Királyom ( Befejezett)

13. fejezet

Szédűlök, s rosszúl vagyok.
Gyengélkedőn vagyok. Királyomról patakzik a víz, s nagyon magas láza van. Talán állmodik. Magában beszél.
Miért nem vettem észre, hogy nincs jól?!
Borzalmas vagyok.
Nemtudom mit kéne tennem. Az ország orvosai látták de nem tudják mi baja lehet s a gyógyszerek sem hatnak. Már 3 nap így tellt el. Hol jobban hol rosszabbúl. S én tétlen vagyok.
Mint szerető nem foghatom a kezét ha ott vannak. Nem szólhatok hozzá kedvesen.
-Iori gyere velem!
-Igen.
Rápillantottam királyomra s búcsúul egy (amit nem láthattak) csókot nyomtam a homlokára.
Hosszú termeken mentünk keresztűl mire megérkeztünk a konferencia terembe.
Ott ült néhány tanító, az orvosok s aki bevezetett ide Keisuke úr.
Hatalmas kerek asztalhoz kellett leűlnöm. Arany mintázat néhol ezüstel keverve. Mindenkinek bort öntöttek.
Nem fohadtam el. Helyette vizet különböző izekben féleséget ittam.
Minden sarokban egy egy katona állt.
Festmények sokasága rózsamintázattal.
-Iori te éltél vele a legutobbi 9 évben.
Mond volt valaha is beteg?
- Nem uram. Még a legkisebb megfázása sem volt.
- Mond van az országodban olyan gyógyító aki segíthetne rajta?
- Az utazást nem bírná a királyom.
-Az biztos und nagyjon beteg lenni ezétt nein birni út! -szólalt meg egy Német orvos-
- Uraim! Már tudom ki segíthetne Kaname uramon!
-KI?? -jött az egyhangú válasz-
- Van egy füvész a közeli erdőnkben. Hal elindulok el tudom ide kozni. Lóval 1 napi járás!
- Bízol abban a Fűvészben?
- Igen uraim.
-Akkor LOVAT NYERGELJENEK ENNEK AZ IFJU HADVEZÉRNEK DE NYOMBAN! -Intézte e szavakat a lekgözelebbi katonának. - Iori te pedig készűlj fel!
- Igenis Uram!  -Álltam fel s kiegyensedve királyom szobája felé viharoztam el.
Nagyon rosszúl festett. Vizes ruhát raktam a fejére ,majd a füléhez hajoltam.
-Megteszek mindent. Tartson ki!
-Iori.... Hallottam elhalo hangját.
Adtam szájára egy csókot s megszorítottam kezét.
-Jövök uram!
Ezzel a mondattal elbúcsúztam ,s hátat fordítva már a folyosokat rottam , hogy a lovamhoz siessek.
Ez meg is történt. Felnyergelve arra várt , hogy ráüljek s már vágtában szálljunk.
Eleget is tettem kívánságának. Már rajta ültem mikor kijött elém Keisuke úr.
-Ez a ló a leggyorsabb! Kérlek használd ezt ki. A testvérem élete forog kockán,..
- S nekem az országom Királya , Keisuke Uram! - Megrántottam a kantárt s már a szél sebességével egyenlő módon vágtattam előre.
Szél szálította a hajamat s köpenyemet eggyaránt. Nyakláncom is mellkasomhoz nyomódott szinte már fájdalmasan. Porfelhő mögöttem s a tiszta táj elöttem. Fülemmel semmi mást nem hallottam mint a patkó és  kövek összeütközését s a szél sűvítését. Arcomat kipirosította a szél.  Az út hosszú.
A mezők egyre nagyobbak a szántóföldek színei váltakoznak s csak elmosódott hegyeket látni a kék ég alatt.
A ló szuszogni kezd néha. Gondolom fárad. De nem állok meg. Majd pihen Harunál. Már nem lehet olyan messze. Azt mondták egy nap az út. De én azt is lefaragom. Igyekeztem olyan kanyarokat lecsalni, hogy gyorsabban mehessek.

_____________________

Elértem azt az erdőt amit már 9 éve megjártam. Tudtam , hogy merre menjek. Egyenesen előre. Itt már lassú ügetésben voltam. A fák hatalmasak lettek néhol kidőlt egy egy elkorhadt fa , vagy faág. Zöld bolrok bogyokkal néhol sziklák.

Megálltam. Láttam azt a kis házat ami  egykor fogságom helye volt.
Mindtha kilenc évet jöttem viszza, a múltba, szinte olyan volt ahogy így hagytam utolsó pillantásaimmal.
Közelebb mentem míg az ajtóhoz nem értem.
Régi faajtó s a tetején némi növény mely fel volt kötve egy egy vékony kötélen.
Kopogtattam s kinyílt az ajtó.
Az a régi embert láttam újra aki azt hiszem majdnem megölt.
- Haru. Emlégszel rám?
- Te vagy az a gyermek aki majdnem meghalt?! Iori azthiszem.
- Igen uram.
- Gyere belljebb! -tárta ki az ajtót mire beléptem a már semmit sem változott kis heiségbe.
Leült egy kis székre majd a maga elötti székre mutatott , hogy üljek le. 
Letelepedtem majd mélyen a szemébe néztem.
Semmit sem változott. Olyan maradf amilyen az emlékeimben.
- Miért jöttél ide?
- A királyom beteg. Súlyos beteg. Csak ön segíthet rajta.
- Miért segítenék?
- Uram. Nekem a király a mindenem.
Látthatta 9 éve , hogy mennyire szeretem. S ez a szeretet semmit sem válltozott. Ne királykénk hanem az én kedvesemként tekintsen rá.
Lehajtotta fejét. Láttam fontolóra veszi azt amit mondtam neki.
Kis idő múlva megszólalt.
- Segítek. De igérd meg, nem engeded , hogy bántsanak, vagy megmérgezem a királyod.
Nem értettem ezt a kérést. Kissé összezavart de tudtam a választ.
-Ígérem!
- Mi a baja, az uradnak? - állt fel és már az asztalához sietett s kutakodni kezdett.
- magas láz, heves szívverés, állmok melyek az álmon kívüli helyen beszédre késztetik, s verejtékezik de erősen.
Mindenhol egy egy kis növényeket,  bogyókaz szedett elő. Egy nagyobb erszénybe rakta majd megfordúlt és komoly arcal rámnézett.
- indúlhatunk!

______________________________

Utunk zökkenőmentesen tellt. Persze a ló amit kaptam nagyon elfáradt de hajtottam, nem késhetek egy másodpercet sem.
Az erdőben a fák mellettünk meghajlottak, a mezők, szántóföldek melyek barnák, sárgák, zöldek , néhol kékes színűek voltak azok összemosódtak, s lerövidűltek, a hegyek szűrkesége ,s az ég kékje összefolyt míg a felhők eltűntek. A nap sem okozott gondot. A szél olyan volt mint egész napomban, csak fújt, persze a lovon nem éreztem a természetes szelet, csak amit a ló gyorsasága nyújtott.

______________________________

Megérkeztünk  a kastélyhoz.
A vaskapukat kinyították, s beügettünk.
A belső udvarban megálltam s hírtelen kijött egy ajtón Keisuke úr s néhány katona. Kihúzták kardjaikat s felénk mutatták.
- Uram mit..
- Ez az ember száműzött!!
- Tessék?
- Száműzött! Ugye nem mondtad el igaz?
- Iori az apám is fűvész volt és majdnem megölte a hajdani királyod atyját.
- Keisuke úr, ő az aki segíthet nekünk, kérem a testvéréről van szó! Ugyan meg ez az  ember nem teheg arról amit az apja tett.
-  De ha ő is téved?
- 9 éve sem haltam meg miatta.
- Rendben. De figyelünk öhm...
- Haru a nevem.
- Figyelünk Haru.
Utolsó mondatával sarkon fordúlt majd a katonák , miután leszálltunk a lóról mögöttünk követtek bennünket.
Én elöre siettem szinte futva. Kivágtam azt az ajtót mely királyomat rejti s a látvány semmit sem változott. Bőre halványodik s szeme is szűrkül. De csak az eggyik.
- Uram?!  - igyekeztem nem kétségbeesett hangot kiadni torkomon keresztűl.
- Iorih..? Te vagy az?
- Igen uram , itt van Haru is aki segíthet önön.
Vett egy mély levegőt s kifújta.
- Rendben de csak te... És.... Ez a.. Haru maradj.. on.
Nagyon nehezen beszélt. Nagyon kimerűlt.
- Igenis uram!  Mindenki hallotta?! Ez parancs!
Lassan kiszálingózótt minden Katona s szolgáló míg csak Keisuke úr maradt bennt.
- Uram ön is..
- Nem bízom ebben az alakban.
- Kérem uram Kaname uramnak ez a kérése!
- K-kei- szuke kérlek..
Ezt meghalva elfordította tekintetét s szinte könnyes szemmel Haru felé fordúlt.
- Ha megölöd , puszta kezemmel téplek szét! - mondta majd kiviharzott a szobából-
- Iori vedd le a felső ruházatát.
- igenis.
Odaléptem majd szinte anyai gyengédséggel lehúztam derékövét majd lassan felültetve hosszúújú kimonóját.  ( régi japán öltözék, igaz mai napig hordják)
Haru addig kiöntötte egy tálba azokat a növényeket, bogyókat amiket othonából hozott.
Miután végzett odajött hozzánk s segítette elfektetni kiralyom máramár elgyengűlt testét.
Arcához halolt ,s hallgatta légzését. Majd mellkasához illesztette fülét , így meghalgatva szívverését s végűl szemeit nézte meg mellyek már alig maradtak nyitva.
- Iori rossz hírem van.
- Mi lenne az?
- Az egyik szeme.. , ha megkapja az ellenszert..
- Ugye nem..
Komor lett a tekintete.
Majdnem én is elájúltam mikor kimondta ezeket a szavakat.
- Megvakúlthat!