Reggel korán keltem, hogy elmehessek még délelőtt az egyetemre. Hét órakor csörgött az órám, ami felvert mély álmomból. Pedig olyan szépet álmodtam. Most először nem volt rémálmom a baleset óta. Elég sok dolog történt velem most először az a szörnyű nap óta. Egy csodálatos mezőn ültem, rengeteg virág között. Olyan jó illatuk volt. Aztán egyszer csak ott állt előttem Márk. Lehajolt, megfogta a kezem és felsegített. Én pedig lábra álltam. Aztán elkezdtünk kergetőzni, mint a gondtalan gyerekek. Csicseregtek a madarak, hét ágra sütött a nap. Egyszerűen tökéletes volt minden. De ez csak egy álom volt, és az álmoknak hamar vége lesz.
Nagy nehezen kinyitottam a szemem, és felültem az ágyban. Először nem is jutott eszembe, hogy miért is keltem ilyen korán. Aztán beugrott. Az egyetem. Átmásztam a székembe, majd kimentem a konyhába. Megfőztem egy kávét és megreggeliztem. Reggeli után hajatmostam, majd megszárítottam. Ma is szoknyát veszettem fel, egy egyszínű inggel. Elgondolkodtam azon, hogy begöndörítsem-e a hajam. Van egy hajvasalóm, őszintén szólva, nem tudom, hogy miért is, hiszen szögegyenes a hajam. De elméletileg azzal is be lehet göndöríteni a hajat. Megpróbálom. Nem vesztek vele sokat. Ha nem sikerül, akkor kivasalom. Előkotortam a fiókból, és bedugtam a konnektorba. Közben csörögött a telefonom. Ki hívhat ? Nem nagyon szoktak telefonon hívni, csak anya, Dávid és Péter. De korán van még ahhoz, hogy fent legyenek. Odaértem a telefonhoz, de ismeretlen számot jelzett. Kissé félve, de felvettem.
-Szia Iza - köszönt bele egy ismerős hang.
-Helló Márk- üdvözletem mosolyogva.
-Mikor mész az egyetemre ?
-Kilenc felé tervezek indulni.
-Most háromnegyed nyolc van. Akkor 20 perc múlva ott vagyok nálad.
-Rendben - most már vigyorgok. Hihetetlen, hogy milyen jó hatással lehet az emberre egy barát. Kizártam a bejárati ajtót, majd visszamentem a hajvasalóhoz és elkezdtem göndöríteni a hajam. Beletelt egy kis időbe mire ráéreztem arra, hogy pontosan hogy is kell csavarni, de végül sikerült. Miközben csináltam a hajam bekapcsoltam a rádiót, és megfeledkezve magamról hangosan énekelni kezdtem.
-Never gonna give you up,
Never gonna let you downNever gonna run around and desert you - énekelte egy férfi hang, méghozzá Márk. Azta, de jó hangja van !
-Never gonna make you cry
Never gonna say goodbye
Never gonna tell a lie and hurt you - fejeztem be a dalt.-Nem csak a táncban voltál tehetséges - lépett közelebb, és adott egy puszit az arcomra.
-Hanem a hamis éneklésben is ? - kérdeztem nevetve.
-Ugyan már ! Nagyon jó hangod van.
-Szerintem te hallottál először énekelni - mosolyogtam szégyellősen.
-Egy újabb első, amit velem osztasz meg - vigyorgott.
-Úgy látszik - mondtam, majd visszafordultam a tükör felé.
-Tetszik a frizurád - lépett mögém, és a vállamra rakta a kezeit.
-Köszönöm - mondtam, és elpirultam a bók miatt. Begöndörítettem az utolsó tincset is, majd a szobám felé vettem az irányt, hogy feltegyek egy kis sminket. Márk végig követett. Megállapodtam a sminkasztalom előtt, és elővettem a szükséges dolgokat. Alapozó, púder, ecsetek, highlighter, szemhélypúder paletta, szempillaspirál, tus, szemöldökceruza és rúzs. Feltettem az alapozót, rá a púdert, majd a highlightert. Közben a tükörben összetalálkozott a tekintetünk, és Márk rosszalló pillantást vetett rám. De figyelmen kívül hagytam, és folytattam a munkát. Megcsináltam a szemöldököm, majd nekiláttam a szememnek. Natúr színeket választottam, mert mégis csak egy egyetemre megyek. Húztam magamnak egy cicás tusvonalat, majd feltettem egy barnás árnyalatú, matt rúzst. Meg vagyok elégedve a végeredménnyel. Megfordultam, hogy kikérjem Márk véleményét.

STAI LEGGENDO
"Talpraállás"
Storie d'amoreEgy átlagos történet, egy nem éppen átlagos lányról. Bella épp hogy megkezdte karrierjét prímabalerínaként, autóbalesetet szenvedett, és lebénult. Vajon sikerül neki talpraállni ? Édesapámnak, aki örökké az én királyom marad !