Gyógyító Szépség. Befejezett.

0/1.rész.

Új könyv. Kicsit el akadtam a többuvel, de ez eszembe jutott. Remél, hogy tetszeni fog.

Bevezető.

Jimin:
A repülön ülők Szöul felé tartva.
Hogyan kerültem ide?

Néhány napja a főnököm közölte, hogy át helyez Szöulba. Nagyon jól éreztem magam Amerikába.

-Uram. - szólított meg a légi utas kísérő.
-Igen? - néztem rá.
-Kérem kapcsolja be az övét. - mutatót.
-Ohhh sajnálom. - húztam át magamon.

A repülő le szált én meg a gépről. Egy ismerős alak ált a nevemel ellátott táblával.

-Monie. - integettem.
-Jimin. - mosolygott. - Rég láttalak.
-Rég volt. - öleltem meg.
-Ennyire hiányoztam? - kérdezte majd el tolt.
-Nagyon. - vigyorogtam.
-Menjünk. - indult meg ki én meg utána.

El vitt magához na meg barátjához Jin-hez. Nem akartam zavarni, de Mon meg vigasztal azzal, hogy azt mondta "Nem zavarok. Ne aggódjak."

Furcsa újra itt lenni. Kicsit hiányzott, de aggódok is az új munkám miatt.

-Jimin. - integetett szemem előtt Jin.
-Jin? - néztem rá.
-Be vigyelek a kórházba? - kérdezte a kulccsal játszva.
-Igen. - mosolyogtam. - Köszönöm Jin.

~úton ~
-Izgulsz igaz? - kérdezte.
-Ennyire látszik? - kérdeztem.
-Igen. - nevetett. - Ne félj. Kedvesek a dolgozók.
-Tényleg? - kérdeztem izgatottan.
-Igen. - mosolyodott el. - Talán, csak ö nem.
-Ő?! - néztem kérdőn Jin-re.
-Ne félj. - parkolt le. - Talán nincs bent.
-Ki? - kérdeztem. - Ennyire rossz?
-Nem dehogy is. - nézet rám. - Remek orvos.
-Ezt akkor se értem. - nyitottam ki az autó ajtaját.

El indultam befelé a kórházba, de majd nem el csapott egy auto. Az auto tovább hajtott, igy fogalmam sincs, hogy ki lehetett. Be mentem a kórházba és a pulthoz léptem.

-Jó napot. - mosolygott kedvesen rám a lány. - Miben segíthetek?
-A nevem Park Jimin. - mosolyogtam.
-Szóval te vagy!? - jött hátam mögül egy mély hang.

Meg fordultam és egy magas velem egy idős fiú ált sebre tett kézzel.

-Mr. Park. - szólt ismét a hölgy.
-Igen? - fordultam vissza egy mély nyelés kíséretében.
-A liftel menjen a harmadikra. - mondta az utamat. - Majd a folyosó végén az utolsó ajtó.
-Köszönöm. - mosolyogtam lágyan.

A lány el pirult. Én utólag még rá kacsintottam és meg fordultam a sráchoz.
Ö még mindíg ált mögöttem és kb.villámokat szórt a szemeivel.

-Viszlát. - mentem el mellette.
-Chhh.. - mondta majd a pulthoz lépett.

~fent~
Mi a franc volt ez lent, csak simán le szól anélkül, hogy ismerne.

Be léptem az irodába és le ültem a székbe.

-Dr. Park Jimin. - vigyorgott a férfi.
-Örülök, hogy itt lehetek. - mosolyogtam. - "Bár ne kellett volna ide jönnöm.-tettem magamban hozzá."
-Azt mondják, hogy nagyon jó orvos?! - folytatta az igazgató.
-Annyira nem. - vakartam tarkomat. - Vannak jobbak is nálam.
-Szerény. - mosolygott. - Ez tetszik. Mikor tudd kezdeni?
-Bármikor. - mosolyogtam.

Az ajtón kopogtam, majd az előző fiú lépett be. Rám nézett és fintorgott én fejem el kaptam.

-Dr. Kim. - mosolygott az igazgató. - Pont jókor.
-Miért hivatott? - kérdezte mély hangjával.
-Dr. Kim?! - néztem rá. - Kim Tae Hyung?
-Igen?! - nézett semlegesen.
-Te vagy Dr. Kim Tae Hyung?! - néztem döbbenten a fiúra.
-Miért hivatott? - nézett újra az igazgatóra.
-Szeretném ha Dr. Park-ot körbe vezetné. - mutatót rám.
-Nem muszály. - néztem a fiúra meg az igazgatóra.
-Rendben. - nézett rám Dr. Kim. - Mehetünk?
-De..én.. Öhmm. - hebegtem.
-Beszélni se tud! - fordított hátat.

El indultam Dr. Kim után tartva a távolságot és hátát figyelve.

"Dr. Kim Tae Hyung. - kezdtem magamban beszélni. - Ö lenne? "

-Figyelj. - szólalt meg még mindig háttal. - Nem bírlak.
"- Hát kösszi. - mondtam magamban egy fintorral."
-De jó doktor vagy. - hajolt meg egy orvosnak. - És ennyi.
-Oké. - ennyit tudtam mondani.
-Ohhh.. - fordult meg végre. - És ne kovályogj a parkolóba.
-Te voltál?! - lettem ideges.
-Ja. - vigyorgott. - Még jó, hogy ez egy kórház.
-Ez kurvára nem vicces. - húztam össze szemöldökömet.
-Szerintem az. - fordult vissza. - Ez lesz az a korterem ahol te fogsz dolgozni.

Be léptem és egy tipikus korterem volt. Minden meg található volt benne még az orvosi köpeny is.

-Tudod mi a vicces? - vettem fel a köpenyt. - Nem is akartam ide jönni.
-Akkor mi lenne, ha vissza is mennél?! - csukta be az ajtót.
-Nem lehet. - néztem körbe. - Orvos vagyok és szeretek is az lenni.
-Nem támogattam, hogy ide hívjanak. - lépett közelebb. - Te miattad vagyok mindig második.
-Miattam? - kérdeztem.
-Sokat tanultam, hogy orvos lehesek. - jött egyre közelebb én meg egyre jobban féltem. - De te folyton jobb vagy.
-Sajnálom. - léptem hátrébb neki a falnak.
- Végre volt valami amiben jobb voltam. - szorította ökölbe a kezét. - Még akkor is ha csak itt.
-Ez hülyeség. - jött meg a bátorságom.
-Hülyeség?! - nevetett fel.
-Hagyd abba! - löktem el.
-Menj vissza Amerikába! - túrt hajába.
-Fogad már fel, hogy nem lehet! - néztem rá idegesen.
-Nem érdekel. - fordítót hátat. - Vissza fogsz menni el intézem.

Teljesen fel idegesített ez a srác. Pedig tiszteltem nagyon... Jobban mondva példaképem volt, de most csak utálom. Van egy olyan érzésem, hogy pokolá fogja tenni az életemet.
Nem fogom hagyni neki, hogy ezt meg tegye. Meg mutatom neki, hogy ez nem lesz olyan könnyű.

Ennyi lett volna a bevezető. Ha tetszett hagyj jelet. 😍😉THX. Remélem, hogy tetszett valakinek?