COLORS. ➵ Harry Styles [BEFEJEZETT]

Epilógus

A nevem elhangzása után, könnyeimet lenyelve sétálok a tanárnő asztalához, ki sajnálkozó tekintettel követi végig minden léptemet. Tudom, hogy tudja, éppen úgy ahogy az egész évfolyam. Mindenki tisztában van azzal, hogy Harry Styles elment, és itt hagyott maga után.
Egy mély sóhaj után helyezem az asztalra a mappát, majd remegő kezekkel, gondosan kiemelem belőle az utolsó beadandómat. Mrs. Reagen álla szinte a földet súrolja művem láttán, és most az egyszer teljesen egyetértek vele. Ez az alkotásom lett az egyik legjobb, és azt kívánom bárcsak az illető is látná, akiről készült. De ő nem áll most mellettem, nem érinti kisujját a tenyeremhez, hogy magára vonja a figyelmem, és lássam bíztató mosolyát, és számomra kedves tekintetét.

- Ms. Morgan? - ránt ki gondolataim közül a tanárnő hangja, mire fejemet enyhén megrázva - mintha ezzel kitudnám törölni az emléket - pillantok rá. - Csodálatos munka, nagyon tetszik, hogy ezúttal nem használt színeket, de a tónusokkal nagyon jól bánt. Valamint az is csodálatra méltó, hogy külön hangsúlyt emelt a párnán, és a takarón lévő gyűrődésekre. Na meg a fiatalember izmai és tetoválásai is gyönyörűen kivehetőek. Szép munka! - dicsér, miközben egyik kezét a vállamra helyezi. A gombóc ismét felkúszik a torkomba, arra késztetve, hogy elsírjam magam. De nem. Nem sírok, erős vagyok és képes vagyok túltenni magamat rajta. Kinek is áltatom én magam?

- Ezt Mr. Styles kérte, hogy adjam át magának. - nyújt át egy vastag mappát. - Nem engedte, hogy megnézzem, szóval biztosan személyes. Menjen haza, és pihenjen. - mosolyom rám kedvesen Mrs. Reagen, mire bólintok. Visszasétálva a padomhoz pakolom össze a cuccaimat, és még mielőtt végleg elhagynám a tantermet, egy utolsó köszönetet mondok a tanárnőnek, és a négy évi nagyszerű munkájának. Valahol tudat alatt haragszom rá, mert nem kellett volna Harryvel párba raknia. De ha megkérdeznék, hogy megbántam-e, a válaszom nem lenne. Nem, mert sok mindenre megtanított. Megtanított szabadabban élni, mellette önmagam lehettem. Megtanította milyen is az a feltétel nélküli szeretet.

***

Hazaérve gyorsan ledobom magamról a dolgaimat, majd a mappával a kezemben felszaladok a szobámba, bezárva magam mögött az ajtót. Az ágyra leülve gondolkodni kezdek. Akarom én ezt? Akarom újrakezdeni az egész túllépési folyamatot, hogy ismét a mélybe essek? Általában, ha Harryről volt szó, nem érdekelt sem az, hogy zuhanok, sem pedig a zúzódások, melyeket amiatt szereztem. Tűzbe mentem volna érte, mert annyira szerettem. Még most is szeretem. De ő már elment, és hiába sírok utána, nem fog visszajönni.

Remegő kézzel veszem ölbe a mappát, majd miután kinyitom azt, a benne lévő dolgok láttán szinte azonnal zokogni kezdek. Rajzok rólam - melyek nem csak a projektek, hisz annak többségét leadtuk - és egy kézzel írt levél.

Felicity!

Tudom, furcsa és elfuserált ez az egész helyzet, ez az örökös körforgás. Mint egy körhinta, melyből lehetetlenség kiszállni. Tudom, hogy értelmetlen ez az egész a számodra, és millió kérdés fogalmazódott meg benned ezzel kapcsolatban. Hidd el, bennem is. Gondolkodtam abban, hogy elmegyek hozzád, és ezt mind elmondom neked, szemtől szemben. Bevallom el is indultam, de ahogy kiléptem az ajtón, elgyengültem, és minden bátorságom inába szállt. Hisz ismersz, és tudod, hogy nem vagyok a szavak embere. Úgy véltem, ha leülök, és leírom neked akkor úgy biztosan megtalálod minden kérdésedre a választ. Hát ez az a levél. Iszonyú bűntudat marja lelkem amiatt, hogy hiába ígértem azt, hogy sosem bántalak, mégis megtettem. Tudnod kell, hogy otthagyni téged életem egyik legnehezebb döntése volt, de ezt így láttam helyesnek. Túl sok sötét dolgot tartalmaz a múltam, és én nem akarok úgy élni, hogy attól kelljen majd rettegnem, hogy melyik tettem fogja bemocskolni a mi tiszta szerelmünket. Ne feledd, hogy te voltál, vagy, és leszel a legfontosabb ember az életemben. Az életem előtted maga volt a pokol, egy senki voltam, aki hajnalban is képes volt koslatni az utcákban. Istenem Felicity, ha tudnám mennyi mindent tanítottál nekem. Gyakorlatilag visszaadtad a szívemet, megtanítottál szeretni, és bízni abban, hogy minden egyszer jóra fordul. Melletted visszakaptam azt az érzést, azt a késztetést, hogy élni akarok. Hogy van értelme küzdenem. De, ami történt, az ráébresztett arra hogy én képtelen vagyok neked úgy ott lenni. Mint egy barát, aki átölel és képes gondatlanul szeretni. Ez nem azt jelenti, hogy nem szeretlek. Mindennél jobban szeretlek, éppen ezért akarlak megóvni magamtól. Most én is azt tanácsolom neked, amit te nekem. Tudom, hogy most nehéz, és azt is tudom, hogy fáj, de tudd hogy lesz ez jobb is. Egyszer majd találsz valakit, akinek a bajaival nem kell törődnöd, nem kell rá úgy vigyáznod mint egy bombára mely akármelyik pillanatban robbanhat. Aki képes nevetni veled, aki képes boldoggá tenni. Sosem foglak elfelejteni, sosem fogom elfelejteni azt, amikor először megszólítottál azon a gyönyörű hangodon. Amikor megláttam azt az ártatlan tekintetet, egyszerűen elvesztettem az eszem, teljesen magával ragadott. Már akkor tudtam, hogy te egy különleges lány vagy. Tudod mikor szerettem igazán beléd? Amikor legelsőnek lerajzoltál engem. Ahogyan rám néztél, ahogy minden egyes apró részletre odafigyeltél. Úgy éreztem végre valaki törődik velem, és amikor a szemembe néztél azt éreztetted velem te megakarsz ismerni. Akkor csókoltalak meg először. Ha visszagondolok rá, belátom kicsit korai volt. De nem bántam meg. Furcsa érzés kerített a hatalmába, és azért futottam el, mert gyáva voltam. Az érzések, melyeket kiváltottál belőlem akkor, még soha nem éreztem őket. Éreztem már, hogy a szívem nagyobbat dobban, mint szokott, de azt, hogy majd kiszakad a helyéről, azt csak te éreztetted velem. A legjobb nap az életemben az az volt, amikor elvittelek a kedvenc helyemre, ahol végül bevallottam neked - még ha nem is konkrétan - de azt hogy szeretlek, és a tiéd vagyok. Akkor csókoltál te meg engem először. Aztán az az este, amikor te és én végre megmutathattuk egymásnak hogyan is érzünk igazán a másik iránt. Ott, elveszni benned, a szemeidben, minden porcikád belevéste magát az elmémbe. Ahogy feküdtél, a fehér bőröd csak úgy ragyogott a Hold tiszta fényében.

Becsukom a szemem, és a mai napig, ha csak rágondolok, érzem érintésedet a bőrömön, és azt a vággyal és egyben félelemmel teli tekintetedet látom magam előtt. Sosem láttam, vagy éreztem hozzád hasonlót. Szeretném még egyszer megköszönni, hogy mellettem álltál a legnehezebb napokon az életemben. Te megértettél, és mindig tudtad hogyan nyugtass meg engem! Szeretlek Felicity, és amíg élek szeretni is foglak. De most arra kérlek, hogy te engem felejts el! Tudom, önző kérés, de nem akarom, hogy szomorú legyél emiatt, és esetleg a boldogságod útjába álljon az emlékem.
Minden szeretetem, H. x

Könnyeim szüntelenül folynak le az arcomon, és bár még mindig rossz, de ez a levél valahol enyhített a lelkem fájdalmán.
Lehet, hogy továbblépek, de hogy Harry Stylest elfelejtsem, az egyszerűen lehetetlen.

VÉGE.
2017. - 2020.