Királyom ( Befejezett)

20. fejezet

Másnap hajnalban fenn voltam.
Szobánkban ébredtem a puha ágyban aminek nagyon örültem.
Persze újra rémálmom volt.
Megint a férfi megölésén járt az agyam.  Ez lehet életem végéig kíséfni fog.
Királyom mellettem szunyokált csendesen.
Szeretem nézni az alvó arcát.
Olyan mint egy gyermek. Hozzámbújva ,bisztonságba ringatva alszik.
Megpróbáltam felkellni de a csípőmbe a fájdalom belenyilalt.
-ajjk... Ez fáj..
Fájdalmat leküzdve csendesen felkelltem.
Ruháim után kutatva nézelődtem.
Lassacskán sikerűlt felöltöznöm.
Királyom felé tekintettem.
Visszefeküdtem mellé s haját tapintva néztem ahogy arcán már kisebb ráncok a szeme körül éktelenkednek amíg alszik.
Ilyenkor nem tűnik gondterheltnek.
De mikor ébren van akkor sima az arca. Ügyel rá , hogy senki se vegye észre mennyire fáradt.
De én átlátok rajta.  Tudja , hogy már talán nem vagyok az a kisgyermek aki voltam. És felnöttként már látok dolgokat amiket tán nem sok ember.
-Iorih...?
- Igen uram?
- Szeretlek.
Lassan kinyította égszínkék szemeit.
Mosoly ült arcára.
- Én is szeretlek Kaname uram.
Nyújtózott eggyet s addig felkeltem s összeszedtem ruháit.
- éjjel jobb volt mikor Kanaménak szólítottál.
- Azt mondta "legalább ma éjjel"
Hát megtettem.
Felnevetett.
Felkelt majd derekamnál fogva húzott magához.
- Iori tudod , hogy mi lessz ezután?
-  Nem.
- Háború.
Keserűség jelent meg az arcán.
- Akkor a háborúban ott leszek, s senki sem álíthat meg!
Ajkira nyaltam amit ő nagy meglepetéssel fogadott.
Kezeit derekamról lecsúsztatta a combjaimig.
Erősen megfogta majd mondta ugorjak.
Gyengéden elrugaszkodtam a földről , s lábaimat a dereka köré kulcsoltam.
Kezeivel tartott. S az én kezeimet  az ő nyaka köré fontam s mélyen a szemébe néztem.
Ezek a szemek, még ha az egyik nem lát , elvarázsol.
Hangra lettem figyelmes.
Távólról kis nesz.
Kaname is fülelt.
-Iori itt vannak.
-Kik?
- Azok akiket harcba viszel.
Kissé megráztam magam. Nagy levegőt vettem majd kinéztem az ablakon.
Messziről hallani a hangokat. 1-2 órán belűl megérkeznek.
Királyom mögém lépett majd kezeit derekam köré fonta.
Csókot hintett a nyakamra melyet egy jóleső sóhajjal dijjaztam.
- Köszönöm ezt az éjszakát Iori.
- Nem. Én köszönhetném , azt , hogy önnel lehettem évekig , s megismerhettem a világ egy kis részét.  De ne beszéljünk úgy mindtha utóljára látnánk egymást.
Az ajtóhoz siettem majd feltéptem az ajtót s nekiindúltam készülődni.

                   ...

Lovasok, gyalogosok, íjjasok, orvosi lovaskocsik jöttek nagy robajjal.
Elől Luis vágtatott felém.
Meleg ez a mai nap. A fák árnyékában is meleg érzete van az embernek.
Jobban nézve... Misaki! És Haru!
Rohanni kezdtem feléjük s egy pillanat múlva felugrottam Misaki lovára s megöleltem barátomat.
Nagyon boldog voltam.
- Misaki..
-Iori , örülök , hogy láthatlak!
- Aggódtam miattatok.
- Megszöktünk. Megtámadtak.bennünket de szerencsére Akagami úr elöbb odaért. Körülnéztem s Királyom testvérével ölelkezett.
Ragyogott körülötte a levegő.
- Misaki gyere át hozzám - szólt át Haru- Tudod Iori köszönöm, hogy megismerhettem ezt a fiút.
A kis barna hajú átugrott Haru elé s Haru derekánál fogva magához ölelte.
*Ajjaj ezek ketten miket nem csinálhattak* nevettem el magamban magam~
- Nagyon örülök nektek!
Nagybátyám lépett elő. Nagyon megörültem ennek a hatalmas férfinak.
Csak mosolygott és hatalmas büszkeség terült el az arcán.
Mutattam neki merre megyek s bólintott.
Kisebb harsona zaj törte meg kis eszmecserénket.
Luis mellé lovagolt majd Királyomhoz ügettünk.
Luis leszállt a lovárol majd segítette a Királyt nyeregbe ülni. Felsorakoztak az emberek s mi eléjük álltunk. Nem láttam az emberek végét. Rengetegen voltunk.
- Iori mondj valamit nekik! - súgta oda Luis nekem-
-De nem én vagyok a Király.
- Nemis, de te viszed őket csatába. Hajrá!
- Öhm...
- Hangosan Iori! - Kiralyom szorosan mellém oldalazott majd kezemet megfogta.
- KÖSZÖNÖM , HOGY ITT VAGYTOK!
MEGTÁMADTAK BENNÜNKET MÁS HÁBORÚJA MIATT! MÁR ÉLETEKET OLTOTTAK KI, S GYERMEKEITEK ÉLETE LESSZ A KÖVETKEZŐ!
JÖJJETEK AZ ÉN KEZEM ALATT HARCBA, S KIRÁLYOTOKÉRT, A NÉPÉRT, S A LEGSZEGÉNYEBB ÁRVÁÉRT IS ÉLETETEKKEL, S VÉRETEKKEL HARCOLJATOK!
Mondandómat messzíről is hallottam. Tovább szónokolták s így minden fülbe csengtek szavaim.
Királyom szólalt meg.
- NEKÜNK VAN MIÉRT HARCOLNUNK, DE NEKIK NINCS. TÖBBEN LEHETNEK , DE NEKÜNK AZ AKARATUNK TÖBBET JELENT, HAGYJÁTOK , HOGY EZ AZ IFJU HADVEZÉR MEGMUTASSA, HOGY MILYEN AZ ORSZÁGUNK!
Kezeinket a magasba emelte s mind egyszerre kiáltottak fel, s ezzel az erdő minden élőlénye tudomást szerzett arról , hogy itt vagyunk.
Az összes férfi ragyogó szemekkel nézett fel ránk.
S az is eszembe jutott , hogy ezek a szemek lehet mindből kihúny ez a csillogás egy kard, egy íj álltal.
- GYALOGOSOKAT LÓHÁTRA VAGY A LOVASKOCSIKRA!
1 ÓRÁN BELŰL INDULUNK!
Megfordúltam lovammal majd leszálltam s berohantam a házba.
Rettenetesen félek. Mária odajött hozzám majd kezemnél fogva hútott a kanapéhoz s leültetett majd melléműlt.
- Félsz?
- Talán.
Kisebb ajtónyikorgás. Nagybátyám rontott be s felugrottam helyzetemből. Odasétált hozzám , s egy roppanós ölelésben részesített.
-Norino. Régen láttalak.
- Én is Mária.
- Meg-foj-tasz...
Elengedett s összeborzolta a hajam. Már egy magasságban vagyok vele de még mindíg lehajolok , hogy jól összeborzolhassa a fejem.
Luis, Kaname uram, Haru és Misaki , is beléptek a helyiségbe. Az arcokat végígnézve hatalmas erő járt át
Vállamon Mária kezét éreztem.
-Újra megkérdem. Félsz?
- Nem! Mostmár nem!

                  ...

Elindúltunk a háborúba.

~ következő fejezet az utólsó lessz. Addig is jó olvasást~