친위대 - Testőr /Yoo Youngjae ff. ✅

일곱번쩨

Be kell látnom, hogy Himchan nagyon jól főz. Valami különleges Chan-féle kaját készített, ami nagyon finomra sikeredett. Egy kicsit beszéltek az életükről, hobbijukról és hogy hogyan is kerültek bele ebbe a szakmába. Nagyon boldog voltam, hogy befogadtak a társaságukba, ráadásul láttam Youngjae-t is mosolyogni. Legalább a barátai körében normális.

Természetesen nem került szóba a mi esti kis kalandunk, amiért nagyon hálás voltam Daehyunnak.

Sajnos ahogy hazaértünk az apartmanba, újból elkapott az az érzés, hogy utálom Jae-t. Mert egy szemétláda. Ráadásul egy lehetetlen ember, akin nem lehet segíteni, hiába próbálkozom.

Két hét is eltelt azóta,amióta az a bizonyos éjszaka megtörtént. Youngjae még mindig nem szól hozzám, pedig tulajdonképpen semmi oka nincs rá, hogy haragudjon. Daehyunnak hála nem tudta meg senki, ez a hármunk titka volt és az is maradt. De akkor miért néz még mindig levegőnek? Miért nem szól hozzám vagy legalább mond annyit, hogy "fordulj fel"? Elegem van belőle. Ebből az egész életből. Elegem van abból, hogy őrzök valamit, amin rengeteg ember élete függ. Elegem van abból, hogy bujkálnom kell a világ elől, mert "meghaltam". Elég, mindenből elegem van!

A konyhába mentem kínomban és azon gondolkoztam, mit is tehetnék magammal? Hisz apám le se szar, anyám nincs, Youngjae meg.. hagyjuk is.
Kivettem az egyik szekrényből egy dobozt. Frontin. Ez kell nekem. Legalább lenyugtat.
A markomba öntöttem pár szemet, meg se számoltam, mennyit. Egy pohárba hideg vizet töltöttem, majd először a fehér szemeket bevéve ittam utána a hűsítő folyadékból. Leültem a földre és vártam. Nem tudom mire. Talán a halálomra. Youngjae nincs most itt, de amikor már itt lesz, valószínűleg én már nem leszek az élők sorában. Éreztem, ahogy hatni kezd az a sok fehér tabletta, amit az előbb nyeltem le. Iszonyatosan kezdett fájni a fejem, aztán hevesen dobogott a szívem. Utána már nem tudom, mi történt.

####

Amikor kinyitottam a szemem, egy ismeretlen helyen találtam magam. Meghaltam volna? Nem éppen így képzeltem el a Mennyországot, mint egy kórház... várjunk, mi? Kórház? Nem haltam meg?
Körülnéztem, hátha találok valami ismerőst, aki idehozott. Hát meg is van. Youngjae, mi is lenne velem nélküled?

Jae épp háttal állt nekem és telefonált. Oda-vissza járkált a helyiségben, majd amikor látta, hogy ébren vagyok, csak beleszólt a készülékbe:

- Mindjárt visszahívlak. - azzal letette és leült mellém egy székre. Idegesnek látszott. Nem is kicsit. Azt hittem, majd' szétrobban. Ajaj, most fejmosás következik. Lesütöttem a szemem és pár percig hallgattam. De ennek ellenére is én törtem meg a csendet.
- Mennyi ideje vagyok itt? - kérdeztem halkan.
- Körülbelül hat vagy hét órája. - fáradtnak látszott. Talán egész idő alatt itt lett volna velem?
- Értem. - még mindig nem mertem ránézni.
- Van fogalmad róla, hogy mégis mekkora hülyeséget csináltál? - halkan kezdte, de belelendült. - Ha meghalsz, tudod mi lett volna? Az egész ország miattad került volna bajba! A kódot csak te tudod, így hogy a francba tudnák megsemmisíteni a 008-ast? Ha nem érek oda időben, te már rég meghaltál volna! Így is kérdéses volt, hogy túléled-e! 13 tablettának megfelelő mennyiségű Frontint találtak a szervezetedben! Mit csináljak, hogy ne csinálj több hülyeséget, hm?! Kösselek magamhoz vagy mi? Mondd, mi a francért volt jó ez?!
Idáig tűrtem, amiket felemelt hangon dobált hozzám, de aztán betelt a pohár és végül megnyíltam:
- Komolyan kíváncsi vagy rá? Hát jó, akkor elmagyarázom, ha neked eddig nem tűnt volna fel! Elegem van abból, hogy ez a sok baromság az én nyakamon van; ugyanis "rajtam van a világ szeme", csak mert egy kicseszett kódot őrzök már mióta, aminek semmi értelme sincs hisz még a helyét se tudja senki, hogy hol van elrejtve! Ha meg akarnák semmisíteni, akkor már régóta megtették volna, de úgy látszik, hogy életem végéig ezt kell csinálnom: ülni a szobámban és tettetni, hogy meghaltam! Te nem tudod, milyen érzés az, amikor végre kimehet az ember a többiek közé, a civilizációba, ahol az emberek mit se tudnak egymásról ,de nem is mutatnak egymás felé érdeklődést! Te nem tudod értékelni ezt, hisz te minden nap kimész, járkálsz a városban és aztán meg visszajössz. Ráadásul még az is rátesz egy lapáttal, hogy képtelen vagy bármilyen érzelem kifejezésére, holott én csak egy barátra vágytam, aki legalább kedves velem, hát olyan nagy kérés ez?!

Nagyon kifakadtam. Ez nyomta a lelkem, de legalább végre a szemébe mondhattam. Youngjae nem szólt semmit, de szólásra nyitotta a száját, amikor bejött egy orvos és felszólította, hogy hagyja el a helyiséget, amíg a vizsgálat folyik. Rám se nézve kiment az ajtón. Nem tudtam hová, de nem is nagyon érdekelt. Kimondtam, amit éreztem. Egy cseppet se izgatott, hogy ez neki hogy eshetett, amit most kibeszéltem magamból. Ha ezután meg még rosszabb lesz, jelenteni fogom ezt apámnál és tesz róla, hogy ne ússza meg szárazon.

####

Amikor végre négy nap után hazamehettem, csak csendben bevonultam a szobámba. Nem voltam hajlandó Youngjae-t nézni két percnél tovább. Úgy másfél óra után hirtelen csöngettek hozzánk. Jae kinyitotta az ajtót és nagy meglepetésére a barátai jöttek. De most nem miatta. Hanem miattam.

A szobám ajtaja zárva volt, amikor hirtelen valaki kinyitotta azt és bedugta rajta a fejét.
- Szia Hwasa! - mosolygott kedvesen Daehyun, amitől nekem is jobb közérzetem lett. De nem csak ő jött be, hanem Himchan, Junhong, Jongup és Yongguk is. Nagyon örültem nekik. Valamiért Jae arcán nem láttam meglepődést, gondolom ő hívta őket ide.
Sorban végigölelgettem a srácokat, aztán pedig kimentünk az udvarra, hogy ott beszélgessünk.

-------

Bocsánat, hogy itt fejeztem be, de ha folytatnám, túl hosszú lenne a rész. Így is sokat késtem vele, bocsássatok meg❤ ha tetszett, nyomj egy vote-ot
Csók
Fanna

Jaa amúgy köszönettel tartozom nektek! 2017.06.30-án #7 Akció kategóríában!!!