Holdfény (befejezett)

Március 18., csütörtök - II.

Már vártak rá.

Hevesi három haverja, kettő pont azok közül, akik ott voltak a szeméttárolónál, Molnár és még valaki, egy nagyobb fiú, Dávid még soha nem látta, de biztos volt benne, hogy őt akarják ráuszítani. Azonnal sarkon fordult, fel akart szaladni a másodikra, hogy szóljon a tanároknak, mert tudta, ebből hatalmas verés lesz, de már rá is vetették magukat. Azt hitte, ott helyben agyonverik, de csak megfogták és bevonszolták a vécébe. Nem ellenkezett, pontosan tudta, hogy nincs értelme, hirtelen arra gondolt, mekkora hiba volt Kavicsra rázárni az ajtót. Odabent körbevették. Molnár, aki most átvette a vezér szerepét, odaállt elé.

– Idefigyelj te köcsög! Vagy megmondod, ki intézte el a Hevesit, vagy beleverjük a fejed a vécébe. A faterja is ideges, tőle is kaphatsz, ha nem mondod meg.

Beszéd közben úgy hadonászott a kezeivel, mint azok az idióta négerek a videoklipekben, akik mindenáron nagynak és erősnek akarnak látszani. Dávid nem is tudta, mit gondoljon. Kissé félelmetes volt, de inkább csak szánalmas, ennek ellenére megijedt, mert tudta, bármennyire is nevetséges, amit ez a fasz művel, azért kaphat egy pár pofont és nem akarta, hogy kiverjék a fogait. Molnár várt néhány másodpercet, aztán megragadta Dávid pólóját.

– Na mi a fasz van? Megmondod vagy verjük szét a fejed?

– Nem ismerem – mondta halkan. Molnár megcsóválta a fejét.

– Rossz válasz. Utolsó lehetőség: nevet és címet akarok!

– Nem tudom...

– Te akartad, baszd meg!

Ketten megfogták és bevonszolták az első fülkébe. Valaki felhajtotta a vécédeszkát és Molnár kirúgta Dávid lábait. Térdre esett, ketten a karjait fogták és csavarták hátra, feje néhány centire volt a kagylótól. Hirtelen az villant át az agyán, vajon mikor járhatott itt a takarítónő. Molnár hangját hallotta valahonnan a háta mögül.

– Baszott jószívű vagyok, kapsz még egy lehetőséget. Ha megmondod, hol van az a kis tetű, talán nem fojtunk bele a szarba. Eeeegy... kettőőőő... háááát ezt most elbasztad! Nyomd bele!

Valaki felröhögött, két kezét teljesen hátracsavarták és egyszerűen belenyomták a fejét a kagylóba. Dávid szorosan behunyta a szemét, a száját is csukva tartotta és amikor érezte, hogy az orra érinti a kagyló hideg porcelánját és a benne lévő kevés hideg vizet, majdnem elhányta magát. A fiúk röhögtek, valamelyik ivásra bíztatta, aztán Molnár előrenyúlt és lehúzta a vécét. Dávid majdnem felsikoltott, amikor a hideg víz az arcába csapott. Bár tudta, hogy a tartályban tiszta víz van és akár ihatna is belőle, mégis felfordult a gyomra. Megpróbálta tartani magát, késekre, vérre gondolt, szuggerálta magát, hogy ha ennek vége, úgyis megöli őket egytől egyig. A fiúk kurjongattak a háta mögött, Dávid nem értette, miért nem néz már be egy tanár, ezt odakint is hallaniuk kell. Megpróbálta kirázni füléből a vizet, a szorítás egy kicsit enyhült, de még mindig nem engedték el. A szemét sem merte kinyitni, félt, hogy valami fertőzést kap. Aztán hirtelen minden elcsendesedett.

Dávid rosszat sejtett, elfojtott röhögést hallott csak, aztán érezte, hogy a jobb oldali karját fogó ember arrébb mozdul és sejtette, hogy valaki még odaállt a kagyló mellé. Dávid szíve gyorsabban kezdett verni, amikor felfogta, hogy ez mit jelent és amikor meghallotta a jellegzetes hangot, egy cippzár lehúzását, hirtelen összeszedte minden erejét. Fel akart állni, már az sem érdekelte, hogy karjait kicsavarták, hogy mindenét összevizezi, csak menekülni akart az elől, ami várt rá. Már-már hisztérikusan próbálkozott, ketten alig tudták tartani és egy rövid, nagyon rövid pillanatra úgy tűnt, sikerült kiszabadulnia.

– Maradj már nyugton, a kurva anyádat!

A fájdalom villámcsapásként érte, valaki hátulról a lábai közé rúgott, Dávid azonnal összeesett, nem volt képes másra, csak valami halk nyöszörgésre, összegörnyedt és érezte, hogy kínjában bepisil. A nedvesség érzése borzalmas volt, megalázó és undorító. Még soha nem érezte magát ennyire tehetetlennek, aprónak és feleslegesnek. Képtelen volt már bármire, sós könnyek folytak le az arcán és kibukott belőle a sírás, de ez senkit nem érdekelt. Újra a kagylóba nyomták a fejét és amikor gonosz röhögés közepette érezte, hogy valami meleg, csípős szagú izé folyik végig az arcán és a nyakán, már csak zokogni tudott. Aztán ennek is vége lett, a fiúk egyszerűen otthagyták és kivonultak. Dávid pedig ott ült a földön, egyik karjával a vécékagylót ölelve és keservesen sírt.

Nem tudta, mennyi idő telt el, két perc, tíz vagy egy egész óra, amikor végre magához tért. Kinyitotta a szemét és végignézett magán. Pólója foltokban vizes volt, a nadrágján elöl nedves folt, szerencsére nem nagy, de érezte, hogy alsónadrágja átázott. Haja nedvesen lógott a nyakába. Tétován végighúzta kezét a nyakán, majd megszagolta kezét. A következő pillanatban térdre esett és belehányt a vécékagylóba.

Alig tudta abbahagyni, már fájtak az izmai, kezei görcsösen kapaszkodtak a kagyló peremébe, mély lélegzetet vett, lehunyta szemét és várt. Kis idő múlva megnyugodott, száját pólójába törölte és felállt. Levette a pólót és a sarokba dobta, aztán lerúgta a cipőit és lerángatta magáról a nadrágot. Szürke alsónadrágján nedves folt éktelenkedett, szinte hitetlenkedve simította végig. Valóban bepisilt volna?

Lehúzta az alsót és a póló mellé dobta. Belepisilt a kagylóba, majd lehúzta. Most mi legyen? Felemelte a pólót, a háta még száraz volt. Nekiállt, hogy valamennyire megszárítsa vele a haját. Az előtérben ott volt a táskája, benne a tegnapi tornaruha, mert még nem pakolta ki belőle. Szerencsére tegnap rossz idő volt, melegítőt hozott magával, mert odakint futottak három kört. Belebújt a nadrágba, a pólót és az alsónadrágot belegyömöszölte a táskájába, felvette a cipőjét, belekotort a táskába és előhalászta a tornatrikóját. Felvette és végignézett magán. Mintha csak tornaóráról jönne, bár a haja túl vizes. Nem baj, most már nem lesz baj. Óvatosan kilesett az ajtón, senkit nem látott. Végigment a folyosón, ki a kapun és futásnak eredt. Megállás nélkül futott egészen hazáig, előkaparta kulcsát, kinyitotta az ajtót. Egyenesen a fürdőszobába ment, levetkőzött és beállt a zuhany alá. Háromszor mosta meg a fejét, sokkal alaposabban, mint szokta, először tusfürdővel fürdött meg, aztán szappannal, olyan vadul szappanozta magát, hogy körmével felsértette a karját. A fájdalom magához térítette, megállt és belenézett a tükörbe. Csak nézte önmagát, a szőke, vizes hajú fiút helyes kis pofijával, nagy könnyes szemeivel, majd lekuporodott a kád sarkába és újra sírni kezdett.