"Talpraállás"

11. fejezet

Reggel arra ébredtem, hogy Márk lágy csókokat lehel az arcomra, és a nevem suttogja. Megfordultam a másik oldalamra, mert még nem volt erőm felkelni.

   -Iza - suttogta gyengéden - kelj fel.

Én válaszul csak morogtam egyet. Mire ő belepuszilt a nyakamba, ami végett kellemes bizsergés futott végig a gerincem mentén. Ezt el tudnám viselni minden nap. De nem akarom újra kesergéssel tölteni a napot.

   -Bébi ! Ébresztő.

   -Jól van már - nyöszörögtem, és nagy nehezen felültem az ágyban.

   -Főzök kávét - mondta - De nehogy visszaaludj - emelte fel az ujját fenyegetően majd elvigyorodott.

   -Nem fogok - ígértem meg. Márk kiment a konyhába, én pedig kimásztam a puha és biztonságot nyújtó ágyamból. Beleültem a székembe, kiválogattam, hogy milyen ruhát akarok felvenni és kigurultam a fürdőszobába. Villámgyorsan letusoltam, és felvettem egy kicsit bővebb farmert, meg egy púder színű ingblúzt. Mire kiértem Márk már reggelit is készített.

   -Jó reggelt álomszuszék.

   -Jó reggelt - mosolyogtam, majd az asztalhoz gurultam, és kezembe vettem a melegszendvicset, amit Márk nagy szeretettel készített el nekem. Jó sok sajttal - Mm ez nagyon finom.

   -Tudom - vigyorodott el.

   -Te pedig még mindig szerény vagy.

   -Ezt is tudom - mosolygott - Nem mellesleg jól nézel ki - bókolt, mire én elpirultam.

   -Köszönöm. Ha gondolod áthívhatjuk Dávidot és Áront.

   -De én veled akarok lenni - mondta őszintén.

   -Tudom. Én is, de ők meg veled szeretnének lenni. Ki tudja, hogy meddig nem fognak majd látni.

   -Imádom, hogy ilyen önzetlen vagy - mosolygott, és belepuszilt a hajamba - Felhívom őket - mondta, majd elment a telefonjáért. Míg ő telefonált én eszegettem a szendvicsem, és visszagondoltam a legszebb együtt töltött perceinkre. Amikor a cukrászdában voltunk, amikor a parkban, amikor röplabdáztunk, amikor zongoráztunk, amikor énekeltünk, amikor valamelyik nap elmentünk csónakázni, amikor a mólón beszélgettünk, amikor táncoltunk, és a tegnap éjjel, amikor a karja a derekamon pihent, és az egyenletes légzését hallgattam. Valamint a mosolya, amivel annyiszor megajándékozott. Nagyon fog hiányozni ez az egész. Pont mire megreggeliztem addigra vissza is ért.

   -Jönnek - mondta.

   -Örülök neki - mosolyogtam - De nincs itthon szinte semmi. Kéne valami kaja. Maradhatnának ebédre.

   -Rendelünk valamit ? - kérdezte mosolyogva.

   -Rendeljünk.

   -Pizza ?

   -Pizza - vigyorodtam el. Pénteken elvitt pizzázni, és esküszöm, nem tudom, hogy hogyan tudtam eddig ezek a kaják nélkül élni.

   -Akkor gyorsan telefonálok még egyet.

   -Rendben. Én addig megágyazom - mondtam, és begurultam a hálóba. Leszedtem az ágyneműt, és beraktam a szekrénybe, majd ráraktam az ágyra a díszpárnákat. Lágy dallam ütötte meg a fülem, és amikor megfordultan Márkot találtam a zongoránál, és épp Let Her Go-t játszotta. Alkalomhoz illő.

   -And only know you love her, when you let her go - énekelte a szemembe nézve. Nekem pedig összeszorult a szívem. De annyit sírtam mostanában. Nem engedhetem meg, hogy újra ilyen gyöngének lásson. Erősnek kell lennem. Nem sírhatom el magam.