Királyom ( Befejezett)

18. fejezet

- Értettük. Nem kell folytatni. - Mondta Mária szemrehányóan.
- Nézd Kaname. Tudok segíteni.
De neked is és Iorinak is felismerhetetlennek kell lennetek. - Mondta az ősz hajú-
- Iorit nem fogják. A haját levágta harc közben.
Mária hangosan felnevetett. Nagyon szép nevetése van.  Olyan mint Kaname uramnak.
- Látszik , hogy ő vágta. Borzasztó - törölte le az egyik könnycseppet mely a nevetés válltott ki belőle.
- Mária , Iori az életéért és az enyémért küzdött!
- ifju király te is tudod , hogy Mária a hajszobrászatban nagyon jó.
Mária. Kezelésbe vennéd őket?
Megcsillant a szeme. Mosoly terűlt el az arcán. Azt hiszem kirázott a hideg tőle.
- Rendben. De Iorival kezdem. S mikor végeztem ,  csak akkor láthatják egymást.
Micsoda gyermeki gondolkodás - jutott az eszembe miközben látom ahogy királyomat rángatja ki az ajtón.
Bezárta az ajtót majd ki jól végezte dolgát összecsapta tenyerét és egy fiókból előszedett egy csomó hajkefét , s más egyéb női dolgot.
Nyeltem eggyet.
- Ülj le kérlek.
- I-Igen is.
Hangja olyan furcsa volt. Ismeretlen. Akárhogy nézem.
Ekközben a Luis nevezetű férfi odajött hozzám majd homlokát az enyémhez nyomta.
- Hadvezér fiam hadsereget gyűjtök neked , hogy véghezvigyed amit kell.
Elvezeted őket? Csatában vezetőjük leszel?
- Igen!
Szemünkben égett a tűz.
Ellêpett mellőlem majd szájon csókolta feleségét.
- Vigyázz magadra kérlek!
Csak egy mosollyal nyugtázta az aggódó szempárt ami rá vetűlt.
Elszakadt felesége öleléséből  és eltűnt az ajtó mögött.
Mária csak rám nézett. Elöszedegette lassan az ollót és a hajkefét.
Lassan mögém lépett majd fésűlni kezdte máramár rövid hajtincseimet.
- Nem tetszik ez a kapcsolat Kanaméval. Tudom , hogy nem nézel rám anyádként , de én igenis sokat gondoltam rád.
Sokszor elképzeltelek. Sokat festettelek.
Igaz. A festményeken a szobában nem csak Kaname uram volt látható.
Alig hasónló hozzám a képek. De azért tudtam , hogy melyik vagyok én.
- Kaname fél szemére megvakult igaz?
- hogy vette észre?
- tudom , ha valami nem stimmel.
*Nyissz* egy kis hajam a padlóra hullott éllettelenűl.
- Beteg volt nemrég. És ez volt az eggyetlen módja , hogy megmentsük az életét.
- És ti már.. hogyan mondjam.. már voltatok eggyütt?
- N-nem dehogy.  Mi még nem...
- Értem.
Hajszálaim hullottak a padlóra s jó érzés volt , hogy birizgálják a fejem.
Közben a képeket nézegettem. Nagyon szép volt az összes.
S némelyiken Sasok is voltak.
- Mária, ezek a Sasok honnan jöttek?
- Régen rengeteg éllt itt. Hűséges egy állatok. S ez a föld volt az otthonuk. De sajna gyakran van hideg. És nem bírják az időjárást.
Utolsó nyisszantások és újra a fésű végígszántotta a már valahogy kinéző hajamat.
- Iori. Van egy ruha. Amit még régen megtartottunk. Kanaménak és neked is tökéletes lenne.
Odasétált egy szekrényhez. Hosszú ruháján a szoknya kissé meglibbent s haja is követte mely elszakadt dereka mellől.
Elöszedett egy barna színű ruhát. Hasolnó ahhoz amit hordok.
De erről árúlkodik , hogy gazdag családból való emberé vólt.
- Tessék -adta a kezembe- vedd fel kérlek.
Összeszedte a holmiját és kiment a szobából
Utóljára visszafordúlt.
- Maradj itt. Jövök rögtön. Addig vedd fel a ruhádat.
Ezzel ki is ment.
Ránéztem a ruhára. Ez külön volt minden eggyes része. Nem takart annyira mint az ami most rajtam van. Levetköztem telljesen meztelenre.
Felvettem a szürke nadrágot s bekapcsoltam az övet rajta.
A barna felső ruházat tele volt arany mintázattal , díszítéssel.
Felvettem. A méret pont jó volt. A mozgás sem volt nehéz.
Ezek után egy öv szerűséget láttam rajta egy kard tartóval. Derekamra nagyon nagy lett volna. S ezért áttettem vállamon és kardomat belehelyezve magamra kötöttem.
Kezemre való bőrből készűlt anyag kerűlt elő. Itt ékkövek díszelegtek.
Felhúztam hát.
S az erős bőr cipőt is magamra vettem.
Furcsa volt viselni.
A gyűrűm nem látszort rendesen , csak akkor ha ökölbe szorítom a kezem.
*Kopp*
- Iori ,bemehetek?
- ühüm.
Mária jött be.  Kezében valami tárgyal.
- Jól áll. Az apádé volt. Hasonlítasz rá. - mosolyodott el-  kérlek ülj vissza.
Hajamat újból kifésűlte. Aztán valami fémet éreztem s a hajam eltünt tarkóm mellől.
- Mi ez?
- Egy hajdísz. Könnyebb lessz harcolni ha a hajad nem akadályoz.
Késszen vagy. Maradj itt. Kanamét is átalakítom - s ezzel el is tűnt az ajtóból.
Leültem s vártam.
Már sétállgattam, fel s alá mászkáltam unatkozás közben. Már a nap is kezdett narancsra válltani. Az ablaknál megálltam s kitekintettem. Szép hely ez. Az erdő körülölel. A fák nyáron is hűvössé varázsolják a környéket.
Mi lessz most?
Hadsereg indul... Újra ölnöm kell. S nem csak egy embert. Gyermekek apjukat, vagy családtagjukat, rokonaikat ölök. Vagy engem ölnek meg. Készen állok a halálra?
Elvégeztem amit kell?
Nemtudhatom.
Az ablak tükrében megláttam saját képem mását.
Hát alig ismerek magamra. Sosem néztem így ki.
Eléggé lefogytam. Furcsa. Nőies alakom van. Vagyis kis izmokkal.
Nemtudom leírni magam.  Vártam s vártam. Lámpákat gyújtottak a házban. A horizonton még látszódótt egy csíkban a nap fénye. Denevérek repdestek s vadásztak.
*Kopp* *kopp* *kopp*
Iori gyere abba a szobába ahol be voltál zárkózva. Hagylak benneteket hadd .. ühm.. "nézzétek egymást"
De kérlek halkan menj mert viszhangzik a ház.
- Igen is.
Gyermeki izgalommal indúltam neki az " útnak".
Szinte szaladtam a lépcsőn mikor az az ajtó elött álltam.
Egy kép villant meg mikor még gyermekként királyom szobályába rendeltek. Az az izgalom átjárt.
Kopogtam.
Hallottam egy halk "igent" és benyítottam.
Meghajoltam szokásosan majd fejem egy Tündérre melyet a gyermeknek mesélnek éjjel , egy férfira szegeződött.
A Szívem leállt. Megfagyott ,mint télen a virág szírmai.
Gyönyörű hófehér lett a haja mely vállára majd hátára hullott.
Kék és arany színű ruhában volt mely gyöngéden hullott testére.
Mint a szellő olyan volt a megjelenése. Tiszteletet parancsoló s ámulattal teli.
Nem evilági teremtmény arra rájöttem.

Iori jelenleg

Kaname ur, jelenleg