COLORS. ➵ Harry Styles [BEFEJEZETT]

2. Fejezet

Az ébresztő hangos csengése tölti be kis szobámat. Egy halk nyögés után fordulok át hasamról a hátamra, majd felülve az ágyon megdörzsölöm a szemeimet. Azt követően lustán lerántom magamról a vastag takarót, mely már most hiányzik. Reggeli rutinomat megkezdve lépek az ablakhoz, hogy kihúzzam a függönyt. A látvány nem igazán vesz le a lábamról, sőt még jobban eléri, hogy hiányolni kezdjem az ágyamat. Ködös és szürke, és talán még az eső is szemerkél. De hát ez már csak ilyen itt Holmes Chapelben, főleg ősszel és télen. Néha leesik egy pár centi hó, de az is nagyon ritkán. Többnyire ez a fajta időjárás uralkodik itt.                   

- Fel. - szólít egy hang a becenevemen, mely biztosan édesanyámé, hiszen csak ő szólít így. Másodpercekkel később egy kopogás is társul hozzá, majd miután megengedem, hogy bejöjjön, úgy is tesz. - Tudom, hogy nem fogsz örülni annak, amit most fogok mondani. - sóhajt fel. - Drágám, ma gyalog kell bemenned az iskolába, ha csak nem mész az egyik barátoddal. - dől az ajtófélfának fejét nekitámasztva. Szuper.                                   

- Be kell mennetek? - kérdezem, és a szekrényhez lépek, hogy kivegyem a mai öltözékem mely egy kopott vintage fölső, rajta egy általam kedvelt énekes arcával. Sosem felejtem el azokat a pillanatokat amikor még apával nagyon jó volt a kapcsolatom, és mindig együtt énekeltük a dalait. Hiányoznak azok az idők, és ő maga is, hogy itt legyen velem.

- Stevenek kell, de szeretné, ha elkísérném. – mondja, majd egy levegővétel erejéig végignéz rajtam. - Még mindig megvan ez a pólód? Azt hittem rég kidobtad. Olyan nyúzott. - kérdezi, mire csak megvonom a vállaimat. Beletűröm a pólót az azóta felvett nadrágomba, és minden egyéb dolog felvétele után a fürdőszobába sietek. Sminkelni nem szoktam, így reggeli rutinom hátralévő része abból áll, hogy megmosom az arcom, a fogam és megfésülködök. Ezek után újra betérek a szobámba, hogy leellenőrizzek mindent. Tekintetem egy pillanatra az ablakra terelődik, s ismét szembesülve a jelenlegi időjárással elmegy a kedvem attól, hogy kitegyem a lábam az ajtón. Amikor anya és Steve itthonról dolgozik általában én viszem el a kocsit, de vannak kivételek, melyek nem is okoznak olyan nagy gondot, ha az időjárás száraz, és nem ennyire nedves.           

Kabátom felvétele után írok egy üzenetet Ambernek, hogy ma nem kocsival megyek, valamint megkérdeztem, hogy szeretné-e, ha így is elkísérném. A válasz hamar jön, így hát elindulok.                                        

A gondolataim ismét édesapámra terelődnek. Talán tényleg elkéne dobnom ezt a felsőt, de nem tehetem ezt azzal, aki rajta van. Miután édesapám elhagyott minket, az ő zenéje volt a támaszom.                                

Pár perc séta után megérkezem Amber házához, és egy üzeneten keresztül tájékoztatom arról, hogy itt vagyok. Valószínűleg el is olvasta, hisz már nyílik is a bejárati ajtó.   

- Nem indult a kocsid? - kérdezi enyhe indulattal a hangjában, mely biztosan az időjárás miatt van. - Utálok sétálni. - morogja, és karba tett kézzel elindul. Nem érzem kötelességemnek, hogy magyarázkodjak, így csak rajzmappán megkötőjét piszkálva várom, hogy mellém érjen, és indulni tudjunk tovább. Csend telepedik le közénk, ami kezd kínos lenni így próbálok valami témát felhozni.

- Hogy állsz a rajzoddal? - kérdezem, de ő csak megvonja a vállait., miközben elhúzza a száját.               

- El se kezdtem. Te? - kérdez vissza. Valahogy sejtettem, hogy Amber szokásához híven későn fogja elkezdeni. Három hetet kaptunk az első rajzra, és egy hét már így is lement a határidőből.