COLORS. ➵ Harry Styles [BEFEJEZETT]

12. Fejezet

Harry Styles

Alkohol keserű ízét éreztem a nyelvemen, s a fejem is sajgott. Szemeim ólom súllyúak voltak, éppen ezért lassan, aprókat pislogva nyitottam ki őket. Kezem segítségével tornáztam fel magamat ülőhelyzetbe, egy gyönge sóhaj szökött fel mellkasomból, megkönnyebbültem hogy felsőtestem nem érintkezett többet a hideg betonnal. Hol vagyok? Zihálva pillantottam körbe, és jöttem rá hogy egy tükörteremben vagyok. A torkom kiszáradt volt, ezzel lehetetlenné téve azt hogy segítségért kiabáljak.

- Harry. - suttogta egy túlságosan is ismerős hang, mire fejemet rögvest felkapva pillantottam körbe a helyiségben, keresve a hang tulajdonosát. Hirtelen egy gyermek szaladt el előttem, nem lehetett több tizenkettőnél. Minden erőmet összeszedve tápászkodtam fel, s amilyen gyorsan csak lehet követni próbáltam a fiút. Hirtelen bekanyarodott egy szobába, s csak ekkor esett le hol is vagyok pontosan. Lépteimet megszaporáztam, s a szoba bejáratához érve a szívembe hasított a fájdalom. Ott feküdt, teljesen magatehetetlenül, gyönge kezével az ágy mellett görnyedt fiú fejét simogatta, ki - rázkódó vállaiból ítélve - sírt. Forró könnyek folytak le az arcomon, s próbáltam közbelépni, hogy elrántsam a fiút onnan, megóvva a látványtól s az azt követő fájdalomtól de a lábaim mintha a földbegyökereztek volna.

- Hiába is akarsz, már nem segíthetsz rajta. - hallottam meg egy ismerős hangot, majd annak irányába fordítottam a fejem. Ott állt ő, Desmond Styles, beesett arccal, előre esett vállakkal, újjait szorosan a kezében lévő üveg nyaka köré csavarva.

- Tegyél valamit, az Istenért! - kiabáltam, de ő csak állt magatehetetlenül.

- Tegyél valamit te! - köpte a szavakat az arcomba, miközben mögém mutatott, mintha azt akarta volna hogy nézzek oda. Megfordultam, s messze tőlem a folyósó végén lévő tükörterem egyik tükrében láttam hogy a saját tükörképem helyett az apám nézett vissza rám.

Szemeim azonnal kipattannak, s zihálva felülök az ágyban. Minden egyes kifújt és beszívott levegővel mellkasom iszonyú fájdalommal süllyed és emelkedik. Ezzel egyidőben egy gyér sárga fény tölti meg a szobát, és mikor a matrac megmozdul mellettem, tudom hogy nem vagyok egyedül. Mégis mióta vagyok itt?

- Harry? - kérdezi az illető, s közelebb mászik hozzám.

Felicity Morgan

- Harry? - kérdezem, miután az éjjeli lámpa felfedi kilétét a szobában. Arra tisztán emlékszem, hogy beszélgettünk, de arra nem, hogy el is aludtunk volna közben.

Haja csapzott, és pár tincs a homlokához tapad. Ajkai résnyire elnyílnak egymástól, miközben mellkasa minden egyes zihálással fel, s le emelkedik. A szívem szakad meg a látványtól, ezért közelebb ülök hozzá, kezemet hátára simítom, s lassú körkörös mozdulatokkal vigasztalni kezdem. - Harry beszélj hozzám, mi történt? - kérlelem suttogva, bár jól tudom mi történt. Rosszat álmodott.

A homlokába lógó tincseket félresimítom, és csak figyelem, ahogyan mered a semmibe, s próbál magához térni. Fejét enyhén megrázza, aztán rámnéz. Tekintete ijedt, szemei könnyekkel teliek. - Oh Harry. - hirtelen ölelem át, mire ő orrát nyakhajlatomba fúrva enged utat könnyeinek. Szorosan kapaszkodik a pólómba, mintha attól félne elejtem.

- Használhatom a fürdőt? - kérdezi, mire én csak bólintok. Elenged, és lassan felállva az ágyból az ajtóhoz sétál, majd ki rajta. Egy sóhaj következtében dőlök hanyatt az ágyon, egy ideig csak a plafont bámulom. A telefonomért nyúlok, hogy megnézzem mennyi az idő, s szemeim elkerekednek mikor meglátom, hogy épp hogy csak hajnali három múlt.
Hosszú percek elteltével Harry tér vissza a szobába, s egy hangos sóhaj következtében lustán dobja le magát az ágyra.

- Utálom, hogy mindig visszatérnek. - suttogja, kezével eltakarja arcát. Morogva dől hátra az ágyban, majd kezemért nyúl.

- Kérsz egy pohár vizet? - kérdezem, és a kialakult helyzet ellenére is elmosolyodom mikor apró köröket kezd el rajzolni a tenyerembe.

- Most csak maradj itt velem. - mondja, én pedig bólintok egyet. Közelebb fekszem hozzá, s gondolkodás nélkül hajtom mellkasára a fejem. Szíve még mindig hevesen ver, hát még az enyém mikor keze derekamra simul.

- Harry? - szólítom meg, de válasz nem érkezik. Megkönnyebbülök, hogy sikerült visszaaludnia.

***

Pár óra múlva az ébresztőm riaszt fel álmomból. Egy kedvetlen mormogást hallatva fordulok hátra, szemeimet még mindig csukva tartva. A függöny résén beszűrődő napfény egyenesen szemembe sütt, enyhe mosolyt váltva ki belőlem miszerint a hajnalban történtek ellenére ma szép napunk lesz. A mellettem még mindig alvó Harryre pillantok, és csak csodálom nyugodt arckifejezéseit. Ajkai résnyire elnyílnak egymástól, szemei néha-néha megrebbennek.

- Felicity. - kopogtat anya az ajtón mire szemeim elkerekednek, és még mielőtt benyithatna, lábujjhegyen gyorsan az ajtóhoz szaladok. Egy utolsó pillantást vetek Harryre, majd kilépek a folyósóra. - Nem akartalak felkelteni, tekintve, hogy hajnali egy körül értünk haza, de igen csak meglepett a feljárónkon parkoló kocsi. Felicity Morgan, mégis kié? - kérdezi, kezeit összefonva mellkasa előtt. Testartása egyértelműen arra utal, hogy válaszokat akar, méghozzá azonnal.

- Harryé. - válaszolom egyszerűen, képtelen lennék hazudni neki, tekintve, hogy úgy is ráfog jönni amint elhagyni készüljük majd a lakást a mai nap folyamán.

- Múltkor is ez a kocsi hozott haza, nem voltál velem őszinte. Felicity mégis hogyan gondoltad, hogy az engedélyem nélkül hazahozod az osztálytársad, akit eddig még csak a rajzaidról ismerek?!

- Én csak-

- Nem haragszom, de arra kérlek máskor bízz bennem, és mondd el nyugodtan. - tárja ki karjait.

- Köszönöm. - ölelem át.

- Na eredj, és kérdezd meg a hercegedet kér-e reggelit. - bök fejével az ajtóm felé.

- Anya. - szólok rá, majd csöndben visszasurranok a szobámba. Meglepettségemre Harryt ébren találom, szemeit dörzsölve ül az ágy szélén.

- Jó reggelt! - sétálok az ablakhoz, hogy kihúzzam a függönyöket. - Hogy érzed magad?

- Őszintén? - kérdezi, én pedig sajnálkozva lehajtom a fejem, és bólintok. - Gyere ide. - fogja meg kezem, és von ölébe. Arcát nyakhajlatomba temeti, apró csókokat hagyva kulcscsontomon. - Köszönöm, hogy itt voltál. - suttogja a bőrömre, elérve, hogy az libabőrös legyen.

- Bármikor. - szabad kezemmel kisimítok egy tincset mely az arcába lóg.

- Nem érdemellek meg. - von közelebb magához.

- Ahogyan én sem téged. - hajtom fejemet az övére.

***

- Ms. Morgan és Mr. Styles? - szólít a tanár, mire Harryvel szinte egyszerre állunk fel és sétálunk az asztalhoz, hogy leadjuk az utóbbi projektet. - Csodálatos! - teszi össze tenyereit. - Mostmár látom, hogy nem volt hiba magukat párba rakni. - áradozik, mire Harryvel egymásra nézünk. - Szeretném ha a következő alkotásuk olyan lenne, ami megmutatja hogyan is ismerik a másikat úgy [...] igazán. Erre egy hónapot kapnak. - mondja, majd a rajzainkat elteszi. Gondolataimba merülve állok ott, egészen addig míg egy apró érintést érzek az könyökömnél. Harryre nézek, aki fejével biccent a helyem felé. Gyorsan visszamegyek a helyemre és ő is az övére.

Sziasztok!
Nem a legjobb rész, de azért remélem olvasható volt!
Köszönöm ha elolvastad, és ha lehet mindenféle képpen hagyj nyomot!
All the love. x