Királyom ( Befejezett)

21, fejezet (befejezés)

Egész nap s egész éjjel mentünk. Néha néha megálltunk , hogy a lovak pihenjenek. S azért az elmének is pihennie kell. Főleg , hogy lehet a halálba viszem az embereimet.
Napfelkellte s újra indúltunk.
Szorosan az út mellett mentünk s a patak is mellettünk fojt aminek örültem mert friss víz, s étel is kerűlt.
A kastélyunk már látszódott.
Nyilak s rotthadó holtestek, szólgátók, s más emberek voltak a fákon vagy a földön.
Halott gyermelekek , s idős emberek .
A kis falut felégették de láttam , hogy még él néhány ember.
Lassab kiértünk a nyílt terepre. Nem csak mi voltunk itt.
Felkészűlve vártak minket.
Mi is s ők is felsorakoztak.
Dél körülre járhatott. Javában sütött a nap s színte égetett minden eggyes napsugár.
A szívem hevesen vert s féltem újra.
Rengetegen voltak.

Egy fekete göndör hajú férfi vágtatott a terep közepébe.
- HA MEGADJÁTOK MAGATOKAT, S CSATLAKOZTOK A HÁBORÚBA , EZT ELKERŰLHETJÜK!
- EZ IS HÁBORÚ! NEM VESZÜNK RÉSZT MÁSOK LEIGÁZÁSÁBAN! EZ NEM A MI HARCUNK!
- HOL A KIRÁLYOD?
- MELLETTEM VAN , MAGA VAK?
- AZ A NYOMORÉK? AZ INKÁBB A VAK!
-HOG, MIT...?
Indúltam volna , megölni de Királyom megakadájozott.
-ÉN LENNÉK ITT AZ URALKODÓ! HAJTSD HÁT LE FEJED , HOGY BECSMÉRELNI MERSZ ENGEM!
A fekete csak lova mellé köpött s felnevetett.
Visszavágatott s el is tűnt a szemünk elől.
-Iori..
Királyom felé tekintettem s államnál fogva megcsólolt.
Hosszúnak nem mondthatnám de ilyet még soha nem kaptam. Ilyen szenvedéjeset .
Elengedett majd előhúzta kardját. Ezzel mindenki követte tettét. Én is előhúztam. S utóljára végígnéztem magamon. A tenyeremen ott a vágás, az ujjamon a gyűrű. S a nyaklánc. Utoljára megcsokoltam a hideg Sast s embereim felé fordúltam.
-TUDOM ,HOGY FÉLTEK. DE MA, MA MEGMUTATJUK KI ELLEN IS ÁLLTAK KI!
Ezzel erőböl megrántottam lovam kantárját s ezzel eggyütt  mindenki jöttt utánunk kiálva "a győgelemért" szöveggel.
A sűrűjébe kerűltem s persze kaptam néhány sebet s éreztem ahogy bőrömböl feltörik meleg vérem.
Sok embert megöltem, vagy súlyos sebet ejtettem rajt.
Lovamat lenyilazták s ezzel elterűlt a földön s így lábam alá kerűlt.
Felém sétált nagy nyugalommal a fekete hajú alak s már emelte volna a kardját de Luis elém állt s a kard a fejébe állt.
Nagybátyám addig felemele a lovat ameddig tudta s addig lábamat kihúztam.
Halott apámhoz kúsztam. Vére folyt s a ruhám s a kezem is olyan lett. Egy csokot hintettem arcára majd felalltam.
Körülnéztem. Királyom még lovon volt s harcolt. De a fekete eltünt megint.
Nagybátyám dölt neki a hátamnak y úgy vigyáztunk egymásra s harcoltunk.
- Köszönöm azt , hogy felneveltél!
- Fiamként szeretlek Iori. Ne köszönd. Ezzel utoljára megsimította a fejemet s a tömeg felé ugrott.
Misaki és Haru eggyütt harcoltak. Jó kis párost alkotnak.

                      ...
Órák óta csak ölünk s ölnek. Rengetek sebem van s a vérveszteségem sem jelent jót.
Rengetegen halltak meg.
Akagamit is láttam a földön.
3 embert öltem meg mire odaértem a kiralyom közelébe , már ő is a földön küzdött.
Rengeteg a halott innen is és onnan is.
Csúszik a fű a sok vértől , hol meg ragad ahol már alvad.
A szagok is gyomorforgatók s a látvány sem utolsó.
Más körülmények között már rég elhánytam volna magam.
Halálfélelmet is érezni is a levegöben mondthatni.
Kardok csörrenése , sikolyok , kiáltások színte már nem hallottam semmit
Minden zaj összemosódott.
Igyekeztem királyom mellett maradni.
Mivel vakk fél szemére nem láthat olyan élesen.
S egyszercsak megjelent ez a fekete hajú férfi.
Miért követ ez az ember?
Ez nem jó.
Felém lépkedett halál nyugalommal, s kaedjaink összecsörrentek hatalmas erővel. Mellém lépett egy mozdulattal majd félrelökött.
Éppen ,hogy felnéztem s megállt a lélegzetem, a szívem, s egész lényem.
Kaname uram gyomrába döfte a kardját majd egy mozdulattal kihúzta.
A vér a kardjáról csöpögött a mielött bármit tehetett volna ugyanúgy átszúrtam a fekete hajút.
Összeesett mint egy zsák s nem mozdúlt többé.
Uram mellé letérdeltem. Remegett a kezem s kezét megszorítottam.
Vére mindenfele folyt szét. Hófehér haja vörösle lett festve saját vérétől.
- Szeretlek Iori.
- Nen ne nenene NEM! Nem ezt nem teheti!
- Kaname, Kaname a nevem.
- K-Kaname...
-Szeretlek.
-Én is szeretlek.
-Örökké?
- Annál tovább!
Sasok lepték el az eget. Az a fajta mely az én nyakláncomat örzi.
Ellenségeinkre támadtak s ezzel egy kis időt nyertem.
Vállamra húztam királyom mozdulatlan vértől nedves testét s nagynehezen felvittem a várba , s a folyosókon át a szobájába.
Az ágyra helyeztem s hangos sírásba kezdtem. Szinte üvöltöttem.
- Kérem ,könyörgöm... Ön nélkül én... Nem..
Szeretlek Kaname!
Nem mozdúlt. Soha többé nem mozdúl.
- Kaname annyi mindent köszönök, s ön nélkül nem lett volna ugyanaz.
Kardomat megfogtam s saját magamra szegeztem.
Remegtem de nem éreztem félelmet. Utoljára körülnéztem s magamba szúrtam a kardot.
Utolsó erőmmel kirántottam majd Királyom mellé estem. Megfogtam a kezét s eltünt minden mi eddig körülvett. Két holtest , melyet a föld alá temettek a rózsák alá.
Ez lett az én életem.
Hogy megnyertük e a háborút?
Nemtudom. Nem éltem meg.
Megbántam , hogy meghaltam?
Nem. Így Királyommal lehetek míg holtom tart.
S ne feledjétek " Szeress bele a szemébe , mert ez az egyyetlen mely az évtizedek után sem változik"
~Iori Konoshi~
* Vége*

Köszönöm , hogy végigolvastátok ezt a kis történetet.
Remélem a vége miatt nem köveztek meg 😅😅😅