COLORS. ➵ Harry Styles [BEFEJEZETT]

10. Fejezet

Csak ülök a matek füzetem fölött, és ismét próbálom valahogyan megérteni a múlt óra anyagát, több kevesebb sikerrel. Ismét inkább csak apró skicceket hagyok a füzetem sarkán. Nincs is igazán tudatomban az, hogy mit, csak egy pontban leteszem a tollat, és fel nem emelve azt húzom a vonalakat. Bevallom akkor csinálom ezt, ha nincs jobb dolgom és unatkozok. Sajnos mivel gyakorlatilag egy barátom sincsen - az az egy is jelenleg késik, vagy ismét be nem jön - így gyakran csinálom ezt. Addig rajzolgatok, húzom a vonalakat míg egy ismerős mandula vágású szempárral nem találom szembe magam. Egy nagy sóhaj következtében csukom be a füzetet, s tolom a pad szélére, majd államat tenyeremnek támasztva figyelek ki az ablakon. Hirtelen nézek az osztályterem bejárata felé, és ekkor belép rajta Ő. Szívem hevesen kezd el verni, hisz bevallani is fura, még magamnak is; hiányzott. Az utóbbi időben elég sok alkalmat halasztottunk el, és nagyon aggódtam érte emiatt. Egy fekete, enyhén átlátszó hosszú ujjú pólót visel, melynek ujja olyan hosszú, hogy eltakarja kézfejét. Ezúttal egy sötétkék, majdnem fekete nadrág van rajta mely igencsak meglep. Minden figyelmét a mellette álló tanárnőnek szenteli, ki éppen magyaráz neki valamit. Mintha megérezné, hogy nézem őt, tekintete találkozik az enyémmel, és mintha arcvonásai kisimulnának, szemei erőteljesebben csillognának. Gyorsan nézek el róla, és ismét a fáról lehulló leveleket kezdem el nézni. Percekkel később a szék kihúzódik mellettem, s mikor megérzem az ismerős illatot, a szívem szinte majd felrobban.

- Eltűntél. - közlöm vele a semmiből, mire fejét hirtelen kapja irányomba. Nem szól semmit, csak előveszi szokásos dolgait. Azt a bőr borítású naplót, és egy tollat. Mindössze ennyit hord minden nap magával.

- Meglehet. - válaszolja egyszerűen, és hatra dőlve a székben kezdi el figyeli az óra eseményeit. Én is visszafordulok a tábla felé, döbbenten, mégis ugyanakkor szemet forgatva. Míg én csak figyelem, amit magyaráz, addig Harry közben bőszen jegyzeteli a tanár elhangzott szavait, vagyis csak gondoltam, hogy azt jegyzi le, egészen addig míg oldalra nem sandítva szavakat látok a számok helyett.

***

Egy megkönnyebbült sóhaj következtében hagyom el az iskola épületét. Orromat fintorogva húzom fel, mikor megcsap a hűvös tavaszi szellő. Kezemet rögtön kabátom zsebébe süllyesztem, a kocsim kulcsát keresve, de mikor rájövök, hogy ma nem azzal jöttem felsóhajtok. Lépteimet megszaporázva indulok el a házunk irányába, a gyorsabb hazajutás érdekében, de lábaim akaratlanul is megtorpannak, mikor meglátom az ismerős csapatot a bejáratnál lévő téglafalnál. Esküszöm, hogy Harry úgy vonzza a tekintetemet, mint a mágnes, így rögtön kiszúrom őt közülük. Egy elegáns mozdulattal emeli a fehér szálat az ajkaihoz, majd enyhén szétnyitva azokat fújja ki a cigaretta füstjét. Fejemet elítélően megrázva, lépteimet megszaporázva haladok el mellettük, de mikor Harry meglát, gyorsan elnyomja majd eldobja a csikket. Szinte biztos vagyok benne, hogy követni akar majd, így gyorsítva lépteimen sietek hazafelé. Minden egyes szapora levegővétellel egyre közelebb érzem magamhoz, és mikor egy erős szorítás fordít meg a felkaromnál fogva, tudom, hogy innen nincs menekvés. De miért is menekülök én előle? Hisz reggel még vágytam a társaságára.

Aggódó tekintettel fürkészi arcomat, s mikor mélyen a szemembe néz, én gyorsan elnézek.

- Valami gond van? - kérdezi. Hangja sokkal mélyebb és rekedtebb, mint reggel. Megcsóválom a fejem, de legszívesebben az arcába üvölteném, hogy egyszer úgy érzem közel kerülünk egymáshoz, aztán meg ellök magától, és nem látom hetekig.

- Ezt én is kérdezhetném. - közlöm vele epésen, mire ajkait összepréselve egy pillanatra az utat nézi.

- Nézd nem szeretném, ha azt hinnéd ez az egész játék a számomra. - most már engem vizslat, és tekintetében bizalmatlanságot vélek felfedezni. Nem tudom eldönteni, hogy a szavai igazáról bizalmatlan, vagy mindezt elmondani nekem újdonság a számára.