Holdfény (befejezett)

Április 6., kedd - II.

– Jó gyomrod van, kölyök! – hallott egy hangot a feje fölül, a következő pillanatban megérezte a körülötte lévő embereket, voltak vagy nyolcan. Tudta, ha nincs szerencséje, itt hal meg, de legalább magával visz néhányat a halálba. Villámgyorsan felpattant és egy hatalmas ugrással eltávolodott a tetemtől. Mire földet ért, már kezében volt a kard, harcra készen. A véres arcú, hosszú lobogó hajú, vörösen világító szemű fiú félelmetes látvány volt, ahogy kissé félrefordított fejjel a hang forrása felé nézett.

Szinte közvetlenül a halott férfi mellett egy fiatal nő állt. Valamivel magasabb volt Kavicsnál, karcsú termetével, rövid hajával, keskeny csípőjével és alma formájú melleivel egészen fiús volt, de hosszúkás arca biztossá tette, hogy nőről van szó. Nem volt szép, szemei vörösen világítottak, szája vérvörösre festve, bár Kavics nem volt benne biztos, hogy csak rúzs volt. Azonnal felismerte, rögtön el is tette a kardot és a nő felé indult, aki végigmérte és elhúzta a száját.

– Nem sokat nőttél az utóbbi időben, Javier!

– Te viszont sokkal öregebb lettél, Alene – mondta a fiú komoly arccal.

– Nem lett jobb a modorod sem.

– Te viszont ugyanúgy hátulról támadsz.

– Akkor mindketten hűek maradtunk önmagunkhoz – mondta a nő és elnevette magát. Ölelésre nyújtotta karjait, de Kavics óvatos volt, a helyén maradt és körülnézett. Alene elmosolyodott.

– Csak a testőreim, őket érzed.

– Igazán segíthettek volna – mordult fel a fiú.

– Más küzdelmébe nem szólunk bele, ők elsősorban engem védenek és nem másokat, még akkor sem, ha az illető az én kedves kis kölyökvámpírom. Na gyere ide!

Kavics odalépett hozzá és megölelte. A nő végigsimította a fiú haját és óvatosan megtapintotta a vállán lévő sebet.

– Most összevérezted a ruhámat, kölyök, gratulálok. Na nem baj, ma este még úgyis véres lett volna, néha én is ilyen malac módon szoktam enni.

– Ittam a véréből – mondta Kavics tűnődve. – Lesz valami bajom tőle?

– Nem ez lesz a legnagyobb bajod. Szinte csak olyasmit tettél eddigi életedben, ami az Angyalok szerint bűn. A saját törvényeid szerint élsz, harcolsz az Angyalok ellen, a lányok helyett inkább a helyes kisfiúkat kergeted, megszöktél az Angyaloktól, ezer éve keresnek és most megöltél kettőt közülük. Egyébként az Angyalok vére iható, nem különbek ezek, mint mi, fizikailag semmiképpen. De mostantól kezdve sokkal óvatosabbnak kell lenned.

– Eddig is óvatos voltam – mondta Kavics. Alene elmosolyodott.

– Amikor megkaptam az üzeneted, azt hittem, megint elvesztetted a kardod.

– Nem, most nem. Erre már nagyon fogok vigyázni. Most egy másikat szeretnék.

– Két kard? Nem hiszem, hogy elég tudásod lenne ahhoz, hogy két karddal harcolj. Eggyel kitűnően bánsz, de a régi mesterek közül is csak kevesen voltak rá képesek, hogy két pengével küzdjenek. Vagy Quassian nyomdokaiba kívánsz lépni?

– Nem nekem kellene – mondta Kavics. Alene elgondolkodva nézett rá.

– Ezek szerint van valakid.

– Azt hiszem, igen. Sokat gondolkodtam rajta és talán most van itt az ideje.

– Nagyon remélem, hogy jó úton jársz, Javier. Sokat gondolkodtam rólad és mindig is féltettelek. Nem könnyű ez az élet gyerekként.