"Talpraállás"

20. fejezet

Pár óra múlva mocorgásra ébredtem. Egyből kipattant a szemem, és láttam, hogy Márk ébren van.

   -Márk - öleltem át, és csókokkal borítottam az arcát.

   -Mi történt ? - kérdezte értetlenül, amikor meglátta a gépeket, és a tűt a kezében.

   -Eszméletedet vesztetted - mondtam.

   -Mennyi időre ? - rémült meg.

   -Nem tudom. Fogalmam sincs.

   -Miért nincs rajtad póló ? - nézett rám értetlenül.

   -Vérzett az orrod, és a pólóm szorítottam oda. Aztán jött a mentő, és nem volt időm felvenni másikat.

   -Értem - mondta, majd megérintette az orrát, de egyből fel is szisszent. Csúnyán be van dagadva, és tiszta kék, zöld. -Minden esetre szeretném, ha csak nekem mutogatnád a gyönyörű tested - kacsintott, én viszont figyelmen kívül hagytam a beszólását.

   -Rengeteg vért vesztettél, úgy hogy adni kellett, de nem volt a kórházban 0- csoportú vér. Azt hittem, hogy elveszítelek - töröltem le egy könnycseppet. - De Lilla vére is  0-, úgy hogy ő mentett meg - sóhajtottam.

   -Az a görény meg akart ölni - mondta mérgesen.

   -Istenem - bújtam hozzá. - Lilla leütötte, úgy, hogy elájult.

   -Tessék ? - nevetett fel, de eltorzult az arca a fájdalomtól. Úgy sajnálom.

   -Serpenyővel - mondtam.

   -Jól emlékszem, hogy először te akartad leütni serpenyővel ? - karolt át.

   -Igazából igen. Nem volt más a közelben - magyaráztam.

   -A lényeg, hogy minden rendben van - suttogta,  majd megcsókolt.

   -Felhívom a nővért - nyúltam a fejünk feletti telefonért, és közöltem a nővérrel Márk állapotát. Pár perc múlva jött is a doki, de megkért, hogy menjek ki a szobából, addig még megvizsgálja Márkot. Beleültetett a székembe, és kitolt a folyosóra, majd biztosított róla, hogy a vizsgálat után visszamehetek, de addig is nyugodtan egyek. Kigurultam a váróba, és konstatáltam, hogy már reggel kilenc óra van, valamint, hogy Péterék még mindig ittvannak.

   -Na ? - szaladt oda hozzám Lilla.

   -Felébredt - suttogtam, mire ő átölelt. Nekem pedig sokadjára eleredtek a könnyeim, de most végre a megkönnyebbüléstől. - Köszönöm Lilla - szipogtam.

   -Ugyan már ! Ez természetes - mondta.

   -Akkor is. Te mentetted meg.

   -Örülök, hogy segíthettem - egyenesedett fel.

   -Gyere ide hercegnő - ölelt át Péter is. - Minden rendben van - nyugtatott. Mire én csak bólogattam.

   -Az eredményei biztatóak - jött ki az orvos, mire én legszívesebben a nyakába ugrottam volna. - Viszont szeretném még valameddig megfigyelés alatt tartani. Ma biztos, hogy itt fogja tölteni az éjszakát.

   -Rendben. Köszönöm - hálálkodtam.

   -Semmiség - mondta.

   -Bemehetünk ?

   -Be. Csak viselkedjenek, ne terheljék még nagyon.

   -Rendben - bólogattam, majd egy pillanatra visszanéztem a dokira. - És a másik ember ?