Holdfény (befejezett)

Május 30., vasárnap - I.

Az emberi világnak voltak előnyei. Kavics, bár képes volt megélni a civilizáció minden vívmánya nélkül, nem különösebben zavarta, ha nem talált kényelmes szállást, nem várta meleg étel és tisztálkodási lehetőség, de ha ki tudott használni valamit, amit az emberek saját kényelmük érdekében hoztak létre, gondolkodás nélkül megtette. Néha meglepte, hogy azok a társai, akikkel eddig találkozott, szinte kivétel nélkül idegenkedtek az újdonságoktól, soha nem lettek volna képesek arra, hogy hosszabb ideig nagyvárosban éljenek, számítógépet használjanak vagy autót vezessenek. Pedig ők megtehették volna. Az ő számára ez sokkal nagyobb kockázattal járt.

Sokáig töprengett, mit tegyen, hogyan juttassa vissza Dávidot a tanyára anélkül, hogy mások segítségét kelljen kérnie. Végül úgy döntött, Andrea kocsiját fogja használni. Tudta, hogy az emberek által felállított szabályok szerint nem lenne szabad vezetnie, de nem volt más választása. Éjszaka indultak el, igyekezett elkerülni a nagyobb utakat, néha csak reménykedett benne, hogy éppen arra megy, amerre kellene. Kétszer is félre kellett állnia, mert szemből rendőrök közeledtek és nem akart találkozni velük. Ők sem jelentettek volna nagyobb akadályt, de azt már megtanulta, hogy ők valamiért fontosabbak voltak, mint az átlagemberek és az ő eltűnésüket, esetleges halálukat mindig sokkal nagyobb felfordulás követte és erre most nem volt szüksége. Más körülmények között talán még kereste is volna a lehetőséget, hogy beleköthessen egybe, egész életében gyűlölte a rendőröket, csendőröket, katonákat és egyéb fegyveres embereket, akik valamilyen módon a rendet tartották fent, mert ezeknek mindig volt valami baja az olyanokkal, mint ő. Kavics és társai nem illettek bele a társadalomba és nem is vágytak arra, hogy úgy éljenek, mint a többiek.

Mostanában nem vezetett autót, egy kis időbe telt, amíg újra megszokta. Szerencsére elég magas volt ahhoz, hogy kényelmesen kilásson a kocsiból és Dávid sem okozott különösebb gondot, mivel a bajok megelőzése céljából megkötözte és a kibélelt csomagtartóba tette. Alig várta már, hogy odaérjenek, szerette volna maga mögött hagyni az egészet. Két napja ment rá arra, hogy eltüntessen minden áruló nyomot a lakásból. Nem kellett volna megtennie, de úgy gondolta, sokkal egyszerűbb lesz, ha eltűntként keresik majd Andreát, mint ha megtalálják a döbbenetes állapotban lévő holttestet a szoba sarkában. Így is lesz elég baja, amikor Dávid rákérdez majd, mi történt az anyjával. Még nem tudta, hogyan fogja megmondani Dávidnak, mit tett. Egy pillanatra még az is felmerült benne, hogy magára vállalja a dolgot, de rájött, hogy semmit sem nyerne vele, csak a meglévő problémákat súlyosbítaná. Semmit sem tehetett és ezt olyan nehéz volt elfogadni.

Felnézett az égre, a hold állásából ítélve már hat órája úton volt. Régen oda kellett érnie, de mivel nem volt biztos abban, merre is halad tulajdonképpen, úgy tippelte, még legalább egy óra, mire megérkeznek. Megállította az autót az út szélén, kiszállt és hátrament, hogy ellenőrizze Dávidot. Felnyitotta a csomagtartó tetejét, a halvány világításban ott feküdt a szőke fiú, összekötözött kézzel és lábbal. Aludt vagy legalábbis csukott szemmel feküdt. Kavics nézte egy darabig és Vasquezre gondolt. Vajon mire gondolt, amikor ő feküdt ott ájultan az átváltozás közben? Neki is voltak kételyei? Milyen jó is lenne, ha még élne és tudna valami tanácsot adni! Bár néha az ő tanácsai sem értek semmit.

Hirtelen úgy érezte, mindaz, amit eddig tett, teljesen felesleges volt. Ha Dávid megtudja, mi történt, őt fogja okolni érte, mert valakit okolnia kell. Most, hogy átváltoztatta, mellette kell maradnia, nem csak a törvények miatt, hanem azért is, mert Dávid még nem készült fel új életére. A kérdés az, a fiú hajlandó lesz-e mellette maradni. Ha nem, el fogja engedni, mert nem akar harcolni. Talán ez túlságosan kényelmes megoldás, de úgy érezte, a fiú akarata ellenére nem tehet semmit, bármit is érezzen. Szeretetet nem lehet kierőszakolni. Újra egyedül lesz, ki tudja, mennyi ideig. Már megszokta.