Észak - és Dél Korea újból harcba száll egymással. Hogy miért? Délnek van valamije, ami Északnak nincs. Egy különleges robbanószer, amiből egy csepp is veszélyes, főleg ha rossz kezekbe kerül. A 008-as. A háború idején vetették be még az ötvenes éve...
Nenenene Daehyun, kérlek ne tedd ezt velem! Nem hagyhatsz itt!
Zokogtam a vérbe fagyott, mozdulatlan barátom láttán. Miért ment el ilyen hamar? Miért kellett ilyen hamar eltávoznia az élők sorából?!
Nem maradtam sokáig egyedül, a többiek is felértek. Yongguk jött leghamarabb, így amikor fellépett az utolsó lépcsőfokra és meglátta Daehyunt, nagyon kellett küszködnie azzal, hogy ne sírja el magát úgy, mint én. Erőt véve magán Dae nyakára rakta az ujját, hátha még van remény. De nem volt. Zelo biztatásképp a kezét a vállamra helyezte, ezzel visszazökkentett engem a valóságba. Fel sem fogtam igazán, mi történik körülöttem. Elveszítettem a legjobb barátomat.
- Jae.. - mondta halkan Junhong. Nem tudom, mit akart, vagy egyáltalán mit mondott; jelen pillanatban nem tudtam figyelni rá. Nem sokkal később megérkeztek a mentők. Mi a francért nem tudtak hamarabb jönni?! Miért kell annyi embernek meghalni miattuk, mert ők késnek?! Jó, talán kicsit elszaladt velem a ló. Hisz nem is ők tehetnek róla. Végignéztem mindenkin: Yongguknak felrepedt a szemöldöke, Jongup válla meglőve, Himchan egy véraláfutással megúszta, Zelonak pedig a vádlija vérzett. - Youngjae.. - ismételte meg Yongguk hangosabban. - Nem! Ez nem lehet...! Csak figyeltem, ahogy feltéve a holttestet egy hordágyra elviszik a hyungomat. Ordítani tudtam volna a fájdalomtól. - Sajnálom, uram. - mondja a mentős együttérzéssel a hangjában. - Sajnálja? Sajnálja?! - Youngjae, állj le! - szólt le Jongup. - A barátom meghalt, mit sajnál maga ezen? Már vége, mert maguk nem voltak képesek hamarabb jönni! - Nagyon kiakadtam, úgy éreztem magam, mint aki ittas állapotban van. Yongguk fogott le, hogy nem menjek neki a férfinek. - Elnézést, uram, csak szegényt nagyon megviselte a.. - Himchan próbálta menteni a dolgokat - Semmi gond, ez minden halálesetnél előfordul. - intézett felénk egy szomorú mosolyt, majd elvitték őt. Vele együtt Jongupot és Zelot is kórházba szállították, hogy lekezeljék sérüléseiket. Nekem is el kellett volna menni egy kivizsgálásra. De nem mentem. Egy lépést sem tudtam megtenni egyedül. Nem vagyok rá képes. - Youngjae! Menjünk haza. Csak bólintottam. Himchan segített felállni a földről. - Szerinted hogyan mondjuk el Hwasanak? - kérdezte inkább Yongguktól, mint tőlem. Nem értem, miért nem sírnak? Talán ennyire nem számított nekik Daehyun? Nem. A válasz egyszerű: Gyenge vagyok. Nem tudom, honnan, de erőt vettem magamon. - Srácok! Tudok menni egyedül is. - Jae, nem engedhetlek.. - Yongguk, nyugi! Egyedül is menni fog. - majd lenéztem az ökölbe szorított kezemre és kinyitottam. Ott volt a gyűrű. Most tudatosultak bennem igazán a szavai.
Hwasanak is mondd meg, ... hogy szerettem őt is. Jézusom, én szerelmes voltam belé!
Fel sem fogtam, mit is mondott. Beraktam a zsebembe a gyűrűjét. - Biztos? - lassan lazított a karom szorításán. - Igen. - Azzal elengedett. - Rendben. De akkor menj egyenesen Hwasahoz! És ne csinálj hülyeséget, megértetted? - nézett rám komolyan Yongguk. - Meg. - bólintottam.
Elmentünk a bázisra, majd onnan a saját autómmal mentem tovább. Talán nem lett volna szabad, hogy egyedül maradjak a gondolataimmal. Érzelmileg túlságosan is labilis vagyok. Daehyun szavai jártak a fejemben.
Kérlek ne felejts el..
Megálltam egy elhagyatott helyen, ahol picit lenyugodhatok. De olyan ideges voltam, hogy az egyik épület falába vertem ököllel párszor. - A kurva életbe! - sziszegtem fájdalmamban, majd belerúgtam egy konténerbe. Le kéne állnom, mert a végén még rám hívják a rendőrséget. Amikor hazaértem, a konyhában csak a kis villany égett. Hwasa már biztosan alszik.
Hwasa szemszöge
Nagyon aggódom a fiúk miatt. Vajon mikor jönnek már? Hajnali fél kettő van. Remélem nem esett senkinek se baja. Arra lettem figyelmes, hogy valaki szerencsétlenkedik a konyhában. Vajon Youngjae lenne az? Már ideje lenne. Kimentem a szobából, de hunyorognom kellett a hirtelen fény miatt. Meglepődtem, ahogy megláttam Jae-t a földön ülni. - Ne haragudj, hogy felébresztettelek. - mondta a normál hangerőnél halkabban. A fejét a térdén pihentette. - Nem gond, úgyse tudtam aludni. - közelebb jöttem hozzá és akkor láttam, hogy vérzik a kézfeje. - Te mi a jó eget csináltál? - Jó persze, ez hülye kérdés volt, hisz most jött haza egy kisebb összecsapásból.
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
A szavaimra felkapta a fejét, így láthattam a többi sérülést is az arcán. - Youngjae.. mi történt? - kényszerítettem, hogy beszéljen, a fejét az állánál fogva fordítottam magam felé. Ő erre csak felszisszent és eltolta a kezem. - Youngjae, az isten szerelmére, mondj már valamit! Megcsóválta a fejét, majd a konyhaszekrénynek támasztotta. Így láthattam kisírt, vörös szemeit. Amely újból könnybe lábadt. Rossz sejtésem van. - Várj, lekezelem a sebed. Meghoztam a kötszert és elkezdtem lefertőtleníteni. Először a szemöldökét, majd a száját tisztítottam meg az alvadt vértől. Nem szólt semmit, csak készségesen tűrt, bár néha látszott rajta, hogy nagyon fáj neki, ahogy hozzáérek. Egy épp lefolyó könnycseppet is letöröltem az arcáról. Aztán a kezét mostam és fertőtlenítettem le, amikor hirtelen elhaló hangon megszólalt: - Daehyun meghalt.. Még szerencse, hogy leraktam a kezemből a kellékeket. - Ez.. mondd, hogy ez nem igaz... - De. Ez az igazság. - könnyeit már nem tudta elnyelni. Ez lehetetlen. Nem történhet meg. Biztos csak elaludtam és ezt álmodom. Daehyun meghalt. Fájdalmasan visszhangoztak a szavai a fejemben. Mondd Istenem! Miért mindig a jó embereket bántod? Miért kell egy olyan embernek távoznia az élők sorából, aki nem érdemelte ezt ki? Nem értelek. Ez nem volt jó döntés. Miért jó az neked, ha másoknak okozol fájdalmat? Ez a sok miért örökre megválaszolatlan marad. Ott ahol voltam, leguggoltam a földre, mert nem bírtam volna tovább állni. Majd megeredtek könnycsatornáim. Elvesztettem az egyik legjobb barátom! Nem hiszem el, hogy csak ennyi az élet! Youngjae csak csendben hallgatott, gondolom, ő már kísírta magát eléggé. Pár perc múlva erőt vettem magamon és odamentem Jae-hez, aki csak lehunyta a szemeit. És megöleltem. Ott folytattam tovább a keserves zokogást. Örültem neki, hogy megölelt, mert jelen pillanatban erre volt szükségem.
