COLORS. ➵ Harry Styles [BEFEJEZETT]

3. Fejezet

A péntek hamarabb eljött, mint gondoltam. Minél közelebb kerülök a találkozás időpontjához, annál jobban vesztem el a kontrollt a stressz felett. Fogalmam sincs miért vagyok ennyire ideges, hisz csak az egyik osztálytársamról van szó, akit egy iskolai feladat keretein belül le kell rajzolnom. Talán az jelent nekem gondot, hogy egyedül kell lennem vele több órán keresztül, az ő házában, amikor még csak pár napja ismerem. Aztán az is lehet, hogy maga az egész fiú az oka. Ő tipikusan az, aki ahogy besétált az első nap a terembe mindenki csak csöndben figyelte minden lépését. Talán a kisugárzása miatt lehet.

Leparkolok a kertesház előtt, és előveszem a telefonomat. Hol a házra, hol az SMS-ben elküldött címre nézek, miközben ujjammal idegesen dobolok a kormányon. Magamhoz veszem minden szükséges dolgomat, és kiszállva a kocsiból bezárom azt. Egy mély levegővétel után indulok meg a kapu felé, miközben összeszedve magamat azért imádkozok, hogy ne legyen kapucsengő, amibe majd bekell mondanom, hogy ki vagyok.

Úgy néz ki az elektromos készüléket még egy imádság sem tüntette el, ugyanis az első dolog, amit kiszúrok az az ezüst kis doboz egy gombbal ellátva a kapu zsanérjai és a tégla oszlop találkozásánál.
Erőt véve magamon lépek közelebb a tárgyhoz, és nyomom meg a gombot, mely azonnal csöngeni kezd. Miközben arra várok, hogy valaki felvegye megköszörülöm a torkom, és már éppen készülnék is beleszólni, amikor a doboz elhallgat, a kapuk pedig lassan és enyhén rázkódva kinyílnak. Az ajtóban ott áll Harry, szövetkabátját valószínűleg hirtelen kaphatta fel, mert annak gallérja betűrődött nyakhajlatához.

- Szia. - köszönök, mikor már elég közel állok ahhoz, hogy hallhassa. - Ilyen könnyen beengedsz embereket? - kérdezem, hátha ezzel egy kicsit oldom a feszültséget, és képes leszek őt beszédre bírni. Kienged egy halk nevetést, ami sokkal inkább hangzik szuszogásnak. Ajkainak szélei felhúzódnak, megmutatva gödröcskéit. Csak most veszem észre, hogy gödröcskéi vannak, és hogy milyen gyönyörű a mosolya. Ahogy ezek a szavak megfogalmazódnak a fejemben, valami megmozdul a mellkasomban. A hideg végigfut az ereimben, és szemeim kitágulnak a hirtelen elsöprő érzésnek köszönhetően.

- Pontos vagy. - dörmögi, mire én felkapom a fejem. - Ez tetszik. - jegyzi meg, és arrébb lépve beenged a házba. Óvatosan végig nézek a helyiségben, nem megpróbálva feltűnően megbámulni annak belterét. Látszólag minden bútor fából van, egyszerű, és dekoráció sincs sok. Visszafordulva Harry felé, először egy pillanatra a szemeibe nézek, aztán lehajolva leveszem a cipőmet, majd óvatosan a többi mellé rakom.

- Inkább vigyük fel. - javasolja. - Ahogyan ezt is. - segíti le a kabátom, és már nyúlnék is érte, de ő a karjára teríti azt. Nagyot nyelve bólintok, és megvárom míg elindul, hisz fogalmam sincs hol van az a bizonyos szoba, amit legutolsó találkozásunk során említett. Nem kell sokáig várnom, ugyanis szinte azonnal elindul, és én szorosan követem őt az emelet felé.

Mikor felérünk a lépcső tetejére, rögtön jobbra fordul, ahol egy ajtó nyitva áll. Mielőtt még belépne rajta megáll, majd felém fordulva arra vár, hogy én sétáljak be először. Így is teszek, és beérve a helyiségbe enyhén meglepődőm. A szoba valóban üres, egyetlen íróasztal és egy kisebb szekrény szolgál berendezésként. A bútor tetején egy bakelit lejátszó van elhelyezve. Harry az asztal mögé lép, és elkezd pakolászni rajta. Egy pillanat erejéig figyelem, de aztán elfordulok, hogy jobban szemügyre vegyem a viszonylag kicsi szobát. A falak teljesen üresek, amely miatt azoknak magassága ennek köszönhetően meg nagyobbnak tűnik.

- Tehetnél fényképeket a falra. - jegyzem meg, miközben felé fordulok. Mozdulatai abbamaradnak, és egy ideig maga elé mered. - Kicsit otthonosabbá tenné a szobát. - próbálom menteni a menthetőt, de miután állkapcsa megfeszül, és továbbra sem szól egy szót sem megbánom, hogy a szavak elhagyták a számat. Most már tudom, hogy vele kapcsolatban jobb ha csendbe maradok, és legalább kétszer meggondolom, mit fogok mondani.