"Talpraállás"

9. fejezet

Az elmúlt két hetet végig Márkkal töltöttem. Volt, hogy röpiztünk, vagy elmentünk a parkba, vagy együtt zenéltünk, vagy elvitt vacsorázni, esetleg csak átmentünk egymáshoz beszélgetni. Egyre jobban éreztem magam vele, egyre jobban kötődtem hozzá. Bár lehet, hogy már nem a kötődés, inkább a vonzódás lenne erre a megfelelő szó. Azok a szemek, meg a mosolya ! Imádom a mosolyát. De nem ! Mi csak barátok vagyunk.Egyik reggel fülsiketítő hangot hallottam. Rácsaptam az ébresztőórára, de a hang nem szűnt. Felültem az ágyban, és morcosan vettem tudomásul, hogy valaki lóg a csengőn. Beleültem a kocsimba és álmosan kigurultam az ajtóhoz. Felvettem a kulcsot, és kinyitottam a zárat. Nem láttam az előttem álló személy arcát, mert egy nagy dobozt fogott a kezében.

   -Jó reggelt bébi.

   -Márk ? - kérdeztem hitetlenkedve.

   -Beengednél ? Leszakad a kezem.

   -Persze - mondtam, majd arrébbgördültem az ajtóból. Ő pedig besétált a dobozzal a nappaliba, és óvatosan letette az asztalra. Közben persze gyönyörködhettem egyet a feszülő izmaiban.

   -Ez mi ? - kérdeztem, de ő csak rámvigyorgott a válla felett és kibontotta a csomagolást. Közelebbmentem és bekukkantottam a dobozba.

   -Márk te nem vagy normális ! - sikítottam fel - Komolyan vettél egy elektromos zongorát ?

   -Olcsó volt - próbált megnyugtatni. Hát nem sikerült.

   -Márk ez nem vicces !

   -Nem tetszik ? - kérdezte csalódottan.

   -De ! Gyönyörű, meg tényleg. Köszönöm. De nem fogadhatom el.

   -Dehogy nem !

   -Annyi mindent tettél már értem.

   -De szívesen csinálom.

   -Márk ez már túl sok.

   -Nem sok bébi - mondta majd leguggolt elém és két kezébe fogta az arcom.

   -De igen - suttogtam alig hallhatóan.

   -Meg fogod tartani. Már kifizettem.

   -Mikor ? - kérdeztem, hiszen tegnap késő estig együtt voltunk, most meg… Jézusom ! 11 óra van, én meg csak most keltem fel.

   -Most - suttogta - Most vettem meg. Egyenesen a boltból jöttem. Azt hittem örülni fogsz - mondta, és lehajtotta a fejét.

   -Márk - szóltam, és az állánál fogva megemeltem a fejét, hogy a szemembe nézzen.

   -Imádom. Csak azért haragszom, mert már így is sokat kaptam tőled.

   -Nekem ez nem megterhelő.

   -Nagyon köszönöm - suttogtam és belepusziltam a hajába, ő pedig átkarolta a derekam - Akkor legalább játssz valamit - kértem mosolyogva.

   -Ezer örömmel - mondta, majd felpattant és kicsomagolta a szintit. Kivette a dobozból, és az asztalra helyezte, majd bedugta a konnektorba. Leült a székre, és elkezdte játszani Elton Johntól a Sorry Seems To Be The Hardest Word-öt. Odagurultam mellé, és ráhajtottam a fejem a combjára, majd elkezdtünk énekelni. Csodálatos ez a szám, és Márk csodálatosan játszotta, valamint énekelte. Nagyon jól szólunk ketten együtt. Miután befejezte a dalt a kezével simogatni kezdte a fejem.

   -Mielőtt kimentem, volt egy zenekarunk - mondta hirtelen.

   -Komolyan ? Hogy hívták ?