Királyom ( Befejezett)

4. fejezet

Alig aludtam az éjjel. Szinte végígjártam az egész napomat.
Belepirulok akárhányszor belegondolok , hogy lenyalta a vért ah arcomról. Miért csinálhatta ezt? Nem értem. De nem is gondolkozom tovább. Kelés van. Már vörös az ég alja. Nagynehezen felszerelem magam. Új ruhákaz kaptam. Nagyon szépek. Az egyik különösen. Ezt jelöltem ki eggyenruhámnak. Telljesen kék. Vagyis a cipő hollófekete.
Felvettem egy köpeny szerűségű kék anyagú ruhát. Bokámig ért s mint az árnyék úgy suhogott mögöttem. A kékes feketés nadrágomon még egy kard-tartó is volt. És egy derék-övvel a felső testemet eltakarva összekötöttem. Odasétáltam egy tál vízhez. Belenéztem. Hajam már vállamig ért. Összekötöttem. Megmostam az arcom és készen a napra. Belopózok Misaki szobájába. Alszik. Kuncogok eggyet és leülök az ágy szélére. Feléhajolok és az eggyik kezemmel megcsikizem. (Másik kezem a vágás miatt amit a kard tett be van kötözve).
Megugrott és elkezdett nevetni. Kis idő múlva abbahagytam. Tudom, hogy szereti ha csikizem. De nem esek túlzásba.
-Misaki , mit csinálsz mostanában?
Nagy mosolyra húzta a száját.
-Én irányitok itt.mindent. segítek a Királynak. Hallom van egy ember akinek segít.
-az én vagyok.
-Miiiii? Ja tényleg. Mi ez a ruha? Mi az a kard?
-Testőrnek tanulok. Szuper ugye?
-Azta. Hozzád illik ez a szerep.
De miért pont a Király tanít téged?
-Magamtól is ezt kérdem.
Csiripelnek a madarak. Hallom ahogy már ébredezik a természet. A szobát betölti a sárga napfény.
-Mennem kell Misaki. Várnak a mai teendők.
-Rendben. De vigyázz magadra. -nézett a bekötött karomra- majd visszafeküdt az ágyra.
Mosolyogtam eggyet és kiléptem a hatalmas labirintusra emlékeztető folyosókra. Egyenlőre nem akarok mást mint a fámon üldögélni.
                          ...

Fenn a fán vagyok. Olyan messzinek tűnik az a pillanat amikor az első beszélgetésünk volt Kaname urral.
Máris válltoztam. Néhány nap így megváltozztatja az embert?
Lassan 16 leszek. Itt a mi "kis" országunkban már szinte felnőtt.
-Iori! -Iori!
Ajjaj biztos a király... Keres.. próbálok elbújni az ágak mögött. de ez a kék ruha eléggé rikító.
-Iori hát megvagy!
Fenébe .. a hangja...
-K -Királyom?
-Iori gyere le onnan kérlek. Mennünk kell.
-De hova?
- 2. Lecke.
-2.lecke?
Lemásztam a fárol. Kaname úr megfogta a kezem és futni kezdtünk. Húzott magával. Köpenyem suhogott a szélben. Csak az árnyékunkat láttam. Két árnyék amik mellettünk futnak a kőfalon.
A Lovarda elött lefékeztünk. Vagyis Kaname úr megállt én meg mielött eleshettem volna karjaival megtartott.
Fülemig elpirúltam.
-k-köszönöm.
- Nincsmit Iori.
Körűlnéztem. Egy ló áll néhány méterre tőlünk.
-Uram ugye nem?
- De igen. Ma lovagolni fogsz megtanúlni.
- Nem lenne korai? Hisz még a kardforgatást is tanulnom kell.
-megvan tervem. Kérlek ne vond kétségbe a dötéseimet. És most pattanj!
Nem mozdúltam. A ló már elöttem állt. Hatalmas egy állat. De persze a lovak nem kis őzikék.
-vagy úgy.. félsz?
- Uram még soha nem lovagoltam.
Kisebb mosolyra húzta a száját. Felüllt a ló hátára. Lefagytam. Olyan gyönyörű ez a látvány. Éjfekete lovon. Egyszerűen a szívem ki akart ugrani a helyéről.
Felém nyújtotta a kezét. Én annyira elbűvölve néztem, hogy észre sem vettem. Már ott ültem a lovon. Nagyon megijedtem. Már kezdtem bepánikolni amikod mindkét kezemet a derekára fogta s így ráhajolva kellett helyezkednem.
Kicsit remegtem. S a Szívem sem hagyta el a szapora kalapálást.
- Hm- félsz?
- N-nem dehogy...
Elinditotta a lovat. Én rögtön rászorítottam Kaname uramra. Olyan vagyok mint egy kisgyermek aki fél. Ezt nem engedhetném meg magamnak.
Éreztem ahogy gyorsítunk. Eggyik kezét a kezeimre helyezte.
Olyan meleg a keze.
S ahogy hozzámér nyugtató.
- Uram. Hadd száljak le.
-mindjárt mindketten leszállunk.
Köpenyem szállt utánunk. A ló hasított a szélben. Mint egy álom ahol a királyom teste melege az ami boldoggá tesz.
Egy mezőre értünk ki.  A messzeségben egy hatalmas ringlófa állt egymagában.  A fa egyre nagyobb és nagyobb lett , míg már allatta nem voltunk. Megálltunk.
-Iori. Elengedhetsz.
-oh. Igen. Elnézést.
Leszállt majd derekamnal fogva leemelt a magas ló hátáról. Kezei akkor is a derekamon pihentek mikor már a földön ,elötte álltam.
Kezei lassan a nyagam felé vándoroltak. A nyakamról az arcom felé. Igézve álltam s nem akartam moccani. Vagyis a testem nem mozdúlt egyenlőre. Ujjai ajkaimag simogatták. Ami jó , bizsergő érzést válltott ki belőlem. Kezdett felém hajolni mikor a kezem és a lábam egyszerre maguktól mozdúltak. Kezemmel eltóltam magamtól s a lábaim a fához vezettek. Onnan egy magasabb ágra másztam.
Kaname úr odasétált a fa törzséhez de nem mászott fel. Feltekintett rám. Kisebb szomorúságot láttam a szemében.
- Miért futsz előlem?
- uram nem szabad  , hogy ön és én..
- Kedvelsz igaz? Ne tagadd kérlek.
- nem , nemtudom. Kérem én.... nem tudom.
- Megmutassam?
Lassan felfele kezdett mászni. Alig fogtam fel mire ő is azon az ágon ült ahol én. Lassan az ajkait az enyémhez nyomta. Nyelvével bebocsájtást kért , amit meg is adtam. Nyelvünk táncot lejtett egyszer az én máskor az ő szájában. Levegőhiányunk miatg kellett szétvállnunk.
Éreztem  , hogy elgyengülök. Homályos lett a lombkorona.
És elájúltam.