Heather ezt nem te választod. Az érzések mindenkit képesek fájdalmat okozni. Ugyanakkor képesek arra is, hogy a lehető legboldogabban érezd magad.
-Akkor miért nem találkozok sosem a pozitív oldallal?
-Szerintem I.H. tehet róla.-Szólt közbe ismét Alan.
-Mire célzol ezzel?-Kérdeztem, közben próbálva összeszedni magam.
-Gondolj csak bele, a helyzeted, a folyamatos érzelmi megterhelések, szerinted I.H. nem pont ezt akarja elérni? Hogy érzelmileg teljesen összetörj, hogy után bevigye az utolsó szúrást?-Alan eléggé meggyőzően érvelt. I.H.-től ezt is simán kinéztem volna.
-Nem vagy kissé paranoiás Alan? I.H. valóban egy szörnyeteg, de honnan tudná befolyásolni mások érzéseit ha nem is ismeri Heathert?-Kérdezte kételkedve Lisa.
-És ha ismeri? Vagy mi van ha mindennap vele van?
-Ezzel célozgatni próbálsz valamire?-Sértődött meg a hallottak alapján Lisa.
-Ugyan Lisa, eléggé valószínű, hogy te vagy I.H..
-És milyen érveket tudnál felhozni ezzel az elméleteddel kapcsolatban?
-Lássuk csak, te vagy az aki a legtöbb időt tölti Heatherrel elvégre a "barátja" vagy. Folyamatosan megalázott mégsem hagytad egyedül. Senkinek sem ismeri igazán a személyiséged, hiszen mindenkivel megtartod a két lépés távolságot. Továbbá te vagy az egyetlen aki eddig az egyetlen aki túl élte, hogy egyedül találkozott a gyilkossal, de senki se látta .
-Mondja ezt az, aki hagyta volna meghalni a Joshuat akut nem mellékesen ki is használt. Nem fogsz megrémíteni, én vagyok az egyetlen aki már az előtt is jóban volt Heatherrel mielőtt ez az egész megtörtént.
-Elég ebből!-Förmedtem rá a két gyerekesen viselkedő személyre.- a vádaskodás nem old meg semmit se. Az egyetlen módja annak, hogy kiderítsük ki lehet a gyilkos az az, ha tovább folytatjuk a nyomozást, és végre valami nyomot találunk ami, bizonyosságot nyújt a kilétére.-Habár az I.H. téma még mindig élesen a szemem előtt lebegett, nem tudtam elfelejteni azt amit megtudtam Magennel kapcsolatban. Ki kellet derítenem, hogy mégis ki volt ő, a családja és a sofőr aki aznap elütötte. Valahogy éreztem, hogy az ami akkor történt kapcsolatban állhatnak I.H. jelenlétével.-Mindjárt csöngetnek, talán jobb lenne ha vissza mennénk a terembe.
-Egyet értek.-Szólt hozza Alan.
-Heather várj!-Ragadta meg a karom Lisa indulás előtt.-Mielőtt visszamennék a terembe áruld el kérlek, amikor Mattet le Magen-özted, akkor nem is egy unokatesóra, hanem a belső személyiségedre gondoltál, igaz?
-Igen, igaz. Nem akartam, hogy megtudd a többiekkel együtt. Miért jött ez így hirtelen.
-Csak szerettem volna tisztábban látni. Ennyi az egész.
-Remélem most már nyugodt vagy.
-Igen Heather, köszönöm.-Mondta majd visszamentünk a termünkbe.

Nap végén egyenest haza indultam.Gondolkodnom kellet a történteken.
  Délután fele lehetett, amikor épp festettem a körmeim majd kopogtattak az ajtón.
-Bejöhetek kincsem?-Kérdezte anyám, hangján tisztán hallatszott a bűntudat.
-Gyere.-Feleltem közömbös, kissé mérges hangon. Óvatos léptekkel sétált be hozzám, mintha csak üvegszilánkokon járt volna. Kezet össze kulcsolva sétált oda hozzam az ágyra, majd leült a szélére.
-Hogy vagy Heather? Mi helyzet a sulival?
-Anya kérlek, nem kell a színjáték. Mindketten jól tudjuk, hogy nem emiatt jöttél be hozzánk.
-Igazad van, nem ezért jöttem be hozzád. Nem kerülgetem a témát, nagyon sajnálom, hogy hazudtunk neked.
-Tudod milyen érzés 10 éven át úgy élni, hogy azt hiszed bolond vagy?
-Sajnálom Heather, az egész az én hibám. Tudom mire célzol.
-Honnan is tudnák, nem látsz a fejembe.
-Magenről van szó igaz?-Ahogy anyám kimondta a nevét hirtelen kirázott a hideg.-Tudom Heather, mindig is tudtam.
-Mégis micsodát?-Próbáltam tettetni a hülyét, de átlátott rajtam.
-A skizofréniádat.-Bele markoltam a lepedőbe, azt mondta mindig is tudta, nehéz volt ezt feldolgozni.
-Honnan tudod?-Suttogtam halkan közben tekintetem lefelé meredt.
-Mivel már kiskorod óta beszélgetsz vele. Azóta mióta...tudod.
-Meghalt az igazi.
-Igen.-Tekintete szintén lefelé meredt és szemei könnybe lábadtak.
-Miért? Mond miért nem beszéltél velem erről egyszer sem?
-Dehogynem beszéltem, még az elején. Még orvoshoz is elmentünk veled.-Hirtelen a megjelent egy emlékkép a fejemben.
-Várjál csak, nem akkor zárattatok be engem egy hétre egy fehér épületbe több másik gyerekkel együtt?
-Úgy sajnálom, nekem is nehéz volt, de muszáj voltam valahogy vissza zökkentenem téged a valóságba.
-Szóval ezért nem emlékeztem arra, hogy kicsoda is az aki a fejemben él.
-Csak segíteni akartam.
-Sajnos pont az ellenkezőjét érted el. Van fogalmad hány évig kerestem a választ arra ami velem történt? Egész eddig életemet tudatlanságban kellet leélnem miattatok.
-Sajnálom.
-HAGYD MÁR ABBA A SAJNÁLKOZÁST! Semmit sem segít.
-De kicsim-Mondta és kezét az arcom felé emeltem amit erőteljesen elcsaptam magamtól.
-Ne érj hozzam! Undorodom tőled, te tetted tönkre az életem, miattad nem voltak érzéseim, miattad nem ismerhettem meg milyen érzés a szerelem, a csalódás, az együttérzés. Takarodj ki a szobámból.
-De..
-AZT MONDTAM TAKARODJ!!!-Sosem beszéltem vele így az előtt, de el nem tudom mondani, milyen erős gyűlölet kerekedett abban a pillanatban úrrá rajtam, szinte már megtudtam volna ölni.
Anya, nem vitatkozott velem, nem is szidott le azért amilyen hangnemben ordítottam le, csak csendben felállt az ágyról és kisétált a szobámból, ugyan olyan óvatos léptekkel, mint amilyenekkel bejött. Igazság szerint utólag megbántam hogy leordítottam, lettek volna még kérdéseim amikre lehet, tudott volna választ adni, de abban a pillanatban már nem volt lehetőségem megkérdezni azokat. A veszekedés után elmentem zuhanyozni, abban a hittben, hogy majd segít kicsit lenyugodni. Ahogy beszálltam a zuhanyzóba és magamra engedtem a vizet, nosztalgikus emlék jutott az eszembe arról, amikor megláttam a szakadó esőben Debrát aki épp táncolt a park közepén. Szerintem akkor tájt lett közöttünk szorosabb kapcsolat. Talán épp azért tudott rám annyira hatni, mivel ugyan olyan félelmekkel kellet megküzdenie mint nekem.
Mikor magamhoz tértem a képzelgésből azt vettem észre, hogy már fél órája a zuhanyzóban állok és valaki dobálja a szobám ablakát. Magamra tekertem egy törülközött majd kisétáltam, hogy leordítsam az illetőt. A legnagyobb meglepetésemre James volt az. Arcán hatalmas vigyorral amint észrevett engem.
-Mégis mit keresel itt?-Kérdeztem, kissé feldúlva.
-Hozzád jöttem Hearher, beszélnem kell veled valami nagyon fontos dologról.
-Miről?
-Azt a szemed előtt akarom elmondani, csak gyere le hozzám, hogy elmondjam.
-Várj egy percet.-Gyorsan magamra kaptam valamit és lerohantam hozza vizes hajjal a hideg utcára.
-Itt vagyok hallgatlak.
-Heather, amit elszeretnék mondani azt csak is azért teszem, hogy visszakapjalak.-"Hogy vissza kapjon? Mégis miről beszél ez?" Gondoltam magamban majd karba tett kézzel, fagyos tekintettel hallgattam.

Remélem tetszett az új fejezet, hétvégére (a csúszás miatt) hozom a kövit amiben egy igen érdekes csavar lesz. Remélem várjátok ^^ addig is jó olvasgatást.